Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-348

Àz országgyűlés képviselőházának 348. dott, hanem deformálódott!) Minden rendszernek (megvannak a hibái és éppen így megvannaik a mi parlamentarizmusunknak a hibái is. A hiba azonban nem az intézmény lényegében van, (Úgy* vuní Űffw van!) hanem ah ban, ahogyan azt kezeljük. A hiba nemi ott van, hogy a parlamentárizmlus megcsontosodott, idejétmúlt, elavult intézménnyé vált, hanem ott, hogy valamennyien hibás, gyarló emberek vagyunk, tehát igenis vannak iit súlyos hibák. A hibák gyógyítása, azonban nieim az, hoigy felrúgjuk à 'rendszert és ismeretilen, nálunk ki nem próbált receptekkel kísérletezünk, hanem az, hogy kiküszöböljük a parlamentarizmus! egészséges funkcionálásának útjában álló akadályokat. Igen, örülök, hogy tegnap több felszólaló rámutatott errei és nem utolsósorban Teleki Béla, igen t. 'képviselőtársam. Bár beszédének minden részletével nem értetnem egyet, miegállapíthatioimi: igen hely eisen mutatott rá arra

b hogy a parlamentáris rendszer fenntartása érdekében sok javítanivaló van. Nagyon sajnálom, hogy nem mondta el, hogyan, milyien módon képzeli a jiavitást. T. Házi! Ejnnek az elvi álláspontunknak leiszögezése utáni legyen sizabiad mioist a kormányzati) poljitikai birátatárai rátérnem,. Elismerjük, hogy a jelen kormány — s elsősorban annak feje, Kállay miniszterelnök úr .--- igen súlyos örökséget vett át. A miniiiszterelnök úr maga nem volt részes ennek az örökségnek a léJtrehozásáibian, hacsak úgy nem, mint a, többségi r párt tagja, de ebben ia íelelősségben aziután nagyon sokan osztoznak. A miniszterelnök) úr átvett egy háborúban lévő országot, átvette egy háborúban lévő ország kormányzását, amely háború létrehozásának felelőssége nem őt terheli. (Kapcsányi László: Váltatta!) Igen, vállalta, mint ahogyan, nem jé tehetett imiást, minthogy vállalja, mert ha nem vállalta volna, akkor nem vállalhatta volna a miniszterelnökséget sem. (Rajniss Ferenc: Ügy van!) Erre különlben ráfogok még térni. A minisaterelniök úr, mondóin átvette a háborúban lévő országot. En meddőnek tartom ma azt a vitát, amely a körül a kérdés, körül kavarog, hogy vájjon a hadüzenet valóban miegfelet

1 t-e az líföü. : I. te. követelményeinek. Éh is azt a nézetlet val'lcwn, hogy a, hadüzenet nevezett törvénycikk intézkedéseinek ellenére történt meg. Erről azonban majd akkor kell vitatkozni, amikor a felelősség kérdése fel fog vetődni, mert én hiisziem és vallom, hogy mindenikig elsősorban minden kormány, minden miniszterelnöke és minden miniszter, másodsorban azonban mások is, vagyis mindenki, nemcsak a történelemi ítéiőszéKe előtt, hanem a nemzet ítélőszéke előtt is felelni fog azért a pofiitkáért, amely az országot a 'mai helyzetbe és a «még elkövetktezendő helyzetbe hoztaAmJiint^ mondom, mindnyájan — felelős kormányférfiak, képviselők, felsőházi tagok, szóval a törvényhozók valamennyisn, —r nemcsak a történelem ítélőszéke, hanem a nemzet erkölicsi ítélőszéke előtt is fogunk fele'ini azért, hogy milyen álláspontot foglaltunk, el, milyen módon viselkedtünk elbben az egész válságos időben és a nemzet fog dönteni a í?elett,

t hogy kinek volt igaza, ki űselekiedett »a nemzet érdekében helyesen, és kinek netrn volt igaza. Akinek tiszta a lelkiismerete, aki legjobb meggyőződése, és legjobb belátása, szerint a nemzet érdekéiben cselekedett, annak még ha tévedett iis„ marasztaló ítélettől sein kell félnie. Természetesen : vannak esetek, amikor még a ngmzet ítélőszéke sem ítél egészen elfogulatlanul. Én ülése 1943 december l-én

} szerdán. 433 csak arra kérem a Mindenhatót, óvja meg az országot attól, hogy olyan katasztrófák álljanak be, amelyek következtében a nemzet a . maga józan, objektív ítélőképességet eivesizíti. (Helyeslés.) A háborúval együtt átvett Kállay miniszterelnök úr az országban egy sereg, részben a háborús helyzetből, de részben nem abboi folyó bajt, egészségtelen állapotot, átvett es:y — ne kerteljünk, ne tagadjuk — belső kohézió nélküli társadalmat ebben az országban, tvitéa Jaross Andor: JSern igaz!) — hogy ennek mik az okai, erre is bátor leszek majd rátérni — átvett egy helyes elvi alapokon nyugvó, de a gyakorlatban nem minden esetben szerencsésen kezeit nemzetiségi politikát, átvett végül egy bizonyos propaganda által teljesen felajzott, felbujtatott és idegátvesztett társadalmat, amelynek megnyugtatása és helyes útra vezetése szinte emberfeletti feladatot jelentene bárkinek. Mind ezt elismerem s erre nézve, csak azt vagyok bátor előadni: itt évek óta, még a most dúló háborúelőtti időre visszamenőleg egy olyan propaganda folyt állandó crescendoban, állandóan erősödő hangon, amely ez egész társadalmat, amely hitt neki, abba a boldog lelkiállapotba hozta, hogy itt iminden szép és jó, hogy itt csak felfelé vezethet az út, hogy amit eddig csináltunk és amit ma csinálunk, az mind a nemzeti feltámadásnak feltétlenül és egyetlen helyes útja, tehát itt nincs semmi baj. A társadalom egy része határozottan egy ilyen indokolatlan és legalábbis nem feltétlenül helytálló derűlátásban ringatódzott ugyanakkor, amikoas a társadalomnak egy másik része, amely idővel a tények erejénél fogva mégis kénytelen volt rájönni arra, hogy a propaganda és a valóság között sok esetben, jó német szóval élve, bizonyos Sppannung ivan, az ellenkező végletbe esett és már nem hitt s nem hisz el semmit, mindenütt katasztrófát, mindenütt bajt lát, ott is, ahol nincsen és az előbbihez hasonlóan éppen olyan káros, éppen olyan veszélyes pánikhangulatba sodródott be. Ezért is, amit sokszor vetnek különböző tényezőknek szemére, hogy az országban egyes , rétegekben, egyes helyeken indokolatlan pánikhangulat, indokolatlan peszszimizmus, indokolatlan defetizamis uralkodik, mondom, ezért is közvetlenül a propaganda felelős, amely annyira feldicsért mindent, ami történik, amely annyira indokolatlan optimizmusban ringatta a közvéleményt, hogy ennek természetes visszahatása az, hogy aki rájött arra, hogy talán jóhiszemüleg, de * mégis félrevezették, mindennek az ellenkezőjét hiszi.

:) T. Ház! Említettem) előbb ai nemizetiségi kérdést. Nagyon súlyos és nagyon komoly kérdés ez és nagyon örülök, hogy egyes képviselőtársaim már felemlítették ezt s legnagyobbrészt olyan hangon és olyan tartaliommal. am&lyet én. magáim] is aláírok* Csakhogy nálunk a nemizetiségi kérdés — főleig a román viszonylatban — az utóbbi években, nem tudom miért, még a kelleténél is jobban komplikálódott. Ismétlem, a nemzetiségi kérdés mindig komplikált, mindig nehéz kérdés, mert nemcsak alkotmányos tradíciókhoz, a népek természetadtai jogához kell alkalmazkodni ennek gyakorlásánál, haneim ezt eréllyel párosult tapintattal is kell kezelni. Az erély sokszor hiányzott, a •tapintat is többször hiányzott, mint neun, A mi nemzetiségi politikánk — és ez az egyetlen helyes út, amit különben a kórmá60*