Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Âz országgyűlés képviseîôhâzânak 34Î. Trianonban, elszakított és eddig visszatért te­rületeknek osak megközelítően vannak olyan veszteségei fiaiknak ' idegen nemzetiségekre való beolvadásával, mint az északkeleti perem­vármegyék idegen ' sokaságában vergődött ma­gyarságnak.. (Ügy van! Ügy v<m!) Azért lenne szükség ezekre a tanoncotthoinokra és isko­lákra, hogy az ezekben az országrészekben ké­sőbb történő iparosítássial, magyar honvédek­kel benépesített laktanyákkal, a magyar szó és a magyar lélek ereje által újra zsendülhessen a magyar élet. (He yesíés.) T. Házi Meg kell még említettem az iparos­nyugdíj ügyét, mely a miniszter úr nyilatkor zata szerint halad a megvalósítás felé. Az or­szág negyedmilliót meghaladó iparosa meg nyugvással veszi eat tudomásul, annál is in­kább, mert ismeri és megérti az okokat, anae­lyiek a mostani időikben a megvalósítást késlel­tetik. Mikor az ország ipari társadalma ezeket a tényeket tudoniásuLveszi, számol azzal is, hogy legelsősoirban a saját erejéből 'kell megterem­tenie az iparosnyugdíj alapjait. (Följdesi Gyula: Ez a fontos!) De mert építő akarat él Magyarország kézművesiparosaiban, ágy gon­dolgoznak, hogy ha például a legkisebb iparos Ls köteles tanulójáért hetenként legalább egy pengő Oti.-járuiékot fizetni, ilyen összeget ön­magáért és családjáért is szívesen megfizetne az ipar os nyűg díj alapjának összehozására. (Ügy van! Úgy van!) Ha az ország töbib mint negyedmillió ipa­rosát hetenként csak egy pengő fizetésére kö­telezik is, tehát .annyira, mint amennyit leg­kisebb munkása után fizet hetemként, akkor egy esztendő alatt az alapítással, a szervezés­sel felmerülő mindem költség leszámítása mel­lett, goromba . számítással is, legalább 15 mil­liót tudna biztosítani nyugdíjintézetének alap­jára. Ennek az összegnek beszedését és a köz­pontba juttatását szívesen vállalnák az ipar­testületek, az országnak ezek ,a ma legolcsóbb adminisztrációs, szervei. Mért az iparosság arra is gondol, hogy ennek a létesítendő intézmény­nek adminisztráló szervezete ne nyelje el eset­leg a nyugdíjalapra szánt összegek nagy ba­ri ,y ; id á t. Ennek a ny ugdí j intézm énynek fel á Hí ta­tásához hathatósan hozzájárulhatna az Oti. is megértő megegyezéssel, már csak azért is, mert sok-sokezeír iparos évtizedeken át gyarapította ennek .a nagy intézménynek anyagi javait, al­kalmazottai és munkásai után fizetett járulé­kaival, a nélkül, hogy ezekért az összegekért bármilyen anyagi juttatásban vagy szolgálta­tásban részesült Volna valaha is. Teljes bitem­mel bízom abban, hogy ha a kormány jóaka­ratú, körültekintő figyelme- mely ma az or­szág kézműiparos társadalma felé is fordul,pá­rosul az; iparosság öntudatos áldozatosságra hajló akaratával, akkor egy nagyhorizontú ipari fejlődésnek lesz az alapja ez az országos szociális intézmény. Ez nemcsak a-z iparosság, hanem az egész ország társadalmi, és gazda­sági életét is új sínekre fogja tolni. Ezt az iparosnyugdíjkérdést jól kell meg­oldani. Ha kellő szociális érzékkel-, a mai idők szellemében alkotják meg ezt az intézményt, akkor egészen új életterületeket, új utakat fog nyitni a kézműipar fejlődésének. Más szellem, más gondolatvilág, más felfogás születik ezzel nemcsak a magyar ipar- hanem az esres?, ma­gyar társadalom számára is­KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XVIII. ülése 1943. november 22-én, hétfőn. 33 Nagy Örömmel veszi tudomásul a kézmüipa­rosság, hogy az iparügyi miniszter úr gondos­kodása igen tekintélyes összegeket biztosít a* munkaügy megszervezésére, a munkaközvetí­tés, munkaifelügyelőségek felállítására és azok fenntartására, amelyek a szociális haladás ügyét szolgálják. Ugyanezzel kapcsolatban megemlítem az ipartestületek szerepét: amelyek most a hábo­rús évek során az ipairiosság számára nélkülöz­hetetlenné váltak. Az Ipo'k.-ban összefogott ipartestületek! ma az országnak, az ország ipa­rosságának a z anyagfilosztással, az anyag­kiutalási adminisztrációs munkáik végzésével olyan munkát végeznek, amilyent nem tud fel­mutatni aemilyien más társadalmi szervezet és ezt a sok felleiősséggel járó munkát egyetlen fillér támogatás nélkül, a sajátmaguk erejéből végzik s ezenkívül még igen, fontos bajtársi szolgálatot is teljesítenek. Ezekben a testüle­teikben . a hazafias kötelességteljesítés példái teremnek akkori amikor a nehéz anyagellátás folytán súlyos küzdelmek között viaskodnak a háborúokozta nehézségekkel. Ezért kívánatos­nak tartjuk és /kérjük erőteljesebb támogatá­sukat, mert a jövőben nemcsak anyagelosztási és más ilyen munkákat kell végezniölk, hanem az iparostársadalom szociális, termelői, szövet­kezeti, társadalmi és kulturális: munkásságát is nekik kell végezniök és kiépiteniök. T. Ház! Az utóbbi időkben! egyre többször foglalkoznak a kézműiiparossággal ós annaik életkérdéseivel. Ha divat is róla beszélni, ha meg^ is veregetiki ma a, vállát és megbecsüléssel emlékeznek meg ma róla, mégsem lehet állí­tani és ez nem is jellenti azt, hogy eljutott volna mán- fejlődésében, megbecsültségében oöa, ahol értékeit felmérve, fajszeretetét, necmzethűségét és ebből a szempontból óriási erejét kellően áttekintve, értékeinek; megfelelő helyréi állít­hatnánk a nemzet és a haza szolgálatába. T. Ház! Nem, kívánom túlozni a dolgokat, amikor azt mondoon, hogy nagy nemzeti érté­kek kerülnek felszínre akkor, ha az iparostíievc­lést, a kézműipar nagyméretű gépesítését, gaz­daságii megszervezését, szövetkezeti összefogá­sát, műbelyes Oncsa.-házakhoz való juttatását elősegítjük. (Ügy van! ' bal felől) Mindezért níagy kincseket kapna cserébe a nemzet: hűsé­ges, tántoríthatatlan magyar lelkeket. (Ügy van! Ügy van!) T. Ház! Örvendetes a kézműiparosság szá­mára a miniszter úr indokolásában kifejezésre juttatott, a legaprólékosabb részletekre is- ki­terjedő figyelem. Jól esik éreznünik, hogy ez, a gondoskodás úgy ai termelés, mint a művészfi ízlés fokozását és fejlesztését célul tűzi ki és aizit támogatni igyekszik, A költségvetés indo­kolásának sorai, közül'a melegség, am építeni akarás, a segíteni akarás csillan ki. Én! meg­nyugvással látom a mindea vonalon mutatkozó tenni és alkotni akarást, de éppen ez' Ösztönöz arra, hogy azt kérjem a miniszter úrtól; aSzé'­(kelyföldöm tervbevett iparosítási fellendítést terjessze ki az, ország északkeleti területeire is és Kárpátaljára is. (Helyezés a baí'középm.) Itt vagy ott, ezeken a területeken is, a nemzeti nevelés és megerősítés nemes és felemelő fel­adatait végezné a miniszter úr, míunkája nyo­mán nagyobb darab földön teremne magyar élet. T. Ház! Magyarország kézműiparosisága. a 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom