Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

Az országgyűlés képviselőházának 318. ját jelenti. A Szovjet mindjárt kezdetben, reakciósnak minősítette a pánszláv ©színiét, azt ellenforradalmi üzelemnek tekintette és mint ilyent üMIÖzte. Ezzel szemben a szovjetelleíies mozgalmak tábornoki vezetői a polgárháborúkban csaknem mindannyian pánszláv érzelműek vagy helyesebben magukat .pánszilávoknak valló pánoroszpk és egyben heves németgyűlölők voltak. Ök ugyanis tovább akarták folytatni a háborút a központi hatalmakkal, amelyekkel viszont" a Szovjet békét kötött. Ezért volt szükség akkor is egy második frontra, de ezt ai második frontot annakidején egyelőre a Volgánál akarták felállítani a központi 'hatalmak ellen. Tudjuk, hogy az utó bibi időkben, a németorosz háború kitöiriése óta olyan hírek érkeznek, hogy a Szovjet nemcsak tolerálj a^ hanem egyenesen elősegíti a pánszlávizmust. A közelmúltban tényleg volt is Moszkvában Alexej Tolsztoj elnökletével egy szláv írói kongresszus és ezen a kongresszuson resztvettek a külÖnbözlő szláv népek képviselői is. Nem vonom kétsiélgtbe, hogy miképpen a pánszlávizmus iránt nem mindig barátságosan érző cáriztmus nem egy alkalommiaÜ felhasználta a, pánszlávizmust, hogy imperialista külpolitikáját r fedezze, tehát mintegy kalózlobogóul használta fel, hasonlóképpen a Szovjet is felhasználhatja a pánszlávizmust, de hogy az orosz

1 néptömegekben ,al mai helyzet mellett a pánszláv izmus tényleg gyökeret verhetne vagy a Szovjet ténylegesen a pánszlávizmus szolgálatába állhatna, azt elképzelhetetlennek tartlom. Épp így a lengyelek sjem pán szláv ok éis nem is voltak soha, már csak a hossziaís orosz elnyomatás folyt a rí sem, ellenben köztudomású, hiogy a jelenlegi Szlovákia és Horvátország, ez a két új ország egymással nagyon is barátkozik szláv of il alapon, már pedig remélem, -hogy az új Európának ezt ial kiét országát senki sem gyanúsítja meg bolsevizmussal. Hogy Benesék újra kitűzték a pánszlávizmus lobogóját, azon nem csodálkozom. Hiszen gondolják, hogy a regi recept hátha ismét beválik. t , Még csak pár szót a bolsevizmusrol es: a zsidóságról, mert erről is állandóan szó van. Nem könnyű erről beszélni a propaganda toiytán. de tartozom ezzel az igazságnak. Le akarom szögezni, hogy ez a kérdés nem olyan egyszerű, mint ahogyan a: propaganda mondja. Mindenekelőtt megállapítom, hogy Káplán Dora, az első, aki Lenin ellen merényletet követett el. amelybe Lenin majdnem bele is halt, zsidónő volt. Épp úgy második merénylője: Frommkind szintén zsidó volt. De zsidó volt Sztálin legbelsőbb emberének, Kirovnak gyilkosa: Jankl Stern is. Ugyancsak zsidó volt Sztálin ellenlábasa: Trockij-Bronstein Leó, (Palló Imre: Azért már nines szerepük a bolsevizmusban?) — rá fogok térni — valamint a legerősebb bolsevistaellenes párt, a forradalmi szocialisták számos vezére is. Mindezekről az idő hiánya miatt csak annyit akarok mondani, amit előre bocsátottam, hogy a bolsevista- és zsidókérdés nem olyan egyszerű, hanem — hogy egy képviselőtársunk szavaival éljek — zűrzavaros. Csak az a kérdés, hogy hol van nagyobb zűrzavar, a tényekben, vagy pedig a tudásban? Még csak annyit a bolsevizmusról, a zsidóság és a plutokrácia kérdéséről, hogy az 1917-^ 1921-ben lefolyt oroszországi polgárháborúkban az úgynevezett nemzetközi zsidó plutokrácia az ülése 1942 december 2-án, szerdán. 465 ellenforradalmárokat támogatta a zsidó vezetőkben 'bővelkedő bolsevisták ellen, holott. az ellenforradalmi tábornokok csaknem kivétel nélkül antiszemiták, sőt progromrendezők volvoltak. Mit tetszik ehhez szólni? (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ez is zűrzavaros dolog. Az ide vonatkozó tudást részben tapasztalatokból, részben vastag unalmas könyvek elolvasása után lehet megszerezni, de hát ez nem mindenkitől várható. Ezek után rátérek felszólalásom tulajdonképpeni tárgyára, amely szintén súlyos magyar sorskérdés. Ez társadalmunk szervezetlensége és gyengesége mind a múltban, mind a jelenben. Politizálni mi magyarok ősidők óta szerettünk, ennek a konzekvenciáit azonban nem mindig vontuk le. Ritkán volt egységes közvélemény és közakarat. Ha úgy gondoltuk» hogy jól megy a dolgunk, elbizakodtunk, ha pedig valami vészedelem szakadt ránk, akkor meg szoktunk zavarodni. Nagyok voltunk az önáltatásban, ez pedig a bukás csirája. Látom, hogy most különféle nemzetvédelmi szervek alakulnak, sőt nemzetvédelmi akadémia is alakul a fennálló társadalmi rend biztosítására. A rendnek minden körülmények között híve vagyok, mert vallom, hogy bármi is történjék, anarchiának nem szabad lenni, (Ügy van! Ügy van!) mint 1918-ban történt, hanem a politikai hatalomnak mindenkor simán, a legnagyobb rendben, alkotmányos utón kell átmennie egyik kéziből a másikba. (Ügy van! Ügy van!) Én csak azt sajnálom, hogy 1918-ban a jelenleg magukat ellenforradalmároknak nevező tömegek és személyek nagy részét nem lehetett megtalálni, hogy komolyan felvehető lett volna a harc az országrontó törekvések ellen. Hol voltak akkor ezek a tömegek és személyek, nem tudom, de annyi bizonyos, hogy csak kis hányadukkal szemben léphettek vftlna fel a siker reményében. (Horváth Zoltán: Ez biztos!) Ámde a gerinctelen társadalom arra hajolt, amerre <a szél, a történelem orkánja fújta és azok a kevesek, akik ki mertek állni és fegyvert is ragadtak, részben szervezetiéinek voltak, részben nem találtak megértésre az elgyávult társadalomban. Budapesten 1918 végén nem lehetett pár ezer embert sem összeszedni, mert azok, akiknek elsősorban lett volna érdekük a társadalomi rendért kiállani, sok tízezren voltak ugyan, de elbújtak. (Horváth Zoltán: Igaz!) sőt nemosiak elbújtak, hanem, mint i később kiderült, az ellenkező oldalra mentek át. Azonban nemcsak ellenforradalmat nem lehetett komolyan - csinálni, hanem határainkat, országrészeinket sem tudtuk megvédeni a betolakodó ellenség ellen, pedig lett volna elég erő, de hiányzott a szervezettség, amely öntudatos, gerinces és áldozatkész társadalmi szellemből önként adódik. így volt ez már nagyon régen, emlékezzünk csak a tatárjárás és Mohács előtti viszonyokra. Magyarországot, Középkelet-Euirópa vezető' hatalmát nem merte volna sem az aránylag csekélyszámú tatár sereg, sem pedig II. Szulejmán hadserege megtámadni, ha nem lettek volna tájékozódva az ország társadalmi gyengeségéről, különösen pedig a vezető rétegek züllötségéről, amely a bukást főképpen előidézte. A Mohács előtti időkben verték le a magyar parasztság szabadságharcát és izzó vastrónon égették meg Dózsa Györgyöt és társait, akik paraszt vitézeikkel együtt ugyancsak hiányoztak a mohácsi csatasíkról, ahová a főurak jut-