Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
148 Az országgyűlés képviselőházának 34S. ülése 1943. november 24-én, szerdán. vélhetjük el. mert ez olyan katonai, szervezési és kiváló teljesítményű cselekedet volt, amely Európát bámulatra ragadta. Maga ez a tény a magyart Európa legelső katonaijává minősítette. A magyar 1 fegyvernek hírneve és dicsősége nem csökkent mindaddig, míg- tehetséges árpádházi királyaink uralkodtak, de továbbfejlődött a későbbi kiorban is Nagy Lajos, Hunyadi János, Mátyás korában, is, tovább korszerűsítve. A katonailag jelentéktelen, hatásában tannál súlyosabb mohácsi ßsata utáni korban pedig éppen a magyar katona volt az, aki szinte láhról-lábra védelmezte a magyar földet és ezzel egész Európát az őt elsöpréssel fenyegető áradattal szemben. Az 1500-as évek korában egy nyugati író a következőket írta (olv-axssrh): »A világ l'egikülönb népei közé tartoznak a magyarok, kikben «ok erő és erény van. Ez képesíti őket nagy dolgok véghezvitelére s ez hírüket egész-Európába elvitte. A magyarok nem sírnák, mint a nyugati népek, sőt inkább harcokkal foglalkoznak, amihez nagyszerűen értenek. Mind - testileg, mind lelkileg erősek; a lelkükben lakó harciasság és az örök veszély folytán többre becsülik a háborút, mint, a békét Ha kell, hideg télen is a földön hálnak, lenézik, aki egészséges létére fedél 1 alatt él. Megszokták, hogy az. életet kevésbe vegyéki és a legértékesebb tulajdonságnak a bátorságot, a testi erőt, a furfangos gyors észjárást tekintik. Fegyvereik tisztaságára nagyon' sokat adnak.« És így tovább. De tovább él azj ősi szellem a Bethlen-, Bocskai- és Rákóczi-korban is, tovább él az 1848—49-es szabadságharc ideáén, a nagyatyáink idejéből ismert nemzeti harcok korában, amikor szintén bámulatos eredményeket ért el, mondhatni a semmiből, hadsereg.szervezési, gazr dasági és erőkif ejtési szempontból a magyar nemzet. Emlékezhetünk azonban a ferene Józsefi korszakra, 1914—18. évi világháborúra is, és annak legtöbbször győzelmes csatáira, aminek eredményeként a vörösördögök és a magyar honvéd hírneve, Európa legelső harcosaivá tette a magyar katonát. A jelen korban pedig a múltjában patinás, de szervezésileg talán még fiatal nemzeti hadseregünk, honvédségünk', önálló hadseregünk szintén babérokat aratott. Hogy mást ne mondjak, gyorshadtestünk dicsőséges katonai fegyvertényét említhetem, repülőerőínk kiváló teljesítményét és egyéb alkalmazott csapataink kiváló teljesítményeit is. T. Ház! Történelmi síkon haladva, azt sem feledhetjük el, hogy mementóként mögöttünk áll trianoni megosonkítottiságunk korszaka, enn'eik terhes múltja is éis ma is érezhetjük a nemzet eleven testébe, vérébe vágódott szomorú tanulságát annak, örök tanulságát, mely szerint egy nemzedék igen könnyen elvesztheti a nemzet sorsát, de nem olyan könnyen szerezheti vissza. (Ügy mm!) Ezért kell katonai felemelkedésünket szem előtt tartaraunki és ezért természetesen 1 az annakidején Szegeden kivirágzott nemzeti hadseregbői. a mai napjainkig fejlődött magyar honvédségünik a maga összes fejlődési problémáival maradéktalanitíl 1 nem juthat nyugvópontra a mai háború szempontjából sem, mert hiszen! nincs megállás a háborús tapasztalatok levonása tekintetében, nincs megállás a háborús korszerűsítés útjának követésében és egy pillanatra sem 1 állhat meg a magyar hadsereg fejlődése a mai korszerű háború harcmodorának, harci eszközeinek változása miatt sem s nem állhat még fejlődésünk a döntések kiküzdéséhez annyira fontos hadi meglepetésekkel rendelkező erőtényezőkJ mérlegelése szem pontjából sem. Méltóztassanak megengedni, hogy e rövid kitérés után rátérjek a honvédelmi tárca költségvetésének vizsgálatára abból a szempontból is, hogy vájjon az előirányzott költség, mely a háborús honvédelmi tárea^ céljára igénybevétetik. megfelelő-e. reális-e és elérhető-e ezzel az a. cél, amely kitűzetett. Vizsgáljuk azt, hogy a totális háború sodrában azit a célt, aimire rendelve van, elérhetjük-e, röviden: alkalmas-e az előirányzott összeg arra, hogy a nemzet ennek keretében erőkifejtését megtehesse és vájjon végea-edményben fokozza-e ez; a költségvetés barátaink előttt a bizalmat és emeli-e teíkiintélyünket ellenségeink szemében. Ezekre a kérdésekre a költségvetés résizüeteinek taglalása folyamán az igen t: előadói úr a megnyugtató válását nagyrészt már megadta. Én a, magáim részéről csupán, néhány általános szempontra kívánnék még rámutatni és azt vizsgálni, mát láthatunk és várhatunk a jövőt illetőleg. Ha egy általánosan levont összehasonlítást tennénk, példáiul a legutóbbi 1848/49-es nemzeti erőkifejtéseik tekintetében, vagy akárcsak &z elmul't világháború folyamán kifeiitetit háborús erőkifejtésünket illetőleg is, úgy arra a megállapításra juthatnánk, hogy ezek arányosan is sokkal rövidebb idő alatt kimerítették a nemzet teherbíróképességét még a végső döntések beállta előtt. Ma © tekintetben is sokkal szerencsésebb helyzetben vagyumkl A kormányzat megfontolt és helyes politikája folytán a nemzet végső teherbíróképessége amnjaik ellenére, hogy a háborúnak már ötödik évébem vagyunk; még nines kimerítve; a nemzet nagy tartalékokkal rendelkezik és minden reményünk meglehet arra, hogy az erők kifejitése éppen a legszükségesebb időponoklban fog érvényesülni. (Ügy van! Ügy van!) Megállapíthatjuk ebből a szempontból, hogy az egész költségvetés konstrukciója és így a honvédelmi tárcái is észszerűen veszi igénybei a nemzeit teheribíróiképességét, 'de egyúttal nem lépi túl: a háborús erőkifejtések végső határait- Ennek ellenéore a multévi költségvetéshez viszonyítva mintegy 655 milliós tárcái emelkedéssel számolhatunk; természetesen ez a nyers anyaghatárok; korlátain bélül érvényesül és lehetőyé teszi honvédségünk legszükségesebb fejlődését. Ha levonásba is hozzuk] azt az össizleget, amely a személyi járandóságok emelkedése folytán mutatkozik, valamint a nyersanyag és egyes más síkok árnívó emelkedéséiből adódik — hadseregfejlesztési szempontból még így is jelentékeny aktív többlettel számolhatunk. A. részleteiket illetőleg méltóztassanak megengedni, hogy néhány kérést is intézzek az ige» t. honvédelmi miniszter úrhoz. (Hulljuk! Halljuk?) Az egyik a jutalmaik és segélyek alrovatainak tételét illeti, mert amint a költségvetésből -megállapíthatjuk, ez egyike azoknak a tételeknek, amelyeknél a multévivel szemben semmi emelkedés nem irányoztatik elől Kétségtelen, hogy ai jutalmazás tulajdonképpen hiálborúntáni feladat. Kétségtelen viszont az is, hogy polgári vonalon^ a, háborús ' jutalmafeás bizonyos fokig a, többi tárca keretében máris érvényesült és így nem annyira méltányossági, mint inkább általános szempontból kérném, hogy ha lehetséges^ méltóztassiéfe megfontolás tárgyává tenni ezt ai kérdést