Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-321

582 Az országgyűlés képviselőházának 321. ményi-SchnelIer Lajos pénzügyminiszter: A zsidók fognak legjobban örülni, ha le fogok mondani! Ügylátszik, egy táborban van velük! — Derültség és taps a jobboldalon. — Abonyi Ferenc: Optikai csalódás lesz belőle!) Ami az adóbehajtásokat illeti, itt is óriási különbségeket tesznek, (Reményi-Sckneller Lajos pénzügyminiszter: Azt mondja, hogy mondjak le! A zsidók is azt akarják! Angolbarátl?) amikor a nagyvállalatok és nagybirtokok adóbehajtásáról van szó, vagy amikor a kisemberek adóbehajtását intézik. Itt van például a Budinszky képviselőtársam által megemlített Pestvidéki kőszénb anyának 12 millió pengő adóhátraléka, itt van a tatai Eszterházy-hitbizomány és az ercsi Wimpfen-féle birtok, amelynek adóhátraléka, tudomásom szerint, az 1 millió pengőn is felül van, de árverést ezeken a helyeken nem folytattak le. Ha azonban egy szegény magyar embernek 50—60 pengő adóhátraléka van, aikkor nem ankéteznek, nem küldenek ki bizottságot, hanem az utolsó tehenét is elhajtja iá végrehajtó égi nem törődik azaálj, hogy a lakásából kilakoltatják. Elnök: A képviselő úrtól a sízót megvonom. Szólásra következik? Mocsáry Ödön jegyző: Bartha Ignác. Elnök: Bartha Ignác képviselő urat illeti a szó. Bartha Ignác: T. Képviselőház! Az egyszeri üadkötielezettségi adóról és hadmentességi váltságról szóló törvényjavaslat rendelkezései azokat a magyar állampolgárokat érintíík, akik katonai szolgálatot egyáltalában nem teljesítettek vagy akiket a jelenlegi háborús viszonyok között katonai szolgálatra igénybe nem vettek. Az anyagi igazság azt követeli, — amint ezt maga a törvényjavaslat indokolása is mondja — hogy a tényleges szolgálatot teljesítő személyekkel szemben előnyösebb helyzetben léyŐ katonai szolgálatra alkalmatlanokati, valamint az ezúttal tényleges katonai szolgálatra igénybe nem vett személyeket külön pénzügyi szolgáltatásra kötelezzék. Ez a javaslat azonban már régen esedékes lett volna. Ezt a javaslatot már jóval előbb a Ház elé kellett volna hozni, a délvidéki harcok alkalmával vagy legalábbis a keleti háború megindításakor. Maholnap már másfél év óta háborúban vagyunk és ezért a törvényjavaslat kissé el ás késett. Mindamellett azonban ennek a javaslatnak a rendelkezéseit csak helyeselni leheti mert a javaslat az anyagi) igazságnak tesz eleget. (Ügyi van! Ügy van! jobbfelől.) A magyar jogalkotásban nem ismeretlen a hadkötelezettségi adó, de ismeretlen volt mostani formájában a Ihadmentességi váltság. Az 1880 : XXVII. te. és az ezt^ módosító 1883. évi IX. te. életbelépttette az úgynevezett hadmentességi díjat, amelyet fizetniök kellett a katonai szolgálatra alkalmatlanoknak, a hadiszolgálatra nem alkalmasaknak, azoknak, akiket felmentettek a katonai szolgálat alól, akiket elbocsátottak, akiket a szolgálati Mő eltelte előtt testi fogyatékosság miatt elengedtek, feltéve, hogy fogyatékosságuk nem a Katonai szolgálatból kifolyólag állott elő és végül azoknak, akik az ország területéről elköltözködtek. Nem érdektelen azt is tudni, hogy a régi) törvény szerint kik részesültek mentességben. Mentesek voltak a keresetképtelenek, a közsegélyben részesülők, továbbá a katonai szolgálatra behívottak arra az időre, amíg katonai Szolgálatot teljesítették. Megszűnt a fizetési ülése 1942 december 11-én, pénteken. kötelezettség a halál beálltával, vagy ha a kötelezett szegénysorsra jutott, vagy ha az or. szag területéről elköltözködött. Az 1883 : IX. törvénycilkk az adókulcsot a jövedelem arányában állapította meg és már tízforintos jövedelem után három forintot vetett ki, 25 forintos adóalap után Öt forint volt az adó, ötven forintnál már nyolc forint és így tovább, ezer forintnál már hatvan forint volt az adó, míg 1200 forintnál 120 forint. Ez az adókulcs azonban nem volt igazságos, mert a kisebb adóalapnál aránylag sokkal többet vetettek ki, mint a nagy adóalapra, ugyanis 10 forint után 30%-ot hajtottak be, míg 1200 forintból csak 10%-ot. Az 1880 : XXVII. te. 5. §-ában megtaláljuk ennek az adónak thovafordítási alapját, meghatározza maga a törvény, hogy milyen célból vetik ki és hajtják be ezt az adónemet. A törvény szerint két alcpot létesítettek ebből az adóból. Az, első alap a rokkantak ellátása a hadsereg és a haditengerészet segélyezése, végül a honvédség támogatása volt. A második alap a katonai szolgálatra behívottak családjainak felsegélyezésére szolgált. Ezt a: hadmentességi díjat végleg megszüntette az 1924 : IV. te. 6. §-a. Az előttem felszólalt képviselőtársaim egyike-másika, különösen Mosonyi Kálmán, utána pedig Malasits Géza képviselőtársam szóvátették azt, hogy a jelen törvényjavaslatban hiába keressük aiz adók létesítésének a célját. Maga az indokolás sem mond egy szót sem erről. Azt állították, Ihogy a javaslat egyáltalán nem beszél arról, hogy milyen célra szükséges az újból felélesztett hadkötelezettségi) adó és az új hadmentességi váltság. Ök maguk azonban rámutattak arra, hogy kézenfekvő, miszerint a rokkantak, a hadiözvegj

r

ek és a ha'diárvák száma napról-napra nő, a hadikiadások szaporodnak, a bevonultak családtagjainak eltartásáról gondoskodni kell, stb., kifogásolták azonban, hogy a törvényja*vaslat magát a célt, amilre különösen a hadmentességi váltságot fordítani kell, nem jelöli meg. Nem is lenne elegendő hogy ezt az indokolás említse meg, hanem magának a törvény szövegének kellene tartalmaznia. A felszólalt . képviselőtársaimnak valamennyire igazuk van, mert a törvényjavaslat maga nem beszél arról a célról, amire ez az új adónem fordítandó. Az I. fejezet magáról az adóról beszél, a mentességről^ továbbá kinek a terhére kell azt kivetni, beszél az adókivetés kezdeti időpontjáról az elévülésről, az adó alapjáról, a jövedelem forrásának megjelöléséről, az adókulcsról, az adótörlésről és az adó kivetéséről. A II. fejezet a hadmentességi váltságról és az előbb említett részletkérdésekről szól, de tényleg sehol egy szó sincs arról, hogy miöyen célra is fordítandó az új adónem. Az újkeletű adótörvények azonban a cél megjelölését rendszerint mellőzni szokták. Mellőzi ez a törvényjavaslat is, mert szövegében a célról említést nem tesz. Cselényi Pál képviselőtársam

t rámutatott arra, hogy a célt magának a törvénynek nem ils kell megemlítenie, mert- a jelen esetben nem beszélhetünk kifejezetten céladóról, azonban — amint erre Faragó képviselőtársam j s rámutatott — hia figyelmesen elolvassuk a jelen javaslat indokolását, a következő kijelentést találjuk benne (Olvassa): »Az osztó ilgazság azt követeli, hogy az ilyen személyek mindaddig, amíg a minisztérium a hadmentes-