Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-311

Az országgyűlés képviselőházának 311. tiltakozzunk minden olyan klísérlet vagy kilenr gés ellen, amely a másiiikj oldalról jönne ési emberi türelmünk egyébként is megfeszített ellenállását próbára tenné. (Ügy van! a középen.) Férfias nyiltsággal valljuk, hogy délerdélyi magyar véreink sorsát saját sorsunknak tekintjük s ainmak megjóbbulásáért minden áldozatra mindenkor készen vagyunk. (Ügy van! ÚOy van! ] Taps.) Tiltakozó és tilalmazó szavunkat emeljük fel minden jogcsoribítás, életszükítés vagy más megbántás ellen, amely Dél-Erdlély magyarsága ellen irányul és elvárjuk, hogy a magyar nemzet és kormányának nemeslelkű magatartása hasonlóval találkozzék azok részéről is, akikre a példás állampolgári életet élni akaró délerdélyi magyarság sorsa a történelmi fordulatok folytán bízatott. Tudjuk,, hogy kormányunk is a legtisztább atyai érzésekkel viseltetik a jelenlegi határainkon kívül élő magyarság iránt. Mégis a már hivatkozott fizikai és leilki közelség jogán felhívjuk a mélyen t. magyar királyi kormány figyelmét, hogy délerdélyi véireink mindenaiemű jogának, életlehetőségeinek és természetes népi fejlődésének biztosítása érdekében a rendelkezésre álló eszközökkel eredétől telhetőleg mindent megtegyen. Ünnepélyesen kijelentjük, hogy magyar hazánknak és kormányunknak ebben a tekintetben a visszatért területek minden magyarjai a legmesszebbmenő áldozathozatalra bármikor készen rendelkezésre áll.« (Ügy van! Üffy van! Taps.) ,T. Ház! Felesleges hangsúlyoznom, hogy teljes bizalommal viseltetünk kormányunknak ama magatartása iránt, amellyel a délerdélyi magyarság és a határainkon kívül éiő többi magyar sorsáról gondoskodni igyekszik. Ezt a nyilatkozatunkat azonban meg kellett tennünk azért, hogy kiáltó jelként szolgáljon mindenki számára

v aki az emberiség elvét és K szabályait feledve, kénye-kedve szerint akar bánni az idegenben kiszolgáltatott magyarsággal. (Éljenzés és taps jobb felől és a középen.) De ugyanakkor erőt is akarunk adni kormányunknak) ahhoz, hogy bármely, általa szükségesnek vélt intézkedést a nemzet teljes helyeslései imelletit telhessen m:eg. Hisszük, hiogy kormányunk a jövőben is a felelősségteljes politikáinak azt az útját fogja járni, ajmielynek végcélja csak a magyar nemzeti követelések összességének megvalósítása lehet. (Ügy van! Ügy van!) Ebben a reményben a felszabadult magyar milliók egyetlen hatalmas sziklatömbként állanak mindenkor a magyar királyi kormány amellett, amikor nemzetif öncélú és mégis európai szellemtől áthatott politikát folytat. Ennek megvallása mellett a külügyi tárca költségvetését a imagain és pántom: nevében elfogadom. (Élénk éljenzés, helyeslés és taps. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a vezészómiokok közül? Nagy Ferenc jegyző: Bálás Károly! Elnök: Bálás Károly képviselő urat illeti a szó. Bálás Károly: T. Ház! Már a múlt esztendőben, amikor a külügyi tárca költségvetésének tárgyalásakor, felszólalni szerencsém! volt, igyekeztem rámutatni arra* hogy a nemzeti megerősödés naígy ütköző kérdései ma sokkal inkább bonyolódnak bele a külügyi politikai vezetés vonatkozásaiba, mint azelőtt. Ma, amikor világháború folyik soha nem taülése 1942 november 21-én, szombaton. 67 pasztáit mértékben, a mi sorskérdéseink a nemzetközi viszonyok között annál élesebben helyeződnek át a külpolitika téréire.' Ma kétszeresen: közvetlenül érdékel bennünket az a kérdés, hogy ennek a háborúnak kimeneteleképen egy jobb és új európai rend épül-e fel vagy pedig — amire tnem is akarunk gondolni — enmek az ellenkezője — amit, hiszünk — nem fog bekövetkezni. A (magyar állam új külügyi szolgálatainak nehéz feladatot kellett vállalnia, mert az az ötnáilóság, amelyet a trianoni béke biztosított számunkra, a körülmények között, a páriskörnyéki békék határozata folytán a valóságban és a gyakorlatban csak gúnyja volt az önállóságnak és árnyéka az igazi állami ötaállós ágnak. (Ügy van!) Valaimennyien egyek vagyunk abban, hogy a független, területébe» és igényeinknek megfelelő nagyságú Magyarország alapján állunk. Teljesen egyek , vagyunk abban is. hogy egy öncélú Magyarország az egyedüli, amiért élünk és harcolunk» de egységeseknek kell lennünk a velünk egy tálborban harcoló szövetségeseinkkel való szolidaritasbani, valamiint keresztény és fajvédő világnézetünk tekintetében is. Ezeket az általános megállapításokat csak azért említettem meg előre, mert ainnyira (magától értetődőnek tartjuk vaiamettijayien, hogy ebben a tekintetben nem- lehet különbség köztünk. Ezekután az általános megállapítások után legyen szabad a külügyi szolgálat közelebbi, mondjuk, szakkérdéseire áttérnem. Amikor az ország területének háromnegyedrészét, a népesség kétharmadrészét elvesztettük és le voltunk fegyverezve, akkor a honvédelem kiépítése a legszerényebb mértékben is meg volt tiltva számunkra. De tulajdonképpen meg voltak tiltva számunkra a külügyi tájékozódásnak azok a lehetőségei» azok az irányai is. amelyek éppen a legjobban feleltek meg érdekeinknek. Ettől az állapottól kezdve nehéz út vezetett el máig, külpolitikánknak kellett elöljárnia ebben a tekintetben. Ezt a nehéz feadatot még súlyosabbá tette az a körülmény, hogy míg a többi államnak, a szembenálló tábornak régi kialakult diplomáciai szolgálat állt rendelkezésre, addig a fiatal magyar külügyi szolgálatnak előbb diplomáciai státusát kellett megszerveznie, kellett összetoboroznia úgy, ahogyan lehetett, még pedig egyrészt a régi osztrák-magyar diplomácia roncsaiból, másrészt pedig az arra alkalmas más tisztviselői és egyéb elemekbőlEnnek a diplomáciai szolgálatnak természetesen tovább kell fejlődnie és erösöúnie, hogy neesak minél több tapasztalat, hanem minél több és minél jobb munkaerő álljon rendelkezésére. Ebből a szempontból igen fontos kérdés, amint a vezérszónokok közül többen is említették már, az utánpótlás és a szakképzés kérdése. Ez kétszeresen fontos kérdés nálunk, mert azt tartom, hogy egy kis állam diplomáciájának nemcsak versenyképesnek kell lennie más államok diplomáciájával, hanem éppen a helyzet szükségeinél fogva még élesebben, még jobban és hatékonyabban kell a tehetségeknek, az arra alkalmasságoknak kitűnnie. (Ügy van! Ügy van!) Szükségesnek tartanám tehát a magam részéről, hogy ez a szakképzés szélesebb és intézményesebb alapokra helyeztessék, mert a jelenlegi külügyi és diplomáciai tanfolyamok, amelyek terén a kezdeményezés útjára lépünk, alig tarthatók arravaló végleges szer-