Képviselőházi napló, 1939. XVII. kötet • 1943. április 13. - 1943. november 19.

Ülésnapok - 1939-337

290 Az országgyűlés képviselőházának 337. ülése 1943 november 16-án, kedden. (Bálijuk! Halljuk! a baloldalon és a szélsőbalóléalon.) Ez a megállapítási a pétnjtieken 1&zajlott képviselőházi ülés kormánypárti sajtójában miegjelenít kommentárokra' vonatkozik. Azt hiszem a miniszterelnök úr intencióját isi szolgáljuk és ennek a vitának további tárgyilagos menetét akkor biztosítjuk, ha a sajtóban és különösen a kormánysajtóbani goridiosikódnak arróL hogy mindenkor hív közlések lássanak, napvilágot. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalohi.) Meg kell állapítanom tehát most, utólag, ennek a<z ülésnapnak lefolyásával kapcsolatban, — hogy nem fedi a valóságot az, ahogyan a kormánypárt sajtója erről az ülésről széltéhen és hosszában megemlékez zett, hogy tudniillik a miniszterelnöki beszédekr valami nagy benyomást gyakorolták volna a jobboldali ellenzék padsoraira is. Igenis, voltak a beszédieknek nagy általánosságokat tartalmazó kijelentései, amelyeket természetszerűleg mindem lelkiismeretes magyar! ember elfogad és nem mond velukj szemben ellent, ellenben! politikai jellegű megállapításaival teljes mértékben szenilben állunk és azokkal egyet semlmiesetre,. sem érthetünk. (Ügy várni Ügy van! Taps a szélsőbaloldaIon,) T. Ház! Az előadó úr lelkes fáirgyilagois« sággal futott végig a belügyi tárca költségvetési tartaknián, és ha itt nem is mondotta- ki szavakkal: megfogalmazva azt az ebben az ülésteremben

1 a belügyi tárcával kapcsolat ban évek óta állandóan hangsúlyozott szempontot, hogy közigazgatásunk tényleg refoirimra szo* rul, mi mégis erre következtethetünk. Erről rengeteget. beszéltek már hivatalost helyről is, beszéltek a képviselőig padsorokból is. Ez természetszerű vonatkozásban vani azzall a tény^ niyel, hogy a.modern élet, a technikával rendkívül fejlődött éiletütem, a világháború által felfokozódott^ munkamennyiség rendkívül súrítejtte az egyén viszonyát a (közösséghez, rendkívül' sok új kapcsolatot jelentett, amelynek a lebonyolításával tuHajdott)képpen a közigazgatásinak kellett foglalkozni. Ez a rengeteg új nagy feladat aziomban, ha: megvizsgáltjuk, akkor tulajdonképpen a harmadfokú, másodfokú és elsőfokú hatóságokon keresztül a (községi jegyzőknél akikumulálódik. (Ügy van! Ügy van! a széls&baloldalon.) Erről nagyion sokat hallottunk már, a községi jegyzőik túlteíriheltségéről • is rengeteg sokat beszéltünk, s ez szinte úgy hangzik és. úgy hat, mint az a bizo> nyos opera jelenet, amikor a vízbefúló grófról énekelnők és mindenki meg akarja menteni a grófot. (Meskó Zoltán: Nálunk még nem fulladtak vízbe a grófok! — Derültség. — Zaj.) Nem erről van szó az operával kapcsolatosan. Mondom, nagyon sokat beszélünk erőről a kérdésről, de alapjaiban véve, intézményes formában magyoini keveset tndtunk és tudott még a közigazgatás segíteni a községi jegyző túlter^ heltségén. (Zaj a szélsőba <Malcm.y Nálunk a falvaik lakosságiai a közigazgatási apparátussal a községi irodában kerül tulajdonképpen érintkezésbe. Nagyon ritkán kerül el a főszolgabírói hivatalba, még ritkábban: az aíispáni hivatalba és teirmészetesen még sokkal ritkábban kerül összeköttetésbe a minisztériumokkal. Nemrégibein hallottam egy tolnai ezüstkalászos gazda kijelentését. Azt mondotta: Kérem, tessék meggyőződve lenni, mi falusi emberek már hivataliszonyban szenvedünk. Ez azt jelenti, hogy az a falusi ember megborzad és már előre fél attól, hogy valami oUyan

1 ügy© támad, ameüynek elintézése végett el kell mennie a községházára, ahol a legtöbbször egy ideges jegyzővel áll szemben, aki el van halmozva a munkávail és még inkább tart attól, hogy egy másik hatósághoz keHi fordulnia. (Ügy van! ta szélsőbaloldalom}.) Kétségtelen, hogy ez a megnövekedett munlkamemitryiséggel, a felfokozódott kívánságokkal és kívánalmakkal, amelyeket a közigazgatási hatóságokkal széniben támasztunk, van okozati és természetesen lélektani összefüggése. Egy: igen egyszerű megoldás volna a községi jegyzők tehermentesítésére. Tudom nagyon) jól, hogy ez nem oldható meg belügyminiszter úr saját hatáskörében, hanieimi csak kormányzati vonalon és ez az, hogy az adóigazgatástól szabadítsuk meg a •községi jegyzőket és az adóigazgatást teljes mértékben vállalja és vigye tovább a tulajdonképpeni pénzügyi közigazgatás. Az előadó úr foglalkozott a folyamatban lévő és bizonyos epizódolkbaw jelentkező decentralizáció kérdésével is. A decentralizációval kapcsolatban egészen tárgyilagosan megállapíthatjuk azt, hogy ezzel a problémával is bizonyos mértékben elkéstünk, vagyis nem nyúltunk ennek a problémának a lényegéhez akikor, amikor még bizonyos mértékben elég statikus korszak volt, vagyis nem tudtuk ai decentralizáeiőtl ollyaa mértékben megoldani, nem tudtuk az egyes széjjelágazó problémákat úgy széjjelosztani, hogy ezeknek gyors elintézésiét ma biztosítani tudná a jelenlegi közigazgatási apparátus'. Múlhatatlanul fellötlik) itt is az a gondolat, amit, azt hiszem, szerény személyemben javasoltam már

1 két évvel ezelőtt a képviselőház, plénumában, hogy feltétlenül be kellene iktatni több harmadfokú közigazga*-. tláisi hatóságot, hogy ezáltal levegyük a belügyminisztérium és általaiban^a szakminisztériumok válláról a sok ügyintézési munkát és visszaadjuk a, minisztériumot az, ő f irányító, ellenőrző és törvényelőkészítő szerepének. (Helyeslés a szélsőh'Mofdalon.) A közigazgatási problémáinkkal kapcsolatban felötlik és a gyakorlati közigazgatásban gyakran felmerül a felelősség és az önállóság kérdése. Vagyis azt látjuk, hogy az egyes, ügyek elintézésében^ a prohlémák megoldása* ban ott akadunk meg. hogy az az alárendelt tisztviselő, az az elsőfokú, vagy másodfokú hatóság nem rendelkezik olyan önállósággal, amilyennel tulajdonképpen rendelkeznie kellene. A felelősségtől pedig természetszerűen állandóan irtóznak, ami még trianoni jellegű betegség, mert abban az időbeni ebben , a kis államban minden néven nevezendő hatáskört centralizáltak, a minisztériumok kezében összpontosították. Felelősséget és önállóságot Leli tehát adnunk, és ezt keli! kívánnunk a közigazgatási tisztviselőktől, ha azt akarjuk, hogy a közigazgatási apparátus eredményességre is hivatkoizihasisék, vagyigp a közigazgatási munkát eredményekben tudjuk lemérni. t Nem \ijdonság az sem, hogy a jó vezető és a jó tisztvisielő között lényeges különbség van. Aki jó tisztviselő, az egyben még nem jó vezető. Akiben megvan az önállóság a cselekvésre és aki ugyanakkor mleri vállalni a felelősséget, az rengeteg munkamennyiséget vetsz át a föléje rendeilt közegtől és öntevékenyen, a saját hatáskörében megoldja. Az a jó vezető tehát, aki Önállóan mer cselekedni és a felelősséget is meri vállalni. Az ai tisztviselőtípus, aki becsülettel elvégzi a reá kiszabott munka-