Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-317

Az országgyűlés képviselőházának 317. ülése 1942. évi december hó 1-én, kedden, Tasnádi Nagy András, vitéz Törs Tibor és Krúdy Ferenc elnöklete alatt. Tárgyai : Elnöki előterjesztések. — Az 1943. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat. Hozzászóltak : Szűcs Kálmán, Meskó Zoltán, gróf Festetics Domonkos, Rajniss Ferenc, Trischler József, Tóth János, Nagy Iván, Papp József, Vámos János, Kabók Lajos és Szabó Gyula. — A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása. — Az ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. A kormány részéről jelen vannak : Antal István, Radocsay László, Szinyei Merse Jenő, Varga József. (As ülés kezdődik délelőtt 10 óra 19 perckor.) (Az elnöki széket Tasnádi Nagy András foglalja el.) Elnök: A t. Ház ülését megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Vámos János, a javaslatok mellett felszólalók Jegyzé­sére Incze Antal, a javaslatok ellen felszólalók jegyzésére pedig Boezoinádi Szabó Imre jegyző urakat kérem fel. Bemutatom a t. Háznak a miniszterelnök úr átiíratát, amellyel tudatja, hogy a hősi halált halt vitéz nagybányai Horthy István kormány­zóhelyettes úr emlékének és a nemzet hálájá­nak megörökítéséről szóló s az országgyűlés két Háza által alkotott törvénynek, mint az 1942. évi XX. törvénycikknek kihirdetése az Or­szágos Törvény tárban megtörtént. A Ház a be­jelentést tudomásul veszi. A t. Ház tudomására hozom, hogy legköze­lebbi ülésünkön a napirend megállapítása után a miniszterelnök úr írásban fog válaszolni gróf Serényi Miklós képviselő úrnak a zsidóknak munkatáborokban és gettókban való elhelye­zése tárgyában; Palló Imre képviselő úrnak a zsidók háztartási alkalmazottai tárgyában és Baky László képviselő úrnak a hadbavonultak családtagjainak és a hadikárosultak ellátásáról elmondott interpellációjára. A Ház a bejelen­tést tudomásul veszít. A házszabályok 163. §-a értelmében bemuta­tom a t. Háznak a függőben lévő interpellációk jegyzékét. A Ház a bejelentést tudomásul veszi. Napirend szerint, következik az 1943. évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (írom: 750. sz.) Szólásra következik 1 ? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Donath György! Elnök: A képviselő urat illeti a szó. (Meskó Zoltán: Nincs i(tt!) KÉPVISELŐHÁZI: NAPLÓ XVI. A képviselő úr feliratkozása töröltetik. Szólásra következik? Boczonádi Szabó Imre jegyző: Szűcs Kál­mán. Elnök: Szűcs Kálmán képviselő urat illeti a sízó. Szűcs Kálmán: T. Képviselőház! Az állami költségvetés megajánlásával nemcsak a ma­gam nevében, hanem az iparostársadalmi ré­teg részéről is kívánok foglalkozni. Ez a réteg igen tekintélyes összegekkel járul hozzá azok­nak az állami kiadásoknak előteremtéséhez, amelyeket a költségvetés számoszlopai mutat­nak. Nem nagy szavakkal akarok élni és nem nagy panaszokkal kívánok foglalkozni, mert úgy érzem, hogy most nem a nagy mondások, hanem a nagy cselekedetek idejét éljük. Az ország belső életében azok a nagy cselekede­tek, amikor zúgolódás nélkül, fáradhatatlan kötelességteljesítéssel dolgozunk a termelés minden ágában, hogy az élet üteme ne csök­kenjen, a belső rend, a nyugalom szilárd, biz­tos legyen és hogy a magunk erejébe vetett hit és bizodalom .megingathatatlanul éljen bennünk. Az ország határain kívül teljesíthető és teljesítendő nagy cselekedetek eredménye csak akkor lehet teljes, (ha a belső arcvonalak szilárdságát és töretlenségét hiánytalanul ér­zik a háború veszélyeit és borzalmait átélő honvédek, ha lelküket áthatj cl cí Yi a tudat, hogy itt bent az országban minden fáradságot, minden nehézséget elviselünk azért, hogy győ­zelemmel térjenek haza az általuk biztosított haitárok között biztonságban élő családjukhoz, A szavaikkal való csatározások hangjának nem szabad most eljutnia oda, ahol a halál jár. Csendben és halkan kell beszélnünk akkor, amikor a mi legkedvesebbjeink életünkért viaskodnak odakünn. Az idegen uralom alól kiszabadult magyarság szeme előtt több mint két évtizedig lármás, zajos politikai jele­netek jáitszodtak lé. Einiiek eredményéből: okul­52

Next

/
Oldalképek
Tartalom