Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-341

Az országgyűlés képviselőházának 341. zálással meg lehetne szünitetni. (Gaal Alajos: Nem meri megmondani a dolgokat! Tessék megnevezni kettőt!) Nézzük például az építőipari anyagellátását, amely kulcshelyzeténél fogva 48 kisipart foglalkoztat és így egyik legfontosabb iparunk. Ennél a kérdésnél azt látjuk, hogy a magánépítkezések az utóbbi esztendőkben hároimi százalékát tették ki az összes építkezéseknek, 17 százalékát tették ki a középítkezések, a köz vetett honvédelmi építkezések pedi^ körülbelül 20 százalékot tettek ki. Ebben az iparban; a nyersanyagok jelentős része idehaza áll rendel

4kezesre. Itt is emlegetnek egy esetet arra, hogy a kiutalások milyen lassan, mennek: mintegy száz vágón vasgerendát hoztak be Németországból, azíoinbani mivel a kiutalás nem történt meg a kellő időben,, kivitték és eladták-Svájcbán, mondom, tisztán amiatt, hogy nem történt meig kellő időiben a kiutalás. Az a kereskedő, akinek benne fekszik) a, pénze, hajlandó esetleg várni félésztendeig, de azután, ha módjában áll, máshol értékesíti a pénzét. Igaz, hogy nem az iparhoz, hanem a kereskedelemhez tartozik, nem ipari nyersanyag, de megemlítem, hogy többször hallok panaszt hasonlóképpeni arról, hogy például a búzát is kénytelenjeik voltak hónapokig tárolni, A kereskedő ma nem képes tőké-' jét hosszú ideig nyersanyagban tartani, ennélfogva a kiutalásoknak gyorsabb tempóban kell menni ök. legalább is ott, ahol erre lehetőség van. Az építkezésekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy országosan olyan óriási a lakáshiány, hogy 'atz szinte már katasztrofálissá válik. Ezzel szembeni azt látjuk, hogy nagy középítkezések vannak és a honvédségnek is vannak olyan építkezései, amelyeket a honvédelem pillanatnyi helyzete nem tesz szükségessé. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Inkább több fegyvert gyártanának, ne épületeket! — R, Vozíáry Aladár: Ahhoz épület kell!) Meggyőződésem, hogy ezeknek a közületeknek az építkezéseit el kellene tolni ai háborúutáni átmeneti időkre, most pedig a. közületeknek nem volna szabad az amúgyis korlátolt mértékben meglévő nyersanyag tekintetében! igénylésekkel fellépniök. A közületeknek az lesz ai hivatásuk, hogy amikor majd ai magántőke nem tud építtetni, talán kevésbbé isi lesz rá szüksége, vagy ha szüksége is leuine rá, nem tudja megcsinálni, amikor majd nmmkiásfelesleg mutatkozik, amikor a munkások nem találnak munkát, akkor lépjenek közbe a m^guk nagyobb gazdasági erejével s akkor adjanak munkát es megélhetést a tömegeknek. Most, amikor » magángazdaságnak módjában voilnai foglalkoztatnia a munkásokat, sőt szüksége is lenne erre, hiszen egyes vidékeken a belvíz által megrongált házakat keservesen tudják r csak íVjból tető alá hozni, a magángazdaságnak nem adnak erre módot, ezzel szemben majdnem mimleni városban vara egy-egy nagyobb középítkezés. A szénkérdéssel kapcsolatban az előadó úr is rámutatott arra, hogy szénbányászatunk, széntermelésünk a szükségleteiket nem fedezi, illetőleg bizonyos visszaesést is mutat. Ebben •A tekintetben; már rámutatott Lili képviselőtársam, mennyire fontos lenne, hoigy együttműködjék az iparügyi minisztérium a honvédelmi minisztériummal, különösen a vájárok tekintetében. Abban a kérdésben, hogy az ilése 1943. november 22-én, hétfőn 23 egyes ipartelepek között hofgyan kell ezt a na? gyón fontos energiaforrást felosztani, azt merném tanácsolni az iparügyi miniszter úrnak, hogy elsősorban elégíttessenek ki azoknak az ipartelepeknek az igényei, amelyek a belföldnek dolgoznak és csak másodsorban az exportra dolgozó ipartelepek igényei. T. Ház! Az átmenet- és ibékegazdálkodás feladatairól a költségvetési indokolásának a>z elején csak egy mondat tesz említést. A multévi ipari költségvetésben ugyíauesak egy mondatban történt említés a® átmenet- é& békegazdálkodásról. Miután ezzel a kérdéssel akkor többen foglalkoztak, Varga József akkori miniszter úr azt mondotta, hogy ebben a tekintetben komoly előkészítő mnukálatofc folynak, sokkal nagyobb mérvben, mint ahogyan az egyes felszólalók gondolnák, egyben megígérte azt, hogy módot^ ad a felszólalóknak arra, hogy ebbe ,& munkába betekintsenek és majd tájékoztatni fogja őket. Ez a tájékoztatás az év folyamán nem történt meg. Nem tartami megnyugtatónak, hogy mindezekről a, fomtos kérdésekről az ország olyan kevéssé van tájékoztatva. Elismerem, hogy részletekbe menően nem is lehet tájékoztatni a nyilvánosságot, de nagyvonaJlakbaini feltétlemül lehet és kell is tájékoizitatni. Neon vagyoki bizonyos abban, ' hogy olyani mértékben folynak az előmunkálatok, minit amilyen mértékben arra szükség volna. (Bornemisza Géza iparügyi miniszter: Egy vaskos kötet számtól be róla!) A miniszter ú,r bizonyára a Mérnöki Egylet kiadványára céloz, amely nagyjában körvonalazza ezt, a kérdést, én azonban nem erre gondolok, hanem a konkrét előimliiinlkálatakra, ' A tétoegazdálkodás általános irányainak meghatározása óriási feladatot hárít az illetékesekre. A háborti alatt kifejlődött iparágak nyilvánvalóan! szeretnék továbbra is fenntartani iái működésűiket, holott ezek között vannak olyan iparok is, amelyek csak most, a háború alatt működhetiniek, de a békeidők gazdálkiodásábam nem lehet őket fenntartani, mert a mostani, illetve a háború előtti vámvédelmet neto tndjuk biztosítani. Döntenünk kell tehát arról, hogy mely iparágak lesznek fenntarthatók, melyek azoik az iparágaki, amelyeknek gyártási előfeltételei, a nyersanyagai itt megvannak és amelyek exportképesek lesznek külföldöm is, de idehazai is» rentábilisak lesznek atkkior is, ha esetleg nagyon* gyenge vámvéde-, lem| lesz ebben aiz országban, Egy fejlett, nagyméretű tömegipar nagy ösistzefogó erőt képviselhet

1 egy nemzet életé; ben. Amint á Kárpátok medencéjében lakó niépeld között erős össizefogó kapocs, az ^Alföldön termelt acélos búzái és

1 az abból sütött hófehér magyar kényéi', ugyanúgy elképzelhető, hogy bizonyos államösszefogó erőt jelenthet egy-egy iparág. (R. Vozáry Aladár: Hogyne, mint a cseheknél!) Ebilen a tekintetbein én is éppen a régi Osehsizlővákiára akarok rámutatini. Az utodallialmok' 'lakossága ma is a legnagyobb elismeréssel emlékezik meg a Batacipőkről, szinte fogalommá vált, hogy milyen olcsón, milyen jó cipőket kaptak. Hasomló olcsó és jó cipőket, gyártó gyáraikat, amelyek széles tömegek közszükségleiét elé^íteniék ki, nekünk is kellene létesítenünk. Tudom, hogy ez a kisiparnak egy kicsit exisztemciális kérdésié (R. Vozáry Aladár: Egy kicsit nagyon!),