Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. legfeljebb késedelmet állapíthatok meg. To vábbá azt, hogy úgy látom, nem szabták elég bőre a tárca anyagi kereteit. Azt, hogy a tárca szerintem keveset kapott, a feladatkör vázolásával leszek bátor bizonyítani! Ez a feladat kör pedig egészen különleges, mert a magyar ember irányában végzendő propaganda, tehát nemzetnevelési munka más, mint az országhatárain kívüli propagnda. A propagandaminiszter úr költségvetési beszédében igen bölcsen jelölte meg, hogy nem öncél minisztériumának feladata, hanem, ki egészítő, összehozó feliadat és »származékony« munkakör. Ezt a feladatot a maga boltozatépítő, átfogó munkájával — utalok a legutóbbi lillafüredi írói értekezletre — pompásan végez. Minisztériumának az az osztálya pedig, amely már Teleki Pál ideje alatt, sőt már azt megelőzően működött, — a nemzetpolitikai szolgálat — erőssége minisztériumának, mert a maga alig három-négyesztendős munkájával ez az osztály valóban eljutott az országban szerteszét mind szervezettség, mind munka szempontjából oda> ahol azelőtt nem is tudtak arról, hogy lehetséges ilyen nemzetvédelmi, szociális gondozási és felvilágosító gondozás is. Ez az eddig elvégzett munkafejezet. Az elkövetkezendő feladatok azonban az eddiginél is nehezebbek. A magyar, nemzetvédelmá propagandaminiszterr nek különösen azt kell szemelőtt tartania, hogy nálunk különiböző elemekkel kell számolnia. Itt van a nemzettörzs, maga a magyarság. Ez a fők érd és. Vannak nemzetiségeink és vannak az úgynevezett »kevertek«. Vannak tehát — ha szabad azt mondanom — vegyes vérűek, vegyes felfogásúak, akiknek egyrésze a nemzetiségekhez húz, másik része hozzánk húz, a harmadik része pedig talán a leghatározatlanabb, a legveszélyesebb elem, mert hiszen sehová sem húz. A porpaganda jövője tehát ebből az életben jelentkező szempontokból is felépítendő és ehhez — úgy érzem — ez a költségvetési összeg, ez a keret, de még inkább a munkatársak száma már most igen kevés. Éppen azért hívom fel a kormányzatunk figyelmét erra, hogy idejében gondoljon arra. hogy ezt a feladatkört pénzzel és munkaerőkkel úgy lássa el, hogy az elkövetkezendő időkben valahogyan hiány ne támadjon a működésében

: amint például hiány támadt a közellátási kérdések megoldása tekintetében. Mert bizony vádijuk meg őszintén, egy-két kérdés rendezéséhez kissé későn nyúltunk hozzá. Legyen szabad a jelenlévő miniszter úr szíves figyelmét felhívnom a szabadidő-mozgalom kérdéseinek rendezésére. Tudomásom van róla, hogy foglalkozik a kérdéssel, de külön is meg kell ezt itt említenem, nem mintha ma vagy általában mindenkinek sok szabadideje lenne, de azért, mert a jövőre kell utalnom. Mihelyt vége szakad a háborús feszültségnek és a háborús termelési rendnek, mihelyt visszatérünk a nyolcórás vagy pedig azt megközelítő — felette vagy alatta lévő — munkaidőhöz, mindaz, amit a szabadidő eltöltésének neveznek, a nemzetnevelés és nemzetvédelem szempontjából egészen elsőrendű fontosságú kérdéssé lesz. Most, a háborúban, ha szabad azt mondanom, a »szabadidő- hiányos« időkben kell elkészülnünk arra az időre, amikor majd mindenkinek tényleg több lesz a szabadideje és a nemzet szempontjából olyan hasznosan töltheti el munkautáni idejét, amilyen intézményesen biztosi tjük ezeknek a szervezeteknek az alapjait és későbbi kifejlesztését. ülése 1942 december 1-én, kedden. 413 T. Ház! A szociális kérdések sorozatában szólanom kell elsősorban azokról — és sajnálom, hogy nincsenek itt előttem szólott képviselőtársaim —, akikről általában nem nagyon beszéltek, így a mezőgazdasági munkásságnak arról a részérő];, (Mozgás a s-zélsőbaloldalon.) amely még mindig betegségi gondozás nélkül van. Az igaz, hogy a kötelező betegségi biztosítás bevezetése a mezőgazdasági munkásság részére 80 millió pengőt igényel és az is igaz, hogy a mezőgazdasági munkásság családi bérpótlékolási rendszerére való áttérés 200 millió pengős tételt kíván, mégis megemlítem a kérdést. Ha ugyanis itt a Házban olyan erős hangon annyira igazságtalannak nevezik azokat az árnyalati különbségeket, amelyek az ipari munkásság keretén belül ebben a tekintetben feínnállanak, akkor, t. Ház, valóban méltánytalanságnak kell neveznünk azt, hogy a nemzet fenntartó ereje, továbbmegyek, a magyar fajnak az újraéledő ereje és gyökere, — a mezőgazdasági munkásság — még mindig betegségbiztosítás és családi bérpótlék nélkül van. (Ftissy Kálmán: At kell venni a felvidéktől! Ott megvan!) Egy másik csoport» amelynek gondozatlanságát szóvá kívánom tenni, a, magántisztviselők csoportja. Körülbelül 200.000 azoknak a magántisztviselőknek a száma, —- köztük természetesen nagy számú ipari magántisztviselő is van, sőt sok olyan magántisztviselő, aki valamikor szakmunkás volt, és mint ilyen emekedett a tisztviselők sorába —, akik esztendők hosszú sora, 1931. óta, egy különadónak nevezett igen súlyos adónak terhei alatt nyögnek. Ezt àz adónemet annakidején ia, mezőgazdaság felsegítésére hozták be. Ezt az adót mindössze egyszer mérsékelték, de ma is meg

1lehetősen nagy, mert hiszen fokozatosan, emelkedő. Ez az a foglalkozási csoport, amelynek a fizetési arányai úgy alakulnak, hdgv például Budapesten a biztosítottak 80%-a nem haladja meg a havi 300 pengős összjövedelmet — a tisztviselők sorában — és nincs családi bérpótléka. Budapest környékén, illetőleg az országban pedig & magántisztviselők 86°/o-a nem üti meg a havi 200 pengős Összjövedelmet (a 30% nélkül.) Ezek egy félév előtti adatok, azóta bérpótlékolás, javítás nem volt, tehát az említett alapfizetésátlagok ma is érvényesek. Ez a tisztviseői csoport,_ a nemzeti termelést fenntartó, szervező — ha szabad azt mondani — vezérkari- és végrehajtó tisztviselői csoport az, amely ma is családi bérpótlék nélkül van. Okvetlenül segíteni kell rajtuk és családjaikon. Nemcsak az állami tisztviselőknek, hanem még az ipari munkásság egy részének is van családi bérpótléka, a magántisztviselőknek viszont nincsen. Ezeknél azután valóban nagy a gyermekhiány. Nagyobb, mint a jólkereső ipari szakmunkásoknál. A magántisztviselőknél csaíládonként a gyermekáldás száz házasságonként 2.7, s ez bizony veszedelmet is jelent. Hiszen a magántisztviselői kar a nemzet termelési rendjének egyik végrehajtó szerve és fontos, hogy ez a végrehajtó szerv elsősorban saját családjából szerezze meg a maga létszám és utánpótlását. (Maróhy Károly: Ez úgylátszik nem fontosi!) Mert nem kétséges, hogy az atya tapasztalata, felfogása a fiúra is bizonyos fokig átragad, ha másképen nem, nevelés révén. Tudjuk jól azt, hogy a régi és az újabb korban ast iparosság gazdagodásának egyik előfeltétele az volt, hogy az apa foglalkozását 58*