Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-318

466 Az országgyűlés képviselőházának 318. ülése 1942 december 2-án, szeraán. tatták az országot. (Ügy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A legmegrendítőbb képet festi ezekről az időkről a derék és jószándékú Burgio pápai követ, aki leírja a magyar vezető réteg romlottságát és többek között azt állítja, hogy még a török is fel tudná lázítani a nemesség^ ellen a magyar parasztságot, ha szabadságot ígérne neki. A felülről lefelé ható osztályharc, — mert ilyen is van — az osztályönzés fertőzte meg társadalmunk lelkületét és ásta alá szellemi és

1 anyagi harckészségünket. Mit látunk, miit tanulunk a közelmúlt történelméből? Az első világháborúban, különcsen 1916. végétől kezdve, Ferenc József halála után, igen gyenge volt a legfelsőbb és a középső vezetés mind politikai, mind katonai ttren. Ebben a, Házban hangzott el az a mondás, hogy katonaságunk minden szuronyrohamot megnyer, de a csaták mégis elvesznek. Jellemző az is, hogy az országgyűlés 1918 augusztus ,30-től 1918 október 23-ig el volt napolva és akkor is csak a kellő számú aláírás benyújtása után hívták össze a Házat néhány nappal az összeomlás előtt." A parlament tehát ki volt kapcsolva. Közben a kormány le is mondott, össze-vissza békeajánlatoik érkeztek, a király azonban nen\fogadta el'a lemondásit. Az összeült parlament munkájából pedig sem sok haszon, sem öröm nem származott, mert a defetizmus az egeket verte ós magával ragadta Tsza Istvánt, ezt az erős embert is, amikor a háború elvesztéséről szóló emlékezetes kdjelentését megtette. Ezen az ülésen hangzott el az »Antantbarátok vagyunk!« kiáltás is és a még jelenlevő nemzetiség képviselők temetni kezdték Árpád Magyarországát. A Wekerle-kormány pedig bejelentette, hogy elfogadja a wilsoni pontokat, s ezen az alapon béfoeajánlatokat tesz. Mindez már késő, méltatlan és. ügyetlen dolog voLfc, de felesleges is. Állítom ugyanis, hogy nekünk, magyaroknak nem kellett volna elvesztenünk a háfoorút és Tíisza István tévedett emlékezetes kijelentésében, amely különben nem egészen úgy hangzott, mint ahogyan a .köztudatban él, mert Tisza István beszélt a további védekező harc sikeres lehetőségeiről egy megkötendő béke érdekében, tehát nemcsak egyszerűen azt mondotta, hogy vége van mindennek, elvesztettük á háborút, (Malasíts Géza: Nem is azt mondotta!) megmagyarázta ezt a kijelentését, amelyet későbfo különben meg is bánt. A felső és a középső államvezetés azonban elvesztette szívét és eszét, a társadalom pedig napok alatt teljesen megzavarodott. A bukás, az összeomlás felülről kezdődött és gondolata magában a társadalomban is élt. Még nagyobb baj volt a szociális és gazdasági reformok hiánya. Ez bosszulta meg magát 1918 őszén, huszonnégy évvel ezelőtt, hiszen k,atonai erőnk számbelileg elegendő lett volna nemcsak a határok megvédésére, hanem még egyes megszállott ellenséges területeknek zálogul való megtartására is. A legilletékesebb helyről vettem adataimat, évekig voltam beosztva a m. kir. hadi levéltárban s 'tudom, hogy 1918 november elején is, amikor még az agitáció nem züllesztette szét csapatainkat, 17 intakt, színmagyarnak nevezhető hadosztály állt rendelkezésre. Itt pedig, Windischgraetz könyve szertint, aki mégis csak közélelmezési miniszter volt, anynyira volt élelmiszer, — bár eldugva — hogy még exportálni is tudtunk volna belőle, nemhogy csapatainkat utánpótlással ellátni a legközelebbi termésig. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az antant is erősen hadifáradt volt és egyes országokban ott is várható volt már' a forradalom kitörése. Megemlítem, hogy Turin és Milánó utcáin már küzdelmek dúltak, barrikádhareok voltak és újzelandH. csapatok verték le a munkások felkelését. A messze délről előnyomuló Franchet D'Es.pèray-haid&erieg igen heterogén volt. Egyrésze elkanyarodott .Bulgárialefegyverzésére, a görög hadosztályok nem jöttek volna tovább, a hazájukat évek óta nem látott szerb katonák pedig kezdtek szétszéledni, úgyhogy Franchet D'Espèiay, aki mint Batu kán vagy Szulejmán annakidején, mégis sokikal erősebb ellenállásra számított Magyarország részéröil, sürgős segítséget kért a haditanácstól, mert azt hitte, hogy a magyarok nagy erőkkel vonulnak fel ellene. Az antant fővezetősége sem ismerte teljesen az itteni helyzetet s a maga, részéről tudvalevőiéig örömmel belement • a Wéber—Diaz-féle fegyverszüneti szerződésbe, amely nem érintette Magyarország határait. Ámde időközben a király lemondott, a felső fob ^ vezetés egy általában megszűnt, majd a középső vezetés is, a társadalomi pedig meglódulva iramodott lefelé a lejtőn. Újra állítom és hangsúlyozom, hogy az összeomlás felülről kezdődött és minden további ennek a következménye volt. Készakarva beszélek mindig összeomlásról az 1918. évi őtszi katasztrófával kapcsolatban. Az, hogy forradalom volt, csak kibúvó, a hibák takargatása és egyben eléggé kényelmes álláspont is. Mert mi a forradalomé Minden definíció megegyezik abban, hogy forradalom az, amikor valamely uralkodó rendszert erőszakosan eltávolítanaík a helyéről. Ez a forradalom. Ez történt nálunk?

1 Nem. Én nem tudok erről és azt hiszem, senki sem, mert hiszen méon Károlyi Mihályt is hosszas huza-vona után a király nevezte ki miniszterelnökké és amikor a király lemondott, végleg megszűnt a központi hatalom funkcionálásai. A király pedig lemondása előtt telefonon feloldotta Károlyi Mihályt esküje alól. Minden további tehát ezzel kezdődött. Egyelőre az úgynevezett Nemzeti Tanács kezébe jutott a hatalom, majd Károlyi Mihályt választotta meg az utca népe köztársasági elinökké, azonban a kqrmányzáls súlypontja egyelőre inkább a szociáldemokratapárt felé tolódott el. (Felkiállások jobbfelől: Aha! — Malasíts Géza: Két miniszterünk volt benne! Garami és Kunfi! — Zaj. — Elnök csenget.) Ez a párt azonban, amelynek egyetlen parlamenti képviselője sem volt, amely nem r .rendelkezett államvezetési gyakorlattal úgy járt a _ hatalommal és az időközben fellángolt szociális forradalommal, mint amikor valaki például a tombolán egy tigrist nyer. Mondjuk meg. féltek,tőle. (Derültség.) A legkülönösebb azonban az volt, hogy az 1918. végén megalakult kommunista pártba nem is annyira a szociáldemokraták tódultak, mint a nolgári rétegek és kívülük még a szociálisan leglejjebb álló tömegek részei. De megrohanták a polgárig rétegek a szociáldemokratapártot is, amely hiába védekezett az ostrom ellen. Legalább is a Népszavára, akartak egyesek előfizetni. Mintha az egész magyar társadalmat valamilyen lelki bénulás kerítette volna hatalmába, a tejgrkülönfoözőbb állású emberek rohantalk a szélsőséges pártokba, és azok az egyébbként érthető nszicholóaiaii okokból, a neofiták dühével, mindenkit túl akartak szárnyalni radikalizmusban. Rendelkezésemre áll néhány adat, (Halb juk! Halljuk!) először is arról hogy, a Nemzeti