Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-337

3u6 Az országgyűlés képviselőházának 337. Van itt egy kérdés, amelyet ai miniszter úr is említ az indokolásban, amikor azt mondja, hogy a tuberkulotikus betegeki intézetei részére 369.730 pengő többszükségleit mutatkozik, amely a szegénysorsú tüdőbetegek szanatóriumi ápoltatása, illetőleg a nagyszámú tüdőbeteg elhelyezésére szolgáló tüdőbetegotthonokbaai elhelyezendő szegény betegek ápolására szükséges. Ilyen tüdőbetegotthon, tüdőbeteggyógyintézet olyan kevés van Magyarországon, hogy azoknak a betegekpek, akik

1 sem az Oti.-hoz, sem a Mabi.-hoz nem tartoznak és nincsenek állami szolgálatban, csaík eigy töredéke jut abba a; szerenesés helyzetbe, hogy egy ilyen gyógyintézetbe bekerüljön. A legelső és legfontosabb, legégetőbb feladat volna több ilyen tüdőgyógyintézet felállítása, hogy azok a betegek, akik a családjukkal együtt laknaki, minél előbb elkülöníthetők legyenek családjuktól T- Képviselőház! A tüdőbaj terjedése ig

en nagy mértékben összefügg a lakáskérdéssel is. A lakáskérdés fontos kérdés, amelyről ebben a Házban már sok szó esett. Én csak a tüdőbaj elleni védekezés szempontjából akarok róla be sízélni és mindjárt megállapítom azt, hogy a vidéken és a kisebb városokban a lakásépítés terén sok tÖrténk de e

z a sok egyúttal

1 meni egészséges. A statisztika azt mutatja, hogy a magyarországi lakóházak többsége nyerskőből, vályogból vagy velrt falból épült. Ha végigmegyünk falvainkon, szomorú szívvel kell megállapítanunk, hogy 50 év óta alig-alig talá lünk változást. A lakások vertfalúak- nedvesek, sötétek, a padmaly nem deszkából, nem fából van, hanem rendszerint ledöngölt agyagból, az ablakok kicsinyek, a lakásban összezsúfolódik az egész család. Méltóztassanak elképzelni, ha egy ilyen családban egy tüdőbajos van, az a tüdőbajos képes a betegségével az egész családot megfertőzni. Ëppen a tüdőbeteg-gyógyintézetek kevés volta az aka dálya annak, hogy ezeket a betegeket a csalá" dóktól elkülönítsük. Egy győri orvos, dr. Kovacsics- feltalált ugyan és sok esetben használt is ilyen el különítő cellákat, amelyek fából voltak építve. Olyan nagycsaládú embereknek adták oda ezeket, akiknek a családjában tüdőbajos voltilyen cellákban helyezték el, szeparálták a beteget. Ezeknek az egészségügyi elkülönítő bódéknak az ára azonban olyan nagy, hogy egy szegény falusi ember nem tudja megfizetni, a rendelkezésre álló kis elkülönítő bódék pedig oilyan kevés számban vannak, hogy éppen csak egy töredéknek jut belőlük. Mégegyszer hagsúlyozom, hogy a legnagyobb és legégetőbb szükség lenne a tüdőgyógyintézetek mielőbbi felállítására, hogy akik tüdőbajra hajlamosak, akiknél már kezdeti stádiumban meg lehet állapítani a bajt, azokat ott helyezzék el és ott igyekezzenek meggyógyítani. Ezzel kapcsolatban meig kell emlékeznem arróL hogy a háború következtében még a.a eddigi intézkedések is igen erősen visszafejlődtek. Legyen szabad rámutatnom arra, hogy Győrben a város, a megye és az Oti. állt ösz sze egy munkaközösségbe és megteremtették a n.\őrvármegyei Tüdőgondozó Intézetet. Ez a tüdőgondozóintézet abban a nagy gyárvárosban igazán áldásos tevékenységet fejtett kiA főorvosa egy különlegesen kiképzett tüdő specialista, a segédorvosok, akik hozzá be voltak osztva-, mindannyian a tüdőbaj gyógyítáülése 1943 november 16-án, kedden. sában járatos orvosok voltak, bizony a győri és a Győrben lévő gyárakba vidékről beözönlő munkások nagy részét átvilágították, gyógy szerekkel látták el és kigyomlálták azokat, akik fertőző és másokra nézve veszélyt jelentő állapotban voltak. A háború azonban itt is erős rést ütött, mert a főorvost elvitték katonának- kiszolgálta a katonaévét, akkor elvitték tartalékba, ma valahol egy kórházban gyógyít s a segédorvosokat is elvitték. Ma, araikor a legjobban szükség volna erre a tüdőgyógyintézetre, amikor a legtöbb veszély van a fertőzésnek, a már előbb említett okoknál fogvama ez a tüdőgyógyintézet nem működik vagy legalább is a működésében rendkívüli módon meg van bénítva. T. Képviselőház! Összefoglalom mindazt, amit. a tüdőbajról mondani kívántaim A háború ötödik esztendejében élünk, aiz ötödik háborús télnek megyünk meki. Ha a statisztikai adatokat a kezünkbe vesszük, akkor megdöbbenéssel tapasztaljuk, hogy milyen mértékiben terjed a tüdőbaj, éppen a legértékesebb elem, a gyári és a míezőgizdságií munkásság között s mivel a tüdőgyógyintézetek száma kevés és a rendelőintézetek száma sem elégséges, ez a szörnyű betegség továbbterjed és ha a háború sokáig tart, akkor itt fogunk állni az újjáépítés idején egy, igen nehéz tehertétellel, egy (megfertőzött munkássággal. Én tehát a kormányzat legszentebb és legfontosabb feladatának tartom, hogy mindem rendelkezésre; álló eszközzel, minden rendelkezésre álló pénzzel tegye meg azt, amit megtenni kötelessége, vegye fel a tüdő vész borzalmas pusztítása ellen a legbátrabb és a legere dményesebb harcot:, Eszközei vannak hozzá a kormánynak:, csiak alkalmazni kell őket. A vérbaj elleni védekezés tekintetélben ugyancsak azt kell mondanom, amit az előbb a tüdővésznél mondtam, hogy a belügyminisztérium egészségügyi osztálya a helyzet magaslatán áll, igyekszik a vérbaj ellen küzdő állomásokat szaporítani. Azt tapasztaljuk azonban, hogy a tátrsadialoimjban bizonyos! álszeméremi van ez iránt a betegség iránt. Ma nemcsak a politikában, memcsaikl az irodalmi és művészeti életben*, hanem a társadalmi életünkben i® bizonyos reakció tapasztalható, abban az értelemben, hogy kezdünk álszemérmesek lenni. Márpedig ennél ai betegségnél nem lehet álsEemérimiesnek lenni, mert ez a betegség terjed éppen a háború következtében, annak következtében, hogy rengeteg embert elszakítanak családjuktól és széthordajnak a szélrózsa, mindem irányában, ezek azután nőkkel való érintkezés révem: bizony megfertőződlnek és fertőzőeve jönnek haza. Minden lehetőt el kell tehát követnie a kormánynak arra* hogy ennek a fertőző betegségnek is valami gátat vessen. Én itt két orvosságot látok: az intézeteket, amelyek ennek a betegségnek leküzdésével foglalkoznak, szaporítani és felvilágosító előadásokat tartani. Sokkal jobb lett volna, ha a gyáripari munkásságnak és a katonaságnak sok mindenféle bizarr, groteszk politikai célú előadások helyett erről tartottak volna előadást és figyelmeztették volna a katonákat arra, hogyan lehet a tüdőbaj, a vérbaj ellen a legsikeresebben védekezni. T. Képviselőháfe! Utoljára hagytam azt a betegséget, amely látszólag nem veszedelmes, amely azonban, ha rohamosani elterjed, nagyon veszedelmessé válhatik és ez az alkoho-