Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-311
Àz országgyűlés képviselőházának 311. tőnek .összetevéséből következésképpen csak a tengely mellé való állás születhetik meg. Magyarország ezzel a lépésével nem művelt új dolgot, egyszerűen csak folytatta azí a reálpolitikát, amelyet Szent István kezdett meg, amikor a krisztusi eszmék világába kapcsolódva nem Bizánctól, hanem Róma felől várta a kereszténység áldásait és ezzel országunkat az örök történelmi időkre bekapcsolta a latin—germán kultúrkörbe. Ez akkor azt jelentette, hogy Magyarország a keleti barbársággal szemben, amelyet az elszlávosodott bizantinizmus képviselt, nyugait mellé, tehát az európai gondolat mellé állott. Amikor a Gömbös-kormány egészen határozottan elindult a tengely államokkal való szoros együttműködés és barátság útján, sokan nem tudták ezt nálunk megérteni, mi azonban otit az erdélyi hegyek alatt éreztük és tudtuk, hogy az adott körülmények között a magyarság helyes útra talált és az események ennek a sejtésnek adtak igazat. A tengelypolitika eredményezte hogy egymásután lehetett viszRzailleszteni Szent István koronájába a letöredezett darabokat, de a most folyó háború igazolta azt is, iho^y Magyarország ismét hű maradit! ősi reálpolitikai hagyományaihoz, mert ma is az európai kultúra védelmében ragadta meg a fegyvert az Európát elsöpréssel fénye»gető bolsevizmus ellen. T. Ház! Önkéntelenül felvetődik a gondolat és . szükségesség, hogy ha az ország eddig külpolitikáját helyesen irányitotta, a jövőben mégjóbban vigyáznia kell arra, hogy egyetlen hibás lépést, egvetlen elvétett intézkedést se liegyen. Meg kell tehát maradnunk szigorúan a nemzeti reálpolitikai követelményei mellett. Bármennyire paradoxonnak is tetszik a háború kellős közeoén erről beszélni, külnolitikánk ismét óriási feladatok előtt áll. Nemcsak az eddigi 'teljesítmények vonalán kell megmaradni, hanem fel kell készülni a békére is. Bármilyen erővel dühöng most a háború vérzivatara, egyszer el kell következnie a békének és külügyi vezetésünk kötelessége, hogy az a pillanat*, amikor a béke hajnala megint felragyogni kezd, ne érje felkészületlenül a nemzetet. A népek egyszer le fognak ülni a, tárgyalóasztal mellé és ott a magyarságot nemcsak teljes súllyal, hanem nagy életrevalósággal, tántoríthatatlan szívóssággal és igazságainkat döntően bizonyító dokumentumokkal is kell képviselni. Szükséges ehhez az előzetes tudományos felkészülés, de éppen ilyen mértékben szükséges, hogy minden hányban, még szövetségeseink vonalán is, minél több jóbarátot szerezzünk magunknak. Ezen a téren diplomáciai szolgálatunkra hárul az oroszlánrész. Ennek a diplomáciai szolgálatnak, kell úgy kiépülnie, hogy szavunk, véleményünk és igazságunk mindenfelé és mindenkihez elhatoljon. Ez természetesen elsősorban megfelelő szervezés kérdése. A szkeptikusok azt szokták mondani, hogy a magyar diplomácia a fejlődésben a kezdet kezdetén áll, de nekünk ezt tagadnunk kell. Történelmi tradicióink azt bizonyítják, hogy a magyar igenis, jó diplomata tud lenni, de meg kell válogatni azokat, akikre nemzetünk képviseletét a külföldön rábízzuk. Fel kell számolni véglegesen azt a szellemet, amely valamikor az osztrák-magyar diplomáciát megülte. Nem a Ballplatz hagyományait feli követni. hanem külpolitikánknak és diplomáciai szolgálatunknak rugalmas, a nemzeti öncélúság ülése 1942 november 21-én, szombaton. 65 tudatában élő, de európai szellemtől átitatott munkát kell folytatnia. Régen a születés biztosított helyet a diplomáciai karban. A megújuló magyar diplomáciának ettől a felfogástól el kell távolodnia és a külpolitikai szolgálatban való részvétel tekintetében se a protekció, se a családi származás ne legyen mérvadó, hanem egyedül és kizárólagosan csak a tehetség és a rátermett-ség legyen az irányelv. Ennek a diplomáciának legelsősorban és mindenekfelett nemzetinek kell lennie, külsőleg és belső lelkiségben egyaránt. A külföldön mozgó magyar diplomatának belső tartalmával és külső, megjelenésével sugároznia kell, hogy a magyar nemzet küldöttje és képviselője. Ezért tölt el bennünket sokszor csodálkozással az a jelenség, hogy a külügyi szolgálatunkban álló tisztviselői kar jelentős része még mindig nem számol ezzel a követelménnyel. A forgalomban levő Tiszti Címtárból a múltkor igen érdekes statisztikát állítottam össze. Megállapítottam ugyanis, hogy a külügyminisztérium belső szolgálatában levő tisztviselők közül 90 visel magyarhangzású nevet, 78-an pedig idegenszármazású vagy kettős nevet viselnek- Még rosszabb az arány a külső szolgálatot teljesítő tisztviselői karban- A külföldi országokban ma körülbelül 200 státusbeli tisztviselő dolgozik; ezek közül a kimutatás szerint magyar nevet visel 95, idegenhangzású és vegyes nevet pedig 122. Már most, t. Ház, nem kételkedtean senkinek a magyarságaiban, bár-milyen hangzású nevet viseljen mégis utalnom kell arra, hogy annakidején egy rendelettel előírták, hogy például nemzetközi mérkőzésekre külföldre utazó válogatott labdarúgócsapatok tagjai csak magyar nevűek lehetnek, az idegemhangzasú nevű játékosnak is magyar nevet kellett felvenniök, ha külföld előtt a magyar nemzetet kívánták képviselni. Szerény nézetem szerint az ország és a nemzet külső képviseletében nagyobb súllyal bír a diplomáciai szolgálat, mint egy-egy alkalmilag kiképzett futballcsapat. Tisztelettel kérdezem tehát, nem volna-e célszerű és becsületes dolog, ha a külügyi szolgálat tisztviselői karában önkéntes megmozdulás indulna meg, hogy mindazok, akik Magyarországot bármilyen megbízatással külföldön képviselik, idegenhangzású nejüket előbb magyarra változtassák? Ezáltal eltűnnék az a lehetetlen helyzet, ami például egyik külképviseletünknél is tapasztalható, hogy t. i. ennek számottevő tisztviselői egy szálig idegenhangzású nevet viselnek. Ilyen tisztviselői kart látván, az illető ország közvéleménye furcsa fogalmat alkothat a szentistván i magyar hazában vezetni akaró magyar elem szellemi erejéről és értékéről (Kállay Miklós miniszterelnök és külügyminiszter: Nincs ezekben azért német vér, csak a név idegen! — Teleki Béla gróf: Nem is arra értette! — Kállay Miklós miniszterelnök és külügyminiszter: Csak a név maradt meg évszázadokon keresztül és csupa magyar vér jött a családjukba! Itt van az optikai csalódás!) Nem vontam kétségbe senkinek a magyarságát. (Kállay Miklós miniszterelnök és külügyminiszter: Nem is a lelkéről beszélek, csak a fajáról, a véréről, amely házasodás révén magyarrá vált!) Szólni kívánnék még a külföldi propagandáról. Egy év óta ezen a téren jelentős javulás tapasztalható. (Úgy vom>l a középen.) Kállay 10*
