Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-316
356 Az. országgyűlés képviselőházának 316. nemzet és a társadalom életében tapasztalt, másfelől, hogy az, állami élet felelős vezetői megosszák azokat a gondokat és terheket, amelyek alatt az ország sorsát intézik. Ezeknek a találkozásoknak azonban — hangsúlyozom — a legteljesebb őszinteség és bizalom jegyében kell lefolynióík, mert csak így lehetséges az, hogy a felelős kormánytényezők az írókon keresztül és az írók a felelős kormánytényezőkön keresztül ismerjék meg két különféle látás sugarában a nemzet legfontosabb mai kérdéseit, a nemzeti élet legdöntőbb közvetlen feladatait. Végül a magyar kultúrpolitika ötödik, legfontosabb közvetlen feladata az, hogy a ma gyár kultúrpolitikát s annak munkáját a leg szervesebben' belekapcsolják a magyar nemzeti és állami élet minden vonatkozásába. Szükség van arra, hogy ebben az országban a tiszta, igaz, magyar, népi, nemzeti, keresztény szellemet egyre több fókusz sugározza szét és sugározza be a nemzeti-és államit élet minden területére, a nemzeti és állami élet minden vonatkozásába. Gondoskodnunk kell arról, hogy a nemzet legfontosabb kulturális szerve, csúcsszerve, a magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztérium, ne csupán hivatal legyen, amelyben aktaszerűen elintéz ilk az egyes ügyeket. Gondoskodni kell arról, hogy ennek a minisztériumnak a vezetése mellett egyre több ponton, egyre erőteljesebben sugározzák szét a tiszta, keresztyén magyar szellem ebbe az országba. Ebbe a munkába szervesen kapcsolódik bele a nemzetvédelmi propagandaminiszteT munkája és e két minisztérium munkája szer vesén kii kell egymást egészítse, kölcsönösen kell egymás munkájára hasson. T. Ház! A nemzet életének két karja van. Egyik a szervezett nemzeti társadalom, a má sik a szervezett nemzeti állam. Egy nemzet annál erősebb, minél öntudaiosabb, minél erő teljesebb, minél szervezettebb a társadalma és minél hatalmasabb, minél erősebb, minél jobban megszervezett és felszerelt az állama. A kultúrpolitikának az a feladata, hogy mind a nemzeti társadalmat, mind a nemzeti államot áthassa a magyar szellemi élet legtisztább értekeive], mind a társadalom, mind az állam felé képviselve és sugározza azokat az erőket, aimelyek egy'nemzetet a maga nemzeti mivoltában megtartanak. Gyakran tapasztaljuk azt, hogy a társadalom és az állam egymástól elválnak, egymástól elszakadnak. A kultúrpolitikának éppen az a feladata, hogy a legszervesebb és a legszorosabb szálakkal egyre erőteljesebbé tegye a nemzeti társadalom és a nemzeti állam egységét. A magyar kultúrpolitika ezt a feladatát annál inkább tudja betölteni, minél erőteljesebben figyeli a társadalom életét, a ne-mzetil kultúrát hordozó alkotó müveit és a nemzeti szellemnek ezeket a kivirágzásait, ezeknek ai kivi rágzásoknak gyümölcseit minél inkább beépíti és beszervezi a. társadalom és az állam életébe. T. Ház! Ügy látom, hogy az egész magyar kultúrpolitika ma döntő lépés «lőtt áll. Olyan lehetőség áll. álmagyar kultúrpolitika előtt, amilyen lehetőség régi idő óta nem kínálkozott számára. Ha csak a közelmúltra tekintünk vissza, elmondhatjuk, hogy a magyar kultúr politika az általános európai liberalizmus gon dolatát és értékeit beépítette kulturális éleitünkbe, ma pedig ott áll ez a magyar kultúrpolitika, hogy a nálunk, itt bent az országban kialakult új magyar népii szellem értékeit és alkotásait építheti be mind a magyar társadaülése 1942 november 27-én, péntekén* lom, mind sa t magyar állam kulturális életébe. Nincs szükség arra, hogy egy új magyar kultúrpolitikát találjunk ki, nincs szükség arra, hogy ríj kultúrpolitikát kölcsönözzünk bármelyik más országtól, hanem igenis arra van szükség, hogy ami ebben a magyarságban a Trianon utáni korszakban mint eleven alkotás megszületett, ezt az új magyar népi szellemet egyre erőteljesebben és egyre Öntudatosajbban tegyük a magyar kultúrpolitika legdöntőbb és legfontosabb szellemi' tényezőjévé, őrködjjünk ebben az országban a tiszta keresztyén gondolat felett és a magyar történelmi szellemi kultúra legnagyobb értékeit elevenné és ható tényezővé tegyük ennek a nemzetnek az életében. Ha a magyar kultúrpolitika ezt a hármas feladatát szellemi téren betölti és gondoskodik azokról a személyi feltételekről, amelyek mellett egy kultúra virágzanL élni és hatni tud, akkor a magyar kultúrpolitika kialakult! keretében és meglévő intézményei között erőteljes, hatalmas, erőt sugárzó új magyar kultúrpolitikai programmot lehet végrehajtani." ítéletem szerint ennek a kultúrpolitikának a háborús viszonyokhoz mért anyagi feltétele a most letárgyalt költségvetésben megtalálható; felfogásom szerint a magyar kultúrpolitika ennek a kulturális pro grammnak a megvalósítása felé elindult, xígy látom, hogy a kultuszminiszter úr eddigi megnyilatkozásai szerint ennek a kultúrpolitikának híve és barátja. Mindezek alapján a kormánynak a felhatalmazást megadom. (Éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök; A pénzügyminiszter úr kíván szólni. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! yan szerencsém beterjeszteni az egyszeri hadkötelezettségi adóról és a hadmentességi váltságiról szóló törvényjavaslatot és indokolását. Tisztelettel kérem, méltóztassék a törvényjavaslatot kinyomatni és szétosztatni, egyben javaslom, hogy azt részletes tárgyalás és jelentéstétel céljából a pénzügyi és a véderő bizottsághoz méltóztassék utasítani. A törvényjavaslat előadójául Inántsy-Pap Elemér országgyűlési képviselő urat, helyettes előadójául pedig Cselényi Pál országgyűlési képviselő urat kérem fel. Van szerencsém továbbá a m. kir. külügyminiszter úr nevében beterjeszteni az 1938. évi XXXV. te, viailiatmiint az 1940. évi XXXVIII. te. alapján egyes külállamokkal való kereskedelmi ós forgalmi viszonyainkat szabályozó egyezmények tárgyában 1941. év folyamán tett rendeleti intézkedésekről szóló jelentést benyújtani. Kérem a t. Házat, hogy a jelentés kinyomaitását és szétosztását elrendelni és azt előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából a t. Ház külügyi, valamint közgazdasági és közlekedési bizottságának kiadni méltóztassék. Elnök: A Ház a beterjesztett törvényjavaslatot kinyomatja* tagjai között szétosztatja és a miniszter úrnak az előadókra vonatkozóan tett bejelentését tudomásul veszi. A javaslatnak napirendretűzése iránt annakidején fogok at. Háznak javaslatot tenni. A külügyminiszter úr nevében beterjesztett jelentést a Ház ugyancsak kinyomatja, tagjai között szétosztatja és előkészítés végett kiadja a miniszter úr által megjelölt bizottságoknak. Szólásra következik 1 ? Thuránszky Pál jegyző: Németh Andor!