Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-345

286 Az országgyűlés képviselőházának 345. szomszédsága az emberi gyarlóságok örök köv'etkezményekép természetesen súrlódások foav ráaa is szokott lenni, mint ahogy a véleménykülönbségek a legkisebb emberi társasviszonynak is kísérő jelenségei szoktak lenni, természetes következményei tehát a nemzeitek koalíciójának. Nem -szabad azonban, elfeledkezni arról, hogy a szomszédság nemcsak súrlódást, hanem egyben egymásra utaltságot is jelent. A külügyminiszter úr jelenlegi viszonyunkhan ezt a következőkép fejezte ki (oiv\ \ssa): »A Németországgal való szomszédságot történelmi örökségként vállalnunk kell, ha akarnánk sem tudnánk változtatni rajta. Azi együttélés ősi alakjai változhatnak, de az együttélés és az egymásrautaltság ténye megmarad«. T. Képviselőház! Azonfelül, hogy a saját katonai helytállásunk mellett a német hadosztályok állanak szemben az oroszokkal, még a gazdasági egymásrautaltságunk is igen. nagy jelentőséggel bir köztudomás szerint, amit még erősebben maga után von Maigyarország agrártermelői jellege. Hiszen feleslegeink zömét más államokban elhelyezni valósággal lehetetlen volt. Nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy ezt a helyzetet például az angol birodalommal szemben még inkább kimélyítették az ottawai konferenciának ismert határozatai, amelyek az európai államokat a 6 pengős búzaárak nívójára szállították volna le. (Ügy van! Ügy vorn!) Ehhez hozzá kell vennünk azt az ismert tényt, hogy az a!gránérdekeken felül az ipari és energiagazdálkodásnak nyersanyagai is jórészt a német birodalomban! találják forrásukat A külpolitika épp arra törekszik, hogy az ellentéteket, a súrlódási felületeket kiküszöbölje, Vagy a minimálisra korlátozza, ezenfelül pedig a kölcsönös hatásokat a jószomszédi viszony lehető fenntartásával^ de a nemzet éiv dekeit soha szem elől nem tévesztve', irányítsa, T. Képviselőház! Vannak akik a magyarság régi alkotmányos államformájának pusztulását jósolták a német birodalom diktatórikus államformájának közelségétől, mint éppen az előttem felszólalt képviselő úr s ezzel szemben szokták állítani az angolszászoknak az 1938-ban megformulázott háborús célját, mondván, hogy ez a háborús cél a demokratikus elveknek és a parlamentáris államformáknak a védelme. Nem szabad azonban elfeledkezni arról, hogy amikor ai háborús céloknak ez a megformulázása megtörtént. 1938 októberében és: az 1939. év folyamán, még az angolszászok szembenálltak a Szovjettel. Bármilyen komoly és őszinte lett légyen is az a megformulázás, amelyet említettem, vagyis a parlamentáris rendszernek, a demokratikus elveknek a védelme nyilvánvaló, hogy abban a pillanatban fikcióvá változott, amint az angolszászok a Szovjettel szerződést kötöttek. Mondhauá valaki, hogy ez a. koalíció csak háborús szükségesiség és angolszász-orosz győzelem esetén a> békés elrendezés lehetősége majd módot nyújt arra, hogy visszatérjenek azi eredetileg megformulázott háborús célokhoz, azonban kézenfekvő az az ellenvetés*, hogy Oroszország közelebb van hozzánk, mint az angolszász hatalmak s ennek a háborúnak tanulságai megmutatták azt. hogy az utólagos feltámasztásban való bizakodás igen súlyos kockázatot jelent és végzetes csapást mérhet egy nemzetre. Egyesek a nemzet jövőjéért való aggódásukban külpolitikánknak a tengelyhatalmakkal ülése 1943 november 26-án, pénteken. való haladását azért kifogásolják, mert felfogásuk szerint egy nyolcvanmilliós nemzet közelsége, sőt szövetsége örökös veszélyt jelenthet a kis államokra. Az a kérdés, hogy azokra, akik a nemzet függetlenségét féltik a német birodalom közelségétől, milyen hatással volt például a moszkvai tárgyalásból kiszivárgott anyag. Nem ismerjük természetesen még a tárgyalás tartalmát, azonban ha. mérvadónak lehet tekinteni a® angol birodalom egyik legelterjedtebb újságjának, az Observernek. a közlését, amelynek jólértesültségét több mint két évszázados múltja- és igen előkelő pozíciója biztosítja, akkor igen kevés remény, marad a kis államok függetlenség© tekintetében a Kremlben lefolyt tanácskozások után. Azt írja ugyanis az Observer (vívassa): »Az európai kis népek léte válóság, a kis államok léte mindazonáltal teljes szuverénitássial : veszélyes anakronizmus«. Ez a megállapítás szinte elvi jelentőségű deklarációként hangzik és nem tesz különbséget semleges, baráti vagy ellenséges államok közt. Felmerül: az a kérdés, hogyan egyeztethető össze ez a felfogás a demokratikus elvek és a parlamentáris rendszerek védelmével, hogyan egyeztethető Össze az Atlanti Chartában lefektetett élvekikel, amelyekre való hivatkozással például három balti állam emlékiratot nyújtott át a brit külügyi hivatalban és a washingtoni külügyi államtitkárságnál. Ez a végtelen szenvedésen keresztülment három kis állam emlékiratában igen súlyos hangokat szólaltatott meg, emlékiratuk valósággal a mélységből feltörő segély kiáltás ként hangzik és a feleletet rá a történelem fogja megadni. A kis államok függetlenségének ilyen értelmezésével szemben a^ mi álláspontunk, ezeréves tradíciónk és nemzeti történelmünk alapján Isten és ember előtt az, hogy a mi nemzeti függetlenségünk szent ideál, amely nélkül életünket sem tudjuk elképzelni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldolon és a középen.) Kormányunk töblb ízben kifejezésre juttatta azt az álláspontját, hogy a háború ide vagy oda hullámzása nem irányíthatja a magyar külpolitikát. A háború forgandósága szerint ide vagy oda helyezkedés nem hozza meg a nemzet üdvét, sőt a nemzet magatartásának biztonságát veszíti el. (Börcs János: Üj barátokat nem szerezhetünk, csak a régieket veszítjük el!) Olaszország, tragédiája kézenfekvő példa arra;, hogy az ilyen magatartás a nemzet fiai foöizt tragikus szaka,dást idézhet elő. T. Képviselőház! Ügy vélem, pártkülönbség nélkül mindenki helyesli a kormánynak azt az álláspontját, amelyet az egyesi szórványos olyan törekvésekkel szemben elfoglalt, amely törekvések az ország

> belső rendjét és békéjét igyekeztek felforgatni. Ez az a uont, amelyen az ország belpolitikája ai külpolitikával találkozik, mert hiszen a külpolitika szilárdsága feltételezi az ország belső rendjét és nyugalmát. A kormány kifejezésre juttatta, azt is, tíogy minden józanul gondolkozó és felelősségét átérző ember békét akar. Dp ai mindenáron való béke és az erre való törekvés meggyengítí a nemzetet. Azok tehát, akik ezt követelik, a nemzetet éppen a legsúlyosabb időben, amikor sorsunk talán évszázadokra dől el, gyengítik meg. tehát olyan időben, almikor nem az erők sziétlforgácsolására. hanem azok acélos összefogására van szükség, (ügy vem! Ügy vum! — Taps ' jwbbédoílow.) T. Képviselőház! Befejeztem felszólalásq-