Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-346
*w Az országgyűlés képvíselőJiázának o4 ez az, amit egyesi helyeken tagadnak:, egyes helyeken állítanak, kár belemenni a vitába, bizonyára van, — éppen ezért igyekeztem olyan címletet 'kreálni, amely aniniak a magyar gazdának, aki, hozzá szokott ahhoz, hogy búzá'han kalkuláljon, kalkulációját meg'könnyíti és familiárisabb, mert hozzá van szokva. Azt, hogy az előbbi célok vezetteti engemi, amikor ezt a gondolatot felvetettem, bizonyítom azzal is, amire oélloztami expozémban,^ h ogy lefelé kívánom limitálni az értéket, tehát azt alíarom kimomdlani, hogy egy mázsa búzára szól a kötvény, de minimum 40 pengőre. Én tartok afttól 1 , hogy a búzánalki érteiké kevesebb lehet, mint 40 pengő, mert a világháború befejezése utáni jöhet olyan éles amierikai verseny, amely esetleg 40 pengő alá nyomja, éppen ezért szeretném biztosítani azt, hogy legaliálbb azt a 40 pengőt, amit tőle kaptam, vissza is adjam. Azt hiszem, ezzel ezt. a kérdést megvilágítottam. Emellett természetesen! mein f ogom elhanyagolni azt sem, hogy a betétekre nézve bizonyos intézrkedéseket tegyek, adóügyi kedvezményeket statuáljak, illetőleg ilyen irányú javaslatokat terjesszek elő, mert a. betéttkiépzést emellett épp olyan fontosnak tartom, mint azt, hogy a búzatoövények elhelyezést nyerjenek A hitelpolitikai vonalra tartozik még a zálogleveles kölcsönök visszafizetése. Erről egyébként Demel, Esterházy Móric és Meskó képviselőtársaim szólottak. Méltó ztatnafa a problémát ismerni annyiban, hogy a dollárra és a fontra szóló kölcsönöknél volt egy rész, amely nem volt ref inanszirozva (záloglevelekben Ennek a résznek erejéig visszafizetéseket lehetővé tettünk június 30-ig, ez le is zajlott és a kívánt eredménnyel végződött. Ha voltak is kisebb nehézségek. —íkioncedálom, hogy voltak — kifogás tárgyává is tették, a mostaninál gondolni fogok azokra. Most már azonban ott tartunk, hogy csak úgy lehet a záloglevele^ kölcsönök visszafizetését lehetővé tennünk, ha ugyanakkor zálogleveleiket is vonunk ki a forgalomból. Mert méltóztatnak tudni, hogy a záloglevéltörvény szerint mindig legalább, annyi kölcsönnek kell fennállania, mint amennyi záloglevél van forgalomban, (Csoór Lajos: Zár alá kell venni valamennyit!) Majd rátérek. Már most mi következik ebből? Az, hogy ha visszafizetést engedek a kölcsön oldalán, akkor megfelelő mennyiségű záloglevelet kell kisorsolnom. Ezeket a zálogleveleket ki lehet természetesen sorsolni, de nem hiszem:, hogy az ország érdekét szolgálná, ha külföldi kezekbeni levő, nem ntosztrifikált zálogleveleket sorsolnánk ki, mert azt hiszem, ez jövőbeli lehetőségeinket erősen lerontaná. Most ne méltóztassék okvetlenül Amerikára és Angliára gondolni pártállás szerint, (Rajniss Ferenc: Ez a kettő egy pártállás! — Derültség.) hanem méltóztassék a semleges Svájcra gondolni. Ugyanis súlyt helyezek arra, hogy a svájci hitelező lássa, hogy mi kötelességeinknek zavartalanul és rendben eleget szoktunk tenni és megtartjuk adott szavunkat. Kisorsolhatok tehát a belföldi záloglevelek, amit meg is kívánunk tenni. Ez természetesen azt jelenti, hogy csak egy bizonyos kontingens fizethető vissza. A felállítások szerint tehát a valutára szóló zálogleveles kölcsönöknek körülbelül a fele visszafizethető, felével szemben áll a nem nosztrifikált záloglevél. Itt vigyáznunk kell arra, amit különösen Meskó Zoltán t. képviselőtársam vetett fel, hogy a kisemberek . ütése 194o nooember È9-ên, hêtfêh. részéről való visszafizetést lehetővé tegyük. Ez meg is fog történni, sőt — mondhatnám — már meg is történt annyiban, hogy a pénzintézetekkel folytatott tárgyalásaim során egyik felitételem gyanánt azt kötöttem ki, hogy a kisemberek számára is biztosítsunk bizonyos kontingenst a visszafizetésekből, mert nekik a dolog természeténél fogva az ilyen lehetőségek sokkal később jutnak tudomásukra. (Helyeslés balfelől és a közéven.) Természetes azi, amit Demel képviselőtársam mondott, hogy t. i. ez nem fogja elvonni a piacról a fölös vásárlóerőt, hiszen csak egészen egyszerű személycsere lesz, mert amíg eddig a pénz az adósnál volt, most viszszakerül a bankhoz, a bank kisorsolja a záloglevelet és az elkerül a záloglevél tulajdonoshoz. Éppen ezért arra gondoltaim, hogy a záloglevélbirtokosoknak előnyt nyújtanék azzal, hogy részükre rezerválnék egy mennyiséget a búzakötvényekből, hogy az, aki inkább búzakötvényit kíván, azt vehessen át. (HelyesJés jabbfel&l.) Ezzel egyben a lefölözés gondolatát is szolgálom. A hitelpolitikai vonalon a kishitelek problémáját tette szóvá Bethlen László képviselőtársam. Nagyon köszönöm azt az elismerést, amelyet kifejezésre juttatott. Valóban mindigtörekedtünk arra, hogy ezeknek a kisembereknek a hitelszerzése a lehetőség szerint előmozdíttassék és azt hiszem, egészen nyugodtan mondhatjuk, akárcsak az ONCsA körében, a fedezetlen hitelek tekintetében is igen jó tapasztalatokra tettünk szert. Ezek a kisemberek általában igen megbizható, jó fizető adósoknak bizonyultak, ami természetesen az akció folytatását is lehetővé teszi. Fel méltóztatott még vetni a harmadik kúriába tartozó hitelintézetek kérdését. Ezzel a, kérdéssel foglalkozom és ki is dolgoztattam már egy tervezetet. Azt hiszem arra fogjuk magunkat elhatározni, hogy megengedjük, hogy negyedévenkint K %-os kezelési illetéket számítsanak fel, aminek következtében ezek a kis intézetek rendbejönnek, rentabilitásuk biztosítva lesz. Ez természetesen nem vonatkozik az első és második kúriabeli intézetekre, amelyeknek rentabilitása biztosítva van. Mélyen t. Ház! Áttérek az adókérdésekre. Elsősorban a beruházási hozzájárulás meghoszszabbításaképpen tervezett háborús költséghozzájárulásról kívánok megemlékezni, amelyről különösen Esterházy Móric és Bálás Károly képviselőtársaim beszéltek. Amint méltóztatnak tudni, a beruházási hozzájárulást az 1938 :XX. te. állapította meg ós azt ma már nagyjából le is fizették. Kivételes helyzetben csak azok a 'földbirtokosok vannak» akik annakidején a vagyonváltságot pénzben vagy természetben lerótták, mert azok nem 20, hanem 30, illetve 40 negyedévi részletben kötelesek a hozzájárulás fizetésére, ezeknek tehát még körülbelül két és fél, illetőleg öt év törlesztési részletei hátra, vannak.. Ez az összeg azonban az egész beruházási hozzájárulás öszszegéhez viszonyítva aránylag kicsiny, úgy, hogy nagyban^eigészébeni elmondhatjuk, a beruházási hozzájárulás az 1938 óta számított öt esztendő alatt befolyt. Éppen ezért gondoltam arra, hogy ezt a nagyjából immár megszűnt adót meg kell hoszszabbítanunk. mert — azt hiszem — nem méltóztatnak csodálkozni azon, ha a pénzügymi*