Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-319
M országgyűlés képviselőházának S19. Délvidékről, nlîiit a Felvidékről és Erdélyhői, mondják el ők, mit tapasztaltak, amikor a magyar" államot a forradalom szele megingatta, miképpen v"isetfeedtek a magyar főiskolákon képzett nemzetiségi diplomások tömegei és miként teremtettek ezekkel aíí iskolázott tömegekkel néhány nap alatt idegen ímpériumot, idegen közigazgatást, idegen allataszervezetet — és mindezt csak azért, mert a magyar iskolapolitika helytelen volt. T. Ház! Á magyar nemzet, a magyar fajl,a érdekében olyan rendeletekre és törvényekre van szükségünk, amelyek a magyarság életével szervesen kapcsolódnak össze és amelyek a magyarság érdekeit támogatják és ugyanakkor nemzetiségi polgártársaink érdekeit sem sértik, A Délvidéknek a. csonka ország, vérkeringésébe való bekapcsolásakor nem minden rendelet és intézkedés volt az említett elv és említett elgondolás alapján keresztülvíve. A 7510/1941. M. E. rendelet nagyon sok magyar tanítót, tanárt vagy általában köztisztviselőt juttatott a szerbekkel szemben méltánytalan és előnytelen fizetési osztályba, azért, mert ezeket a szerb közigazgatás alatt erejük teljében kényszernyugdíjazták. Érdekükben! eljártam a vallásés közoktatásügyi minisztériumban, ahol ' azt az ellenvetést hozták fel, hogy általános érvényű jogszabályaink nem teszik lehetővé, hogy a nyugdíjban eltöltött időt reaktiválás esetén fizetésemelkedés szempontjából beszámíttassék. Azt is megtudtam, hogy ez nem lehet külön délvidéki sérelem, mert hiszen a kormányrendeletek a Felvidéken, Erdélyben és Kárpátalján hasonlóképpen intézkedtek. Ha pedig ezeket'a rendeleteket megváltoztatnék, akkor az államháztartásra ez olyan súlyos terhet róna, amelyet a jelen pillanatban az állam nem vállalhat. Az ellenvetés azt is tudomásomra hozta, hogy a trianoni béke egyformán sújtotta úgy a csonkaországi részt, mint a megszállott területeket s ennek terheit tehát egyformán kell viselnünk, úgy mint Trianon átkát. Hiszen a trianoni csonkaország területén is sok tisztviselőt kellett B-listára helyezni, illetve nyugdíjazni, akik reaktiválásuk esetén szintén nem kérhették nyugdíjas éveik beszámítását. Ezzel az ellenvetéssel szemben azt válaszolom: A csonkaország területén nem magvarságuk miatt kényszerültek nyugdíjba a közalkalmazottak, . míg a megszállott területen a kényszernyugdíjazott közalkalmazottak száz százaléka a magyarsága miatt veszítette el állását és. volt kénytelen a létminimum alatti nyugellátással megelégedni. Méltóztassanak elképzelni azt, hogy ha 1915-ben egy magyar és egy szert) egyszerre szerzett tanítói oklevelet és egyszerre kapott állást és a magyart tíz évi szolgálat után magyarsága miatt havi 30—40 pengőnek megfelelő összeggel nyugdíjazták és a szerb háborítatlanul továbbszolgált és gyűjtötte szolgálati éveit, a felszabadulás után mi is átvettük és az előbb említett elbocsátott magyart reaktiváltuk, akkor most a szerb Magyarországon,^ a magyar közigazgatás alatt pontosan a kétszeresét kapja annak a fizetésnek, amit ugyanannál az iskolánál működő és vele egyszerre végzett, egyidős magyar kartársa- (Ügy van! a jobbközépen.) Tudatában vagyunk annak, hogy nem kívánhatunk különleges jutalmat azok számára, akik magyarságuk miatt ilyen meghurcoltatást voltak kény*' ülése 1942 december 3-án, csütörtökön. 539 Leiének eltűrni, de azt ezek a mártírok jogosan elvárhatják, hogy legalább olyan helyzetbe kerüljenek Magyarországon, a magyar közigazgatás alatt, mint azok ia szerb tisztviselők, akiket az idegen uralom nem üldözött nyűg* díjba, hanem minden eszközzel erkölcsileg és anyagilag támogatott. Nem fogadhatom el azt a tényt indokolásnak, hogy a felvidéki, kárpátaljai és erdélyi rendeletekben a kérdés ugyanígy van szabályozva, mert az általam előbb kifejtett elv alapján, ha egy rendelet a magyarság szempontjából hátrányos és méltánytalan intézkedéseket tartalmaz, akkor azt módosítani kell. (Ügy van! Ügy van! q középen.) Lehet, t. Ház, hogy ezzel az államkincstárra súlyos terhet kell rónunk, azonban magyarságunk éppen legértékesebb részének nem jutalmazásáról, hanem ugyanolyan helyzetbe való hozásáról van szó, mint amilyen helyzetbe ugyanaz a render let a magyar állameszme ellen 23 évig dolgozott idegen fajtájú tisztviselőket helyezte. tügy van! Ügy van!) A 7510/1941. M. E. számú rendelet azoknak a köztisztviselőknek, akiket a jugoszlávok nemcsak állásukból, hanem Jugoszlávia területéről is ki üldöztek, csak azt az időt engedi beszámítani, amelyet 1921. július 26. előtt töltöttek el és nem engedi beszámítani azt, amit az idegen megszállás alatt töltöttek el egészen állásukból való kiüldöztetésükig és azt, amit már a csonka ország területén állás nélkül töltöttek el egészen addig, amíg csonkaországi mostoha viszonyok mellett végre kezdő állásban helyezkedhettek el. Ez a rendelkezés szintén a magyiarságot sújtja és nemzetiségeinket méltánytalan előnyhöz juttatja. Az a_ nacionalista szerb tanerő vagy általábatn köztisztviselő, aki nyugodtan megmaradhatott állásában, ma Magyar országon, a magyar közigazgatás ideije alatt sokkal magasabb fizetési osztályba került a 7510/1941. M. E. számú rendelet alapján, mint azok a magyarok, akik visszakerültek ugyanahhoz az iskolához, víaigy hivatalhoz, ahonnan elüldöztettek. Ezeket a tanerőket és ezeket a tisztviselőket, ha már az elszenvedett üldöztetésükért jutalomban nem részesíthetjük, legalább abba à helyzetbe kellene hozni, amilyenbe a háborítatilanul állásukban megmaradt szerbek jutottak most a visszatérés után. (Mester Miklós 1 : Ügy van! Ugyanez a baj Erdélyiben is.) Tudom, hogy semmiféle előnyt nem kívánunk biztosítani azoknak, akik a megszállott területeket elhagyták éis a csonka országba jöttek át, mert a magyarság érdeke azt kívánta, hogy ne támogassuk azokat, akik átjönni szándékoznak, mert ezáltal sikerült megakadályozni, hogy a magyarság innen való átözöhlése katasztrofális méreteket öltsön, azonban nem általánosíthatom ezt az elvet azért, mert tudok olyan esetekről is, amikor a köztisztviselőnek választania kellett éTete és az átszökés között. Viszont iá magyarságnak nem lehet érdeke, hogy akár csak egyetlenegy magyart is elveszítsünk, tehát az ilyen eseteket méltányolni kellene és az ilyen köztisztviselőknek ezeket az időket feltétlenül be kellene számítani. (Mester Miklós: Nagyon helyes!) T. Ház! Megint csak azt mondom, hogy a Felvidék. Kárpátalja és Erdély példája^ nem ment fel bennünket ezen óhaji teljesítésétől. Ha belátjuk azt, hogy magyarsá,gunk egy része ezekkel a rendelkezésekkel súlyos hátrányt
