Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-316

350 Az országgyűlés képviselőházának 316. tás nem sok európai, nép könyvtárát díszíti, akár a magyar költészetet és irodalmat, a magyar művészetet, a magyar politikát akar a magyar hadakozási formák és teljesítmények zsenialitását nézem, az igazi nagyot itt Szent Istvántól Ady Endréig, Móric Zsigmondig, Bartók Béláig, Kodály Zoltánig* és Teleki Pálig óriási többségben vérbeli magyarok alkották. tŰff-3f vart!,!' Ügy van!) Egy* ilyen fajta nem lehet a legnyomorultabb abban az országban, amelyet maga alkotott, amelynek az ő géniusza adott először nevet és értelmet, színt és világraszóló dicsőséget. Egy nép, amely az emberi szellem és gondolat egyik legcsodálatosabb kifejező hangszerét kitermelte magából, az édes magyar nyelvet, amelynek ma is hódító ereje van messze a mi néprajzi határainkon túl, sőt állami határainkon túl is, nem lelhet helótai & maga hazájában. Csak egy beteg társadalmi és állami berendezkedés hozhatta magával, hogy a magyarságban, főleg a mi gyönyörű paraszti népünkben élő dúsgazdag életerő és a magyar történelemben megnyilvánult hatalmas alkotóerő megcsúfolására a honfoglalók leszármazottjai, a vérbeli magyarság maradjon itt világ végéig társadalmunk legalsóbb, legszierenosétleaebb', legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb, legkizisákmányolt'a'bb rétege. (Ügy van! Ügy van! Ügy van!) Ez volt a mi szegedi fajvédelmünk igazi elindítója, ez a meglátás és az a eélítűzés, hogy a magyarságot a maga igiazi erejének, a maga számának, a maga történelmi érdieméinek és emberi jelentőségének magaslatára emel; jük, társadalmunk keretei között, az emberi érvényestilés terén is. Ebben a gondolatkörben szállottunk szembe a zsidó szellemi és gazdasági túlhatalommal. De ezen a pontom, t. Ház. egy cezúrát kell vonnunk. Mi a zsidó szellemi és gazdasági túlhatalom visszaszorítását nem valami brutális vagy gyűlölködő faji önzés, hanem a társadalmi egészség, egyensúly, természetes értékkivalasztásés igaziságosztás szemszögéből és eszkölzeir viel kívántuk megvalósítani. Mindem ekelőtt felrévült előttünk a kérdés: miért történt és hogyan történhetett a zsidóknak eme túlságos , előnyomulása, a magyar szellemi és gazdásági rtozicióknak ez az igazságtalan és egészségtelen birtokbavétele. "Rá kellett jönnünk és rá i» jöttünk arra, hogy főleg két okra vezethető vissza ez a beteg fejlődés. Az egyik az. hogy a polgári réteg éviszázadokon keresztül majdniem kiesett a magyar históriából. Magyar származású polgárságunk alig volt. mert anri volt, azt elpusztították a török idők harcai, törökkel, némettel. A török hódoltság megszűntével indult megjMagyarország gazdasági újjáépítése, éspedig ügy, hogy az idegien uralkodóház idegeneket telepített le és favorizált az elpusztult magyarság leggazdagabb földjein és kihűlt tűzhelyein. Az ország szélem pedig a városi polgárság nagyrészében nem magyar volt. A XIX. században gyorsan kellett a kapitalizmus, kibontakozásával polgárságot fejleszteni és a míagyar államférfiaknak kezükügyében két réteg volt: a török idők pusztításaitól megmenekedett, jórészt német eredetű városi polgárság és a hazai zsidóság. És ez még nem is lett volna végzetes baj önmagában. Mind a német származású, mind a zsidó származású városi polgárság bennszülött elemei aránylag könnyen esi természetesen megmagyarosodtak. De bekövetkezett a legszörnyűbb kettős bűn: magyarok kivándorlása és galíciai vadzsidók bevándorlása. (Ügy van! Ügy van!) Az autochton zsidóság i nem olvadhatott be a magyar életbe, mert, -a ülése 1942 november 27-én, pénteken. frissen jött zsidó elemek új zsidó oltással gyarapították a külön zsidó Öntudatot és a, zsidóságnak legmohóbb, legellenszenvesebb, legidegenebb elemeivel szaporították a zsidóság tolongását a szellemi és gazdasági pozíciók fele. (XJgy van! Úgy van!) Abban a korszakban — fájdalom — nem volt erő és öntudat a magyar kormányokban, hogy lezárják e vérlázító bevándorlás sorompóit, amelynek vérlázító voltát még fokozta a magyar szegénység százezres tömegeinek kivándorlása az országból. Itt kell keresni a zsidó túltengés okait és nem lehet igazságosan minden felelősséget magának a zsidóságnak a nyakába varrni, az egész kiegyezési korszak politikáját kell tetemre hívnunk. (Ügy van! Ügy van!) Igenis, a magyar 67-es kormányok voltak a főbűnösök abban, hogy a zsidóság ^annyira elhatalmasodott rajtunk. Olyan fejlődés volt ez, amely a századok óta itt velünk együtt élő és túlnyomórészt meg is magyarosodott zsidóságnak sem volt érdekében. Mindezt nem azért mondom most, hogy a. felelősség kérdését vessem fel elmúlt korszakokkal és politikusokkal, akkori politikái rendszerekkel szemben, hanem, hogy felvessem az ennél fontosabb kérdést: egy elhibázott magyar politika bűneiért és mulasztásaiért szabad-e teljes egészében ai mai zsidóságra hárítani ebben a kérdésben min dien felelősséget? De tovább megyek. Akár igazunk volt nekünk, szegedi fajvédőknek abban, hogy egyfelől ebben a szegény kis országban- túlságosan sok zsidó zsúfolódott össze, köztük rengeteg fél- és fertályasszimiláns, másfelől pedig nem természetes] az. hogy ájz ország lakosságának bárminő töredéke, faji, vallási, vagy bárminő világosan körülhatárolható töredléíkp ekkora aránytalan hatalmat halmozzon össze a maga birtokában — akár nem volt igazunk: egy bizonyos és ez az, hogy albban az időben nem volt, közöttünk számottevő ember egyetlen egy sem, aki úgy akarta volna megoldani a, zsidókérdést, visszaszorítani a zsidóság szellemi és gazdasági túlzottnak érzett hatalmát. hogy három, a mi nemzetünk számára örök időkre szóló normát csak egy ujjal is érintsünk. Ez a három norma: a jogegyenlőség, a keresztény vallás és erkölcs parancsa és ai magyarság mély embersége. . A jogegyenlőség nemcsak a magyar alkotmány legalapvetőbb sziklaköve, hanem a ma^ gyarság egyjk legcsodálatosabb történelmi igazsága és ős meglátása is. A jogegyenlőség gondolata ott van már az Aranybullában is, sokkal tisztábban, mind eszmeileg, mind intézményekben, mint az angol Magna Chartában. Az angol Magna Chartát a normán bárók ós a londoni polgárok vívták ki. amelyben még megközelítőleg sem nyilvánul meig olvan tisztán aszabad állampolgárok egyenjogúságának gondolata, mint a mi Aranybullánkban Az »una eademqne nobilitas« elve évezredes távlatban bizonyítja a magyarság páratlan érzékét a jogegyenlőség nagy gondolata iránt. Természetesen az akkori kor formáiban és kereteiben. Az akkori magyar nolitikai nemzet, az akkori szalbád és telj es jogú — nemesi — társadalom kereteiben a jogegyenlőség gondolata' erősebb, mint századokon át bárhol Európában. Mi ennek a következésie a politika modern mai nyelvére lefordítva? Az, hogy ha a honfoglaló magyarok szellemében akarjuk berendezni államunkat, akkor minden népnél szigorúbban kell őrködnünk állampolgáraink jogegyenlőségén. El sem' lehlet kénzelni Szent Is+ván birodalmának újjáépítését a jogegyenlQ-