Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-343
142 Az országgyűlés képviselőházának 343. Az elmondottak egyben bizonyítékai t. Ház, annak a csalhatatlan és / Közép-Európa sorsána nézve in-em kiözömbös ténynek is, hogy a Dunamedemee egyedüli államalkotó nemzete a magyarság. (Ügy van! úgy van! Éi'tHk taps) Ennek a ténynek figyelembevétele és érvényesítése nélkül tehát a Dunamedeince kérdését kielégítőiéi? megoldani, miként eddig sem lelhetett, ""ezután sem lehet. (Úgy «**«/ úgy van!) Az egységes országvédekm biztonsága: és hatékonysága szempontjából Erdély jelentőség© tehát elvi, alapvető fontosságú, aminek, tudatában is van a honvédelmi kormány. Ez a 'körülmény hangsúlyozza ki aa erdélyi átképzés fontosságát is és amikor érte köszönetet mondok ,a. honvédségnek, bátor vagyok arra kérni a miniszter urat, méltóztassék ezután is mindent megtenni az; átképzés kimiélyítésie s a szakképzés minél _ magasabb fokra emelése érdekében, különös figyelemmel a vezető rétegekre. (Het'yesiés a balközépen.) Tudatában vaunak az illetékes tényezők annak, hogy Erdély minden veszélyeztetettségre az egész ország: veszélyeztetettségét is jelenti. (Úgy van! Ügy van! a ba^közép&n.) Ezzel a körülménnyel fel tétlenül számolnunk kell és azt hiszem, sőt meg- is vagyok róla győződve, hogy az illetékes tényezők számolnak is vele.Melvagyunk győződve tehát arról, hoigy a rendelkezésig álló eszközök és; lehetőségek igénybevétele tekintetében már eddig- is megtörtént minden, hogy megnyugvással és önbizalommal nézhessünk az idlők! méhében rejtőziő t ismeretlen jövendő elé. Ez mutatja az erdélyi kiképzés modern hármas formája is, aimely tulaj don képpén az ősi magyar nemzeti rendszer megtestesülése .ai modern kor kívánalmainak és követelményeinek mearfeleilőem. Méltóztassék ezért megengedni, hogy én e nagyfontosságú hármais tényezőre rámutathassak. (Haljuk! Halljuk!'» Az első vonal a levemtelkiképzés. Az! erdélyi Wentekiképzés már eddigi eredményei alapján megérdemli, hogy csak a legnagyobb elismeréssel szóljunk róla,. Munkajiának értékéi: csak .az tudjaí igazán becsülni, aki ismeri az idegen uraloim által végzett rombolást annak a® ifjúságnak a, lelkében, amely korábban nem élhetett, nem nevelkedhetett a magyar életközösségben és annak értékeit, javait, belső kincseit nélkülöizni volt kénytelen. A leventeintézmény ezeket ragadt» meg*, etmelte fel, világosítottál meg, öntudatosítottaí és tette a magyar nemzeittest értékes részévé. (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) Az, eredmény még nem lehet teljes a rendelkezésre álló idő rövidsége miatt, még vannak tennivalók,, de tudtommal ebben a® irányban is megtörténtek már 1 a szükséges intézkedések. Egy rendkívül fontos körülményre azonban legyein szabadi, felhívnom a miniszter úr figyelmét. A magyar honvédelmi nevelés^ kétségkívül egyik legfontosabb nemzeti tényezőník is» amely a szigorúan vett katonai szempontok mellett egy egész életen át végzendő munka alaipján állít a nemzet szolgálatába minden férfit és nőt. Ezeknek a magyar életeknek és munkáknak értékességét, magasabbrendűségét és öntudaitosságát elsősorban a leventéknél kell egyéghe hozni. A nemzet virága, a jövő nemzet előtt nem maradhatnak ismeretlenek a magyar feladatok. Káros és ártalmas az az állapot, hogy <a: magyar * ifjúság csak hallomásból, könyvekből, hetük útján szerezzen olyan-amilyen ismeretet hazájáról. Szükülése ÍQ43. november 24-én, -szerdán: séges az, hogy aiz erdélyi leventékkel mégis' mertessék az Erdélyen túli Magyarországot is, (Ügy van! Ügy van! jobbfe'ől.) viszont a esonkaországi ifjúság ismerkedjék meg az erdélyi problémákkal, a székely-kérdéssel, a szórvány-kérdéssel éi& tájékozva legyen az ország különleges (helyizetéről, feladatairól és- életviszonyairól. (Ügy van! Ügy van!) Kérem ezért a miniszter urat, hogy ezt minél előbb méltóz-tassék lehetővé tenni. A leányleventemozgalom most kezd nálunk nagyobb lendületet venni. A szervezés a magyar adottságok és szükségletek tekintetbevételével történik, mégis akadtak olyanok, akik bizonyos aggodalommal nézték ezt a szervezést. A kérdés megoldása valóban nagy előrelátást, megfontolást és böleseséget igényel, de minden attól függ, imint egyéb téren is, hogy az elgondolást miként, hogyan hajtják végre. Kétségtelién azonban, hogy a különösen Bukarestté és később más nagy városokba került erdélyi leányifjúságnak szükségük van azokra az értékekre, amelyeket a leányleventemozgalom nekik nyújthat. (Ügy man! Ügy van! a balközépen.) Szükségünk van az (erős nemzeti érzésre, erkölcsi életük megszilárdítására, a családi gondolat és az anyaság hivatásának előtérbe állítására,. (Úgy van! Ügy van! a balközépen.) az erre való felkészültségre, ennek a nemzet ereje,és tisztasága szempontjából történő öntudatosítására és szentséggé emelésére minden magyar nő lelkében, érzésében és gondolatvilágában. (Ügy van. Ügy van! a balközépen.) Nem közömbös Magyarország sorsára, hogy az ősi magyar női erények, a hitvesség és a .lövendő anyaság, a családi .élet és az otthon érintetlen tisztasága, melegsége, erőssége és szépsége lezüllik-e, veszendőbe megy-e, vágy imiegerősödve, újabb értékekkel telítve tölti-e he nemzet- és országmegtartó hivatását (Ügy van! Ügy van! jobb felől.), nem közömbös, hogy a magyar faj kiterebelyesedését szolgálja-e, vagy az Erdélyben 22 év alatt annyiszor előfordult úgynevezett öszvérházasságok révén az öntudatában és szívében kihalt magyarsággal együtt elvész, majdnem mindlen esetben eldobja anyanyelvét és utódait idegen érdekek és aspirációk szolgálatába állítja-e. (Ügy van! Ügy van! a közéven.) Engedje meg a miniszter úr, hogy mindemnek megfontolása mellett a leányleiventeintézmény megvalósításánál e pár vezérlő gondolatot szíves figyelmébe ajánljam, A másik vonalról, a tulajdonképpeni katonai kiképzésről már megemlékeztem. Van azonban ennél a kérdésnél esy rendkívüli fontosságú szempont, amelyre ismét fel szeretném hívni a miniszter úr figyelmét. Ez pedig- annak meggondolása, ü'ogy a honvédség a mag-a intézményeivel nemcsak katonai erő és hatalom, haniem éppen összetétele miatt a legtökéletesebb nemzetszervezet, nemzeti tényező is, amely munkaeredményeivel nagy mértékben megvalósításhoz juttathatja azokat a célokat és kötelességeket, amelyek Erdély magyar jellegét vannak hivatva biztosítani minden időkre. Intő példaként említem meg a Habsburg-uralom céltudatos elnemzetietlenítő katonai rendszerét, amely nálunk az egyes parancsnokságok és határőrségek felállításánál gondosan vigyázott arra is, hogy a Gesammtmonarchie érdekében ezek is eszközei legyenek a nemzetiségek túlsúlybajutásának, a magyarság . ereje következetes és céltudatos meggyengítésének. Ugyanezt