Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-328

36 Az országgyűlés képviselőházának 328, szem, nem is szükséges az, hogy én mutassak rá arra, végeredményben, melyik a helyes közigazgatási irány és melyek ezeki a szempontok, amelyeket talán érdemes volna közérdekből figyelembe venni. Nézzük meg például, hogy Somogy megyében mennyi a községi alkalmazottak száma és mennyi Jász-Nagykun-Szolnokban. Nagyon jól tudjuk, hogy jó közigazgatás tulajdonképpen nem más, mint a jó közigazgatási tisztviselő, tehát^ lényeges dolog az, hogy hány tisztviselő van és felteszem — magam is 15 évig közigazgatási ember voltam — (Meskó Zoltán: Emlékszem!), hogy a tisztviselők legnagyobb része ma is príma, jó. tehát ha ez a tétel igaz. akkor könnyű a helyzetünk; könnyű ott a helyzet, ahol . azt látjuk, hogy Somogy megyében 425 tisztviselő áll rendelkezésre, ugyanakkor JászNagykun-Szolnokban 318. Ez az egy szám is mutatja tehát azt, hogy a gondozás tekintetében azok az egészséges alapelvek, amelyek egy-egry lakott hely önállóságát, nagykőrúsítását elősegítik és arra törekszenek — nem úgy, mint ahogy már Abator voltam rámutatni — évszázados tendencia volt, hogy elsorvasszuk az Önálló kisközségeket és helyettük nagyobb községeket alapítsunk. Ha most a statisztikai adatokat tovább vizsgálom, akkor azt látom, hogy Somogy vármegyében egy-egy jegyzőségre esik 9800 katasztrális holdnyi terület, ugyanakkor azonban Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. 13.500. Ha pedig azt vizsgálom, hogy egy-egy jegyzőre milyen lélekszám jut. akkor azt látom, hogy Somogy megyében 1561, Jász-NagykunSzolnok megyében 2163. Ezeket az adatokat nem kívánom tovább részletezni, bár igen érdekes volna a községi elöljáróságok laikus összetételével is foglalkozni. Kétségtelen dolog azonban, hogy azokon a helyeken, ahol a közigazgatás sokkal r szélesebb területre tagolt községek többségét szolgálja', ott a közigazgatás olyan előnyöket biztosíthat magának a lakosságnak, amelyek a túlméretezett községek esetében, sajnos, nem következhetnek be. Ha például csak azt vesszük, hogy mondjuk, közegészségügyi intézményekre mit költöttek Somogy megyében, illetőleg Jász-Nagykun-Szolnok megyében vagy ha arra a kérdésre válaszolunk, hogy hány orvos volt az egyik és a másik megyében, akkor a következő helyzettel állunk szemben. A községi orvosok száma 66 volt Somogy megyében és 41 Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Tudvalevő dolog, hogy a gazdatársadalom életében igen jelentős szerepet játszik az állategészségügyi szolgálat. E tekintetben is azt látjuk, i hogy bizony Somogy vármegye sokkal előnyösebb helyzetben volt, mint Jász-Nagykun-Szolnok vármegye. (Meskó Zoltán: Nincs neki Breznay-ja!) Ha ennek a két megyének adatai alapján is szemügyre vesszük ezeket a kérdéseket, akkor kétségtelenül meg kell állapítanunk, hogy azokon a helyeken kívül, ahol a községi élet sokkal jobban kifejlődött — mert hiszen Somogy megyében pl. több. mint 300 önálló község^ van, ezzel szemben azonban •Szolnok megyében 44 önálló község van — a tanyaproblémát ki kell terjesztenünk Somogy vármegyére is, mert a külterületi lakosság éppen olyan százalékban oszlik meg a

1 kaposvári járásban,, mint a tiszai felső járásban. Ne méltóztassék rossznéven venni, ha ezen az összehasonlításon kívül felhozok egy másik konkrét esetet is. annak a vármegyének esetét, ülése 1943 április 30-án, pénteken. amelyben az előadó úr hosszú időn keresztül rendkívül értékes közigazgatási munkát végzett. Ez Heves vármegye. Ha Heves vármegyét nézem, akkor azt .látom, hogy ebben a vármegyében — például a hatvani járásban, ahol Hatvan a legnagyobb község, több. mint 15.000 lélekkel és Maconka a legkisebb község 706 lélekkel — a külterületi népesség 12%. a hatvani járásban 14%. Ha tovább analizálom ezt a kérdést és ha a megyei átlagról lemegyek a járási vagy községi átlagra, akkor a külterületi probléma mindig terjedelmesebb és nagyobb lesz és akkor e elérkezem egy igen érdekes községi összetételhez és ez Hasznos község. Hasznos község lélekszáma 1930-ban 3024 volt. Ha azt vizsgálom, hogy ennek a községnek lakosai közül hányan laknak külterületen, akkor megállapíthatom, hogy 1930-ban a község lakosainak 63%-a lakott külterületen. Ez a téma egész külön tanulmányt igényelne. Az utóbbi időkben közvetlenül vizsgálom az otta'ni közigazgatási viszonyokat és azt tapasztalom, hogy lakott hely a községen kívül négy gócpontban van. Ezek a következők: Mátrakeresztes, Mátraszentistván, Mátraszentlás«ló és Mátraszentimre. Ezek mindegyikének 400—500 főre rág a lélekszáma. Ez a négy lakott hely ma már zárt település és közigazgatási szempontból egészen primitív módon él, olyannyira, hogy a 63%-ot kitevő külterületi lakosságnak be kell járnia Hasznos községbe. Aki ismeri a mátrai viszonyokat, az valósággal megdöbben az ottani viszonyokon. Van például olyan község, ahol 16—18 kilométert kell legyalogolni az embernek azért, hogy megkaphassa cukorjegyét, lisztjegyét, zsírjegyét vagy egyéb ilyen, a inai viszonyok között igen jelentős dolgot. Szemtanuja voltam egy esetnek, amikor lóvizsgálatot tartottak. Óriási torlódás volt a hasznosi községháza előtt és a végén kisült, hogy ElZ cl 63% külterületi ember ment le oda lófogatáv'al. Tessék kiszámítani, micsoda óriási veszteség ez időben és energiában, tehát fontos nemzeti értékemelkedésben. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Ieővazarlás!) Azt hiszem, nem tévedek, ha hozzávetőleg 5000 pengőre értékelem ezt a veszteséget, ami csupán azért történt, mert a bizottság ahelyett, hogy azt a 16 kilométert megtette volna — igen kitűnő utak visznek oda — berendelte 12—14—16 kilométerről az összes fogatos embereket a községházára. T. Ház! Ha ezeket a kérdéseket vizsgálom, kénytelen vagyok megállapítani, hogy ez a javaslat szűkebb keretek között mozog annál, amit a kérdések megkövetelnek. Éppen ezért ebből a szempontból is kérem a miniszter urat, hogy ne csak a tanyai kérdést vegye elő, hanem azoknak a kérdését is, akik lakóhelyüket —; nem tehetnek róla — nem tanyáknak nevezik. Mi Bácskában sem nevezzük az ilyen helyeket tanyának, hanem szállásokról beszélünk, (vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter: Nem a név számít!) Ne méltóztassék ridegen csak a tanyaprobléma megoldásához ragaszkodni. Szerencsésebb és szélesebb keretben kerül megoldásra a kérdés, ha a külterületi lakosság gondozását méltóztatik megvalósítani. Annak megvilágítására, hogy milyen nehézségek származnak a kérdés megoldatlanságából, elég, ha az egyszerűbb eseteket hozzuk fel, mert ezeken keresztül tudunk rávilágütani magára a kérdés lényegére. Itt van pél-