Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-311
fâ Áz országgyűlés képviselőházának 311. ülése 1942 november 21-én, szombaton. Miklós miniszterelnök és külügyminiszter úr valóban megétrtette az idők szavát és a rendelkezésére álló eszközökkel igyekezett a helyzeten javítani, sőt a jelenlegi költségvetés építő szelleme éppen abban is megnyilvánul, hogy a külföldi propaganda kiadásait most jelentékenyen emelték. (Felkiáltások jobb felől: Nagyon helyes.) Külföldi propagandánknak azonban egyszer és mindenkorra szakítania kell a régi nehézségekkel és túlzott elméletieskedéssel. A propagandát nem lehet itthon a miniszteriális szobák íróasztala felett megkotyvasztani és minden biaj ellen alkalmazható gyógyító áfiumként külföldire szállítani. Ennek a propagandának mindig: az adott helyzet pillanatnyi követelményeihez kell igazodnia, hajlékonynak és rugalmasnak kell lennie. Nem egyízben volt alkalmam meggyőződni arról, hogy propagandánk sok tekintetben még mindig bizonyos elavult módiszereket és szólamokat alkalmaz. Bizonyos vonalaikon még mindie: «z 1867-es alapnál és gondolatkörnél tartunk. Jogászi alapon csinálunk sok mindent és így propagandát is. holott az idő ezen a felfogáson már régen túlhaladt. Belföldön és külföldön egyaránt hirdetnünk kell. hqe:y itt ma már nem a 67-es Magyarország létezik, hanem egy szellemében, ereiében és akaratában megújhodott és megtisztult ország akar minden tehetségével és erejével beilleszkedni az új Európába, Erire természetesen megfelelő emberek volnánalk szükségesek. -A miniszterelnök úr nemrég az egyik bizottsági ülésem azt az őszinte, de egyben meglepő bejelentést tette, hogy nem áll # rendelkezésre elég emberanyag arra, hogy minden külföldi posztra arra való embereket küldjön ki. Szerinte — talán nem vagyok indüszkrét. ha ezt itt megismétlem — ebben a pillanatban töibb mint 30 üres hely van, amelyet nem tudnak megfelelő emberekkel betölteni. Én nem látom vigasztalannak a helyzetet ebben a tekintetben sem és volna egy tiszteletteljes javaslatom. Ne méltóztassék a kormány ragaszkodni ahhoz, hofrv a mai körülmények között diplomáciai iskolát iárt és tisztviselői típussá kénzett envbereket küldjön ki, hanem nézzen szét egy kicsit idehaza. Igen sok tehetsége« magvar tanár, ügyvéd és újságíró van. akik keUő nyelvis/mérettel rendelkeznek és igen a 1kalmasak volnának arra, hogv szaktudásuknál és más felkészültségüknél fogva a külföldi diplomáciai munkában résztvegyenek. Tehetségekben oly gazdag fajtánknak ezek a fiai megbízatásuk esetén magukkal vinnék azt a törhetetlen, magyar nemzeti szellemet, a melylyel mindenkinek telítve kell lennie, aki hazánk ügyeit a külföld előtt képviseli. Az a koimoly erőpróba, amely a magyar diplomáciára ebben a háborúban és a háborút köveltio béke előkészítésében kétségkívül elkövetkezik, az összes erők teljes koncentrációját követeli meg. Igen fontos, hogy ezt mindenki megértse^ Habár a külpolitikát első fokon a kotrmány irányítja, mégis az egész országnak részt kell vennie szelleműéig olyanképpen, hogy a kormány külpolitikai irányvonala helyesléssel találkozzék az egész ország közvéleményében és ez a helyeslés adja meg 4 a kellő erőt, amelyre a kormány cselekvéseiben támaszkodni tudjon. Ezért kell gondoskodni arról, hogy a kormány a közvéleményt külpolitikai tekintet ekhen is helyesen tájékoztassa. Elhallgatással, a dolgok elnagyolásával vagy helytelen útra terelésével nem lehet egészséges közvéleményt kialakítani, Éppen így résen kell lennünk abban a tekintetben is, ; nehogy az egységes ; felfogás kialakulását gátló ellenséges vélemények szabadon terjenghessenek bent az országban és határainkon kívül. Külpolitikai magatartásunkban a legnagyobb egységre, a szívek teljes összedobbánására és harmóniájára van szükség, hogy nemzeti törekvéseinkben a kívánt eredményeket tu dijuk elérni. T. Ház! Úgy érzem,, nem volnék méltó arra a szeretetre és bizalomra, amelyben 22 éven át Erdély magyar tömegeivel együtt éltein, ha egy súlyos kérdésben nem nyilvánítanám ez alkalommal m a magam és pártom véleményét. Ez a kérdés a délerdélyi magyarság helyzete, amely természeténél fogva ebben a pillanatban külpolitikai kérdés» annak ellenére, hogy az elszakított délerdélyi magyarságot saját nemzettestünk ^valóságos tagjainak tekintjük továbbra is. (Ügy van! Ügy van. — Taps.) "De különösen külpolitikává teszik a délerdélyi magyarok kérdését azok a riasztó hírek, amelyek a határon túlról nap, mint nap hozzánk érkeznek. Ha a verség széttépnetétlen kötelékei, vagy a köztünk életre-halálra létrejött testvéri összetartás nem parancsolná számunkra a legmesszebbmenő figyelmet délerdélyi magyar testvéreink sorsa iránt, akkor is igen sokszor ökölbeszorulna a kezünk, amikor annak az igazságtalan bánás- „ módnak a megdöbbentő jelenségeiről hallunk, amelyet a román főhatalom alatt élő magyarságnak^ szenvednie kell. Ebben a helyzetben az Erdélyi Párt kötelességének tartja, hogy a dél erdélyi kérdésben hitvallásszerű felfogásának nyilatkozatban adjon kifejezést, amelyet pártom megbízásából a % Ház előtt a következőkben vagyok bátor ismertetni. (Olvassa): A felszabadult keleti és erdélyi részek magyarsága, melyet az 1940. évi augusztus 30-án hozott bécsi döntőbírósági ítélet után továbbra is román főhatalom alatt maradt dél- ; erdélyi magyarsághoz természetes fizikai és lelki közelséer fűz, a magyar népcsalád eme el' szakíitottan élő testvértagjainak sorsát és életét állandó és az események folytán fokozódó figyelemmel kíséri. Mély aggodalommal látjuk, hogy a délerdélyi magyar népcsoport helvzete semmivel sem javult annak ellenére sem. hogv a román hadsereg ma a; magyar honvéddel német és olasz szövetségeik oldalán egy vonalban harcol Európa és heuue népeink szebb és jobb jövendőjéért. Aggodalmunk eeyre jobban növekszik annak láttán, hogy délerdélyi véreink sorsában a közös, nagyeurópai erőfeszítés idején is mindin'kább súlyosbodó romlás tapasztalható. Meg kell állapítani, hogy a magyar nép és a magyar kormány e szomorú telem ség ellenére is higgadt hölcseségget példás önmegtartóztatással és fegyelemmel viseltetik és még szembeszökőbb kihívások esetében sem ragadtatja magát olyan, lépésre, vagy magatartásra, amely a kiözös küzdelem jó kimenetele érdekében okvetlenül fenntartan dónak vélt fegyvertársi viszony légkörét akár pillanatnyilag is megzavarhatná. Ez, úgy véljük, nem gyöngeségünket, hanoin önnön nemzeti erőnk és igazságunk feltétlen tudatát és ismeretét jelenti. Hinni akarjuk, hogy ebbeli magatartásnnkat mindentki más is az erkölesi erő és történelmi tudat megnyilvánulásának látja, (Ügy van! Ügy van'! Taps a középen.) Ugyanakkor azonban éppen magasaíbbrendű külpolitikai szempontokból kötelességünknek tartjuk, hogy a leghatározottabban
