Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
Az országgyűlés képviselőházának 343. ülése 1943. november 24-én, szerdán. 147 sorban Mohit és Mohácsot — az idegenutáinzás terhére. Utoljára is, 1848—49-foen végül két világhatalomnak kellett összefognia, hogy Világos alá szorítsa Görgeyt. Mi szüksége van a magyar katonai szellemnek arra, hogy mértéken túl és egyoldalúan tisztelje, iv&gy éppen utánozza más nemzetek katonai gondolkodását, magatartását, fonmáitl A magyar honvédíhadsereg a világ végezetéig Attila, Árpád, Bulcsú, Szent István, Szent László, Hunyadi János, Mátyás király, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és Görgey Artúr szuggesztiója alatt kell állnia. Semmi katonai dicsőség sincsen Európában, amely ezt a sorozatot, a katonai színvonalnak ezt a magaslatát túlszárnyalná. (Ügy van! Üpy van! a balközépen.) T. Ház! A második világháborúnak ezt a korszakát 3 gépesítés jellemzi elsősorban. De a gépesítés első művészei Európában a lóra motorizált hunok, avarok, magyarok voltak, akik több mint egy évezreddel előzték meg de Gaulle tábornok gépesítési szabályzatát, S a mai egész gépesítés technikailag^ hadászatilag és harcászatilag csak késői utánzása az ezer év előtti magyar sereg-felszerelésének m mozgásának. Mi szükség arra, hogy 'túlságosan tiszteljünk másokat 1 ? Egy hadsereg lelki éltetője az önbizalom. A vérbeli magyar embert, a legegyszerűbb paraszti' vagy munkáseimibert sem kell 1 önbizar lomra «levélni, mert az veleszületett. Az igazi magyar emberben) ninicsen semmi kisebb értékűsági érzés. Sőt. inkább egy kis enyhe, nem bántó, nem sértő, nem lenéző, de mégis eleven többértékűségi tudat él benne, főleg katoniai téren, más, sokkal nagvobbszámű népekkel szemben is. A magyar népben megingathatatlan ez a tudat; a magyar nemzetben — középosztálya révén L — bizony talán megingatható. A magyar honvédelmi kormányzatnak erre a rendi the te ti em magyar népi önbizalomra kell felépítenie a maga egész katonai politikáját. De ahhoz, hogy ez az önbizalom érvényesülhessen, szabadnak kell tudntunk magunkat minden szuggeszitiótól és az utánzás, miálsolás minden vészes járványától meg kel'J szabadulnunk. (Űay van! a, balközépem. — Mozgás és felkiáltások «" szélsőből odaMn: A zsidó sztig<j(*$$tiótóV)> Az: igen t. miniszter tirral szembeni nem vagyunk bizalmatlanok személv szerint, de biza^matlanoík vagyunk a kormány általános politikája iránt és különösem bizalmatlanok vagyunk a pénzügyi kormányzattal ^szemben, amely semi most, sem az elmúlt háborús esztendőkben nem tudta megteremteni n kellő anyagi alapot a költségvetésben, de a költségvetésen kívül sem 1 , sem. pedig azokat 1 az eszközöket, és módszereket,, amelyek biztosíthatták volna legalábbis egymilliós, hatalmas és erős. a magyar néni erőt teljesen kihasználó magyar hadsereg télies, korszerű, tökéletes felszerelését» Ezért <a honvédelmi költségvetést nem tudom megszavazni, (filimzés és tan' balfém. — A szónokot üdvözlik. — Baky László: A lóláb kilátszott az^rt! — Zaj.) Elnök: Szólásra következik a vezérszónokok közül? Boezonádi Szabó Imre jegyző: vitéz Szalay László! Elnök^ vitéz Szalay László képviselő urat illeti & szó. vitéz Szalay László: T- Képviselőház! (Halljuh! Haüjuk! jobb felől — Zaj és mozgás.) Amikor a Magyar Élet Pártjának megtisztelő megbízása folytán alkalmiam nyílik a honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalása alkalmával felszólalni, engedtessék meg, hogy ellső gondolatéin azok felé a hősök felé szálljon, (Zaj. — Elnök csengeL) akik kiűzött ott tündöklik világító példájával örök em'ékeztetésül Kormáinyzlóhelyettes Urunk hősi példaadása is. Méltóztassék megengedni, hogy azoki felé ford.-ljxmk, akik életüket áldozták a hazáért, de engedtessék meg, hogy aggódó szeretetünk azoik felé is forduljon, akik jelenCeg is vérben és vasban állva, különböző posztokon teljesítik honvédelmi kötelességüket. Méltóztassanak megengedni, hogy egyúttal a magyar nemzet, a magyar nép széles rétegei felé is elismeréssel fordíthassunk, azok felé, akik a totális háború folyományakíénlt mint a polgári front polgári katonái, sokszor súlyos nélkülözések közepette is híven, kitartással teljesítik ia magyar nemzet érdekében kifejtett munkájuk révén, honvédelmi kötelességeiket. (Űgy van! Űgy van! a jobboldalon.) Méltóztassék megengedni, hogy ezek 1 előrebocsátása után a parlamenti szoká® szerint néhány szóval foglalkozzam az előttem: szólott Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselőtársunk felszólalásával. (Halljuk! Halljuk! a> jobboldalon.) A magam részéről: csupán annyit óhajtok meg jegyezni: úgy látom hogy beszéde folyamán jórészt sok kérdést intézett a honvédelmi miniszteri úrhpte. Nem, tartom ildomosnafkj, hogy ezekre ón válaszoljak, hiszen a honvédelmi miniszter úr a méltó választ meg fogja adni. A másik szempont, amely megragadta figyelmemet az volt, hogy Bajcsy-Zsilinszky képviselő úr beszéde folyamán a nemzet biztonságait féltette. E tekintetben . szintén nem tairtom magamat illetékesnek a válaszadásra., mert erre a választ méltóan adja meg a maigyisír 1 honvédség. (Űgy v®n! Ügy van! a jobboldalon.) T. Ház! Beszédem folyamán az egyes felvetett szempontokra, ha azt szíves lesz az előttem felszólalt képviselő úr meghallgatni, részben választ is fog kapni. Méltóztassék megengedni, hogy a magam részéről is annak a meggyőződésemnek adhassak kifejezést, hogy a honvédelmi tárná szerény véleményem szerint azoknak, a tárcáknak egyikét jelenti, amelyek tárgyalása alkalmával a>z ellentétek szitása helyett éppen ellenkezőleg, r összefogásra, a magyar szívek össze dobbanására, kell törekednünk. E tárca tárgyalásánál különösen háborús állapotban, az összes ellentéteknek el kell törpülniök s az összes pártoknak összefogással, vállvetett munkával kell szolgálnioki a nemzet és honvédségünk egyetemes érdekeit. (Ügy van! Űgy van! a jobboldalon.) E háborús költségvetés a nemzet életét, a nemzet jövőjét jeleníti minden magyar ember számánai s a magam részéiről ebből a szempontból kiindulva, kívánok néhány szóval^ a tárca tárgyalása folyamán annak inkább általános részét illetően, felszólalni. (Halljuk! Haljuk! a jobboldalon.) Ez a, fogalom és ez a valóság: önálló nemzeti magyar hadsereg és így ez a háborús költségvetés is az életet, a fennmaradást, a jövőt jelenti az egész nemzet számárai A jövő szempontjából pedig nem árt és nem árthat, ha. a multakba is visszatekintünk, mert hiszen a multak reményt, biztatást nyújthatnak a jövendő tekintetében is. Egy ilyen hősi vérrel megpecsételt történelme van Európában éppen Magyarországnak, magyar hazánknaiki, Nem kell másra visszatekintenünk a töa> ténelmí valóságok közül, mint magára' a honfoglalás tenyéré. Dicsőséges emlékként köny-