Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-346

Áz országgyűlés képviselőházának 346. mértékű tartalékokkal, tudott belemenni; ami- i kor a világháború kitört, felszerelt hadsere- | günk volt, a magyar középosztály többé- i ketvésbbé szintén, megfelelő felszereléssel bírt, j az egész országban tartalékokkal rendelkez­tünk; ellentétben a mai helyzettel, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.), amikor középosztályunk és az egész magyar társadalom tulajdonkép­pen tartalékok nélkül állt itt, hiszen az 1931-es világgazdasági krízisnek és az azt megelőző súlyos időknek hatását a magyar társadalom még nem tudta kiheverni [Ügy van! Úgy van! jobbfelől.), ellenkezőleg, ezek alatt még nagyon súlyosan szenvedett, hadseregünk éppen pénz­ügyi szuverenitásunk hiánya miatt és a tria­noni békeszerződés határozmányai folytán, le­het mondani, egyáltalában nem volt, tehát mindent 1938-ban kellett elkezdeni. Az 1939 őszén kitört világháború tehát tulajdonképpen tartalékok nélkül érte az országot, eltekintve bizonyos tartalékoktól, amelyeket a korábbi kormányok és az akkori kormány is tudtak teremteni, de mondhatnám azt, hogy csak az utolsó pillanatban tudták megteremteni. Ez az első óriási különbség. A második nagy különbség az akkoiri és sa nuotetaml helyzet között az, hogy az 1914—18-as _ világháború alatti — koncedáüom, bogy ennek okai is voltaik, hiszem, sokkal súlyosabban, sok­kal mélyebben voltunk bent a háborúban —a civil életet úgyszólván egyszerre lezártuk. Mél­tóztassék visszaemlékezni arra, hogy 1914--18­ban vájjon esináltunk_e invesztíciókat, vájjon foglalkoztunk-e egyáltalán tervekkel? Az, egyetlen terv az voilit, hogy bemmé vagyunk a háborúban és azt a háborút meg akarjuk nyerali, abból jól akarunk kijönni. Ma pedá|g a háború kellős közepén a felépítés korszaká­ban vagyunk (Úgy van! Ügy van! jobbfelől.), ma a polgári életet éppen úgy tovább akarjuk vinni, amennyiben egyáltalán lehetséges-. {Ügy van! Ügy vtím! jobbfelől és középen.) mintha nem lenne háború, és talán ebből ered millió nehéz­ségűink, mélyen t. Ház, azok a nehézségeik, hogy a lakosság nem érzi kellőképpen, hogy hábo­rúban állunk (Ügy van! Ügy van! taps a jobb­oldalon.) és nem ivionja He ebből kellőképpen a .konzekvenciákat. (Rajniss Ferene: Ezt mond­tuk!) Holott abból, hogy mi a polgári életet és a felépítés munkáját lis folytatná akarjuk — természetesen mindig előtérbe helyezve a honvédelmi érdekeket — éppen aiz ellenkező konzekvenciát kellene a magyar társadal óm­nak levonia és az áldozatkészségnek kellene az élen lennie. (Ügy van! ügy van! a jobboldalon. — Egy hang a széisőbaíoidalon: Ez kellene!) A harmadik és talán a légiméi yen járó bb, különösen gazdasági és pénzügyi politikai szempontból legmélyebben járó kiilllönbség a két iháboirú (között a®, hogy aast a igenerádiót, amely akkor benne volt a világháborúban, úgy érte a háború, hogy fogalma sem volt arról, hogy mii a háború, miig a mostani generáció nagy­jából ugyanaz a generáció, amely a múlt világ­háborút végigélte. (Ügy van! Ügy vein! a jobb­oldalon.) Ennek megvannak a maga pszicho­lógiai, lelki kihatásai. Ez szakadatlan összeha­sonlításokra vezet. Mindenki azt nézii, hegy mii volt például a világháború harmadik és negye­dik esztendejében. (Ügy van! jobbfelől) De a leglényegesebb összehasonlítást, hogy olyan rend és nyugalom!, mint ma, akkor neom volt az országban, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) elfelejtjük és merem állítani, ülése 1943 november 29-én, hetfŐii. 359 hogy azok az, ország ellenségei, akik tzem a helyzeten változtatni óhajtanak és mindenáron fel akarják ioéznà azt a. neiyzeiiet, amely 1918­ban, a háború viegen állt elo. (ügy min! Ügy van! taps a jobbotüalonj Ertem eat termesze­testen; gazdaságii és pénzügyi vonalán; mert méiltóztatnalk vudni, hogy mindig sízugorúan meg szoioam maradni a saját vqnaHamon. Méltóztattak foglakozni a deficit kérdé­sével. Természetes, hogy deficitünk van, hi­szen nem is lehet máskép, meri, azt hiszem, Európának egyetlenegy- állama sincs, —- leg­alább azok között, amelyeknek költségvetését, vagy valamilyenfajta előirányzatát iáztam — amely ezeket azi időket deficitmentesen tudná átvészelni. (Üms van! jobbfeöl.) Természetes, hogy nálunk is van. deficit ós az is természe­tes, hogy ezt a deficitet belső kölcsönök felvé­tele útján kell fedezni, az ehhez szükséges pénz­tszköaö'iiiet így kell előteremteni. Az tehát, hogy ebben a helyizef%en hosszúlejáratú, vagy rövid­lejáratú kölcsönökkel fedezzük az igényein­ket, tulajdonképpen nem olyan lényeges már, mint a régi időben volt. Mi határozta meg eddig^ tulajdonképpen, hogy mit fedezzünk hosszúlejáratú és mit rövidlejáratú kölcsö­nökkel? Mondhatnám, az, hogy hol helyezzük ql ezeket a kölcsönöket. Amit a közönség köré­ben helyeztünk el, — a, százmilliós erdélyi nye­remény köles önt — azt hosszúié járatuként he­lyeztük el, amit pedig a hitelszervezeteknél és iparvállalatoknál helyeztünk el, azt, egy kivétellel, rövid lejáratra helyeztük el. Ért­hető okokból, — azt hiszem, túlságosan nem, kell a részlegekbe belemennem — de ez dönti el azt, hogy hosszúlejáratú vagy rövidlejá­ratú kölcsönt vettünk-e igénybe. Természetes, hogy amint a háborút likvidáltuk^ akkor a rövidlejáratú kölcsönök mind komszolidálan­dók lesznek és magától értetődően hosszú lejáratúakká lesznek átalakítandók. Hogy miért nem helyeztünk el a közön­ség körében több kölcsönt, — amire Zimmer képviselőtársam mutatott, rá — err© válaszom az, hogy egyszerűen) azért, mert ugyanez á generáció már egyszer látta, hogy a közönség körében' hogyan lehet kölcsönöket elhelyezni. A rosszemlékű hadikölcsön ma is kísért. (Ügy van! jobbfelől.) Hiába valorizáltuk, mégis ez kísért bennünket végig és mindig találkozunk aizzail, amit bevezetőül mondottam, hogy' ugyanez a generáció két háborút élt végig. (Ügy van! Ügy vçm! a jobboldalon.) Éppen ezért igyekeznem, valiami i'ij szerűt találni, valami olyanfajta kötvényt hozni nyilvános aláírásra amely kötvény talán a, kötvény­kibocsátások terén újszerű és mégis nagyon familiáris annak, akinek a pénzére számítok, így jutottam a búzalkötvény gondola tára, amelynél arról van szó, hogy olyan kötvényt adjak a közönség körébe, amelyben könnyebb neki az elszámolás, amelyhez, hozzá van szokva. Nem ejtettem, el tehát a pengőt» pedig méltóz­tattak mondani, nem itt a mai vitában, hanem a Házon kívül, hogy a kormány ezzel elej­tette a pengőt A kormány nem ejtettél el a pengőt, hiszen senkinek sem jutott az, eszébe, hogy a kormány elejtette a pengőt akkor, amikiori a földbirtok­reformi során a hátralék búzában: és rozsban állapíttatott meg, hanem mindenki természetes­nek tartotta, hogy abban állapíttatnak meg a hátralékok,, amiben általában! számolni szokott a gazda. Minthogy pedig szuppoziciónki az, hogy igen sok tezaurált pénz, vam a gazda kezén; -—

Next

/
Oldalképek
Tartalom