Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-311

68 Az országgyűlés képviselőházának 311. veknek. Mindenesetre kivánatos volna a jövő­ben,, ha nálunk is meg lehetne alapozni a kül­ügyi szolgálatra vonatkozó ismeretszerzésnek egy maradandóbb, akadémiai színvonalon álló intézményét. (Helyeslés.) Ez természetesen nem lehetne aféle sablonos másolata egyéb iskolák­nak, mert hiszen a külügyi szolgálatnak annyi különleges' árnyalata, mondhatjuk, finomsága van, hogy annak felső iskoláját nem lehet en­nek a külön természetnek figyelembevételével jól megcsinálni. A korszerű, külügyi szolgálat­nak természetesen mindenekelőtt a kor szel­lemi színvonalán kell állania és ez, ha nem is egészen, de nagyrészben már tudományos kér­dés is. A nemzetközi jog és a nemzetközi jog tör­ténetének ismerete, fejlődésének, lehetőségei­nek, irányainak tisztánlátása a jövőben még inkább kenyértudománya és kenyérismerete lesz a külügyi szolgálat embereinek, a -diplo­ma táknak, mint eddig. Különösen vonatkozik ez egy kisebb nemzet képviselőire, mert míg a nagy, hatalmas nemzetek számára a mögöttük lévő fizikai erők és a rendelkezésükre álló szer­vezet nagysága a külügyek terén is nagyobb munkamegosztást és könnyebb nemzetközi tájékoztatást tesznek lehetségessé, addig a ki­sebb nemzetek képviseleteinek ilyen nagy, ké­nyelmes és hatalmi helyzet hiányában sokkal nagyobb élénkséggel, hogy úgy mondjam, sok­kal nagyobb szemfülességgel kell működniök. Másszóval a kis nemzet külügyi tisztviselőjé­nek, diplomatájának — mint voltam bátor em­líteni — alaposabb tájékozottságának kell len­nie, ha a siker reményével akar működni,, mint egy nagy nemzet külügyi szolgálata tagjának. A szelllemi színvonal terén tehát feltétlenül versenyképesnek kell' lennie. Ennek a külpoli­tikai versenyképességnek egyik alappillére a tudás és a tájékozottság. A tudás megszerzésé­nek lehetőségeit tehát minél nagyobb a Lapos­sággal és tudományossággal kell intézménye­síteni a jövőben. Ebben a tekintetben — mint erre szintén voltam bátor már rámutatni — a nemzetközi diplomácia története annyira fon­tos, hogy annak egyetemi színvonalú aliapos tanulmányozása elengedhetetlen. Nyelvtudás és a szellemi élet, de különösen a nemzetközi politikai élet minden kérdése iránt való tévé 'kény érdeklődés viszont a másik elengedhetet­len kelléke a külügyi szolgálat emberének. Azt lehet tehát mondani, hogy bizonyos tekintetben szülletni is kell erre a pályára, érzékkel, eleven­séggel, alkalmassággal kell bírni és egyéni­leg is alkalmazkodni kell a pálya feltételeihez. Ez a kettős szempont adja meg a külügyi pá­lyára alkalmas egyének kiválasztásának körül­ményeit. Tehetséges, agilis és e mellett kellően csiszolt és a nemzetközi miliőben helyüket meg­álló emberekre van tehát szükség. Mindezek a tehetségek azonban csak úgy érvényesülhet­nek hasznosan a nemzet számára, ha mélyebb természetűek is. A mi külügyi szolgállatunk számára, amely aranyi nehézséggel és annyi kezdeményező akadállyal kénytelen küzdeni, nem alkalmas embertípus a csupán felületes,' a külügyi szolgálatnak csupán a külszínét, a kellemes oldalait néző ember, A mi szerény viszonyaink között luxus volna az úgynevezett pusztán »diplomate dansant« megvalósítása. Színvonalon álló, erős tudású, e mellett egyéni­leg ügyes és rátermett magyar külügyi szol­gálatra van szükség. Ezzel korántsem azt aka­rom mondani, hogy minden eszes, tehetséges, sőt tanult ember is már alkalmas külügyi szol­ülése 1942 november 21-én, szombaton. gállatra, mert egy rosszmodorú, faragatlan em­üer ezen a téren a munka természetének ké­nyes voltánál fogva nemcsak kellemetlen, ha­nem egyenesen kártokozó és veszedelmes is lehet. Mindenesetre azt ajánlom a külügy­miniszter lir szíves ligyellmébe, hogy a kül­politikai szakképzettség jövőbeli feladatainak ' nmei korszerűbb megvalósítása végett már eiőre is méltóztassék terv bevenni e szakképzés ntézniényesítésének egy nagyobb igen y ü Urogramm ját. Az új költségvetés kiadásai az elmúlt év­ben körülbelül 2 millió pengővel növekedtek. liibböl a központi igazgatás költségei nagyobb aranyban nőttek meg, mint a külpolitikai szolgálaté, de hiszen érthető is ez, mert a be­következett háborúban a viszonyok kénysze­rűsége folytán külügyi szolgálatunk az elmúlt év óta összezsugorodott. Ami az egyes tétele­ket itlieti, már a múlt évi felszólalásom alkal­mával is rámutattam arra, hogy a külföldi sajtószolgálat mennyire fontos és úgy véltem, hogy a sajtóalapot erősebben kellett volna do­tálni, ami azóta meg is történt, amennyiben a tavalyi 1,300.000 pengő helyett az idén 2.5 millió pengővel dotáltuk. Ugyancsak jelenté­keny emelkedés mutatkozik a tájékoztató osz­tály dotálásánál, amennyiben a tavalyi 650.000 pengő helyett jelenleg 2.5 millió pengő van ezen a eímen felvéve. Mindezekre vonatkozólag az idén is csak az lehet a megjegyzésem, hogy ezek nagyon fontos tételek és itt kicsinyes takarékoskodás­nak helye nem _ lehet, hanem szükségszerűen kell a külügyminiszter rendelkezésére boesáj­tani mind a sajtóalapra, mind a tájékoztatás céljaira szükséges' összegeket. Ezzel kapcsolat­ban a sajtópropaganda tekintetében meg ktll állapítanunk, hogy most ennek a kérdésnek jelentősége szintén nemcsak, hogy nem csök­kent, hanem még inkább jelentékenyen meg­növekedett nagyságában és fontosságában. Ezért > nekem is hangoztatnom kell azt, hogy kül­földi isajtópropagandánikat informálásunkat erősítenünk kell, hogy megvédhessük magun­kat azok ellen a támadások ellen, amelyeket konkurrenseink a magyarság és a magyar érdekek rovására folytatnak. Nem árt ismé­telten hangoztatni és rámutatni arra, hogy a külföld informálása érdekeinkről,, állapota­inkról igazságainkról nagyon is aktuális kér­dés/ amely állandóan növekszik aktualitásá­ban, minél inkább döntő stádiumba jut a há­ború, minél inkább közeledik az új európai elrendezésnek az a része, amikor a zöldasz­talnál is számot lehet adni ezekről az igazsá­gokról és kívánalmakról, annál fontosabb, hogy ezek az igazságok és kívánalmak köztu­datba legyenek, de nemcsak nálunk, hanem ott is mindenütt, hazánk határain túl is, ahol baráti ' megértésre és figyelembevételre szá­míthatunk vagy azt rem élhetjük. Legyen szabad még ezzel kapcsolatban rá­mutatnom arra is, hogy a külföldi sajtó és tájékoztató szolgálatunkat a nagyobbmértékű állandósítás és intézményesítés irányába kel­lene továbbépíteni. En továbbmenőleg egy na­gyobb ós állandóbb tájékoztató hálózat kiépíté­sére gondolok nemzeti és külügyi viszonylat­ban, amelyéknek gócpontjai a külföl­dön különösen ott működnének, ahol nagyobb számban élnek magyarok, ahoi nemzeti és közgazdasági érdekeink na­gyobb arányban nyilvánulnak meg. Egy ilyen állandóbb és maradandóbb hálózat ki­építésiére természetesen csak a békés időkben

Next

/
Oldalképek
Tartalom