Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-310
16 Âz országgyűlés képviselőházának SIÓ. lesebb távlatait pillanthattuk meg, különös felelősséget érzünk. T. Ház! Ha átlapozzuk az utóbbi évek képviselőházi és felsőházi naplóit, meglepetéssel állapíthatjuk meg, hogy a nemzetiségi! kérdés nem szerepel az országgyűlés előtt olyan mértékben, amilyenben azt a kérdés súlya, hordereje és nem utolsó sorban a többi politikai problémákhoz való viszonya megkívánja. Eh nek lehet az az oka, hogy a kérdésnek kényes külpoliltikai vonatkozásai vannak. De lehet az is, hogy nine» minden nemzetiség az országházban képviselve. Mindenesetre figyelemreméltó, hogy a zsiídókér'désnek mennyivel több időt szentel az országgyűlés, (Egy hang a szélsőbaloldalon: Es neun oldja meg!) noha itt esiak 800.000 magyarországi lakosról vam szó, a nemzetiségek pedig a mai Magyarországon 3 millió lelket számlálnak, (Maróthy Károly: Egyformán fontos mindkettő!) ha azonban az ezer éves határok keretei közt gondolkozunk, megállapíthatjuk, hogy a szentistváiii birodalom lakóinak majdnem fele nem magyar anyanyelvű. S ha továbbvisszük a párhuzamot, a zsidókérdésben ma már nagyjában egységes a képviselőház állásfoglalása, (Maróthy Károly: Ugyan kérem! — Felkiáltások a szélsőbnlolda Ion: Nagy tévedés! — Zaj.) a nemzetiségi kérdés tekintetében pedig nemcsak a nemzetiségi képvilselŐk, hanem a magyar képviselők közt sem alakulhatott ki egységes felfogás. Vigyáznunk kell tehát, nehogy a tiszakálmáni korszaknak a hibájába essünk, s csak azokat a politikai problémákat lássuk, — és ilyen szemléletet alakítsunk ki a közvéleményben is amelyek az Országházban jelen vannak és tárgyaltainak. Mert a nemzetiségi kérdés az országban mindenütt jelen van és nilncs egyetlen magyar probléma,, amelynek elbírálásánál mejlőzhetnők azt a szempontot, hogy Magyarország lakóinak egynegyedrésze nem magyarnak született. T. Ház! Kevés kérdés váltott ki ellentétesebb nézeteket a magyar közvéleményben, mint a nemzetiségi kérdés. A rendi korszakban a nemzetiségek részben külön területi önkormányzattal rendelkeztek, részben a magyar nemesség soraiba felemelkedhettek s így szervesen illesizkedtek be ,a magyar állami és társadalmi rendbe. A rendi keretek felbomlásával, azonban ezek a kötelékek mind felszakadtak s a nemzetiségi polgári osztály kialakulásával megbomlott a nemzetiségi törekvések és a magyar államiság közti egyensúly. A magyar politikai élet egyik frontján Széchenyi, Wesselényi, Deák, Eötvös, Moesáry a nemzetiségiek polgári egyenjogúsításával, és, nyelvhasználatuk biztosításával gondolták megoldhatónak a kérdést s az e tárgyban hozott 1868. évi XLIV. te. a külföld előtt ils a magyar poli tikai bölcseség szép példáját szolgáltatta. A másik oldalon Tisza Kálmán és Bánffy Dezső a magyar hegemónia biztosítását tartották a legfontosabbnak a nemzetiségi kérdés megoldása szempontjából. De ugyanazoknak az államférfiaknak erről a kérdésről alkotott véleménye is nagy változásokon ment keresztül. Gondoljunk csak a legnagyobbak között Kossuthnak 1848 előtt és az emigrációban vallott felfogására, vagy Apponyira, az 1907. évi törvények megalkotójára és a magyar népszövetségi főmegbifeottra. A trianoni Csonka-Magyarország nemzetiségi szempontból Európa egyik leghomogénebb állama volt és így ott tulajdonképpen ülése 1Ù42 november ÉÓ-án, pénteken. csak a sváb-kérdés foglalkoztatta a> miniszter* elnökség második ügyosztályát. De a nemzetiségi kérdés megítélése azóta sem egységesebb, hogy_ az ország örvendetes meggyarapodása ezt a problémát — amint a miniszterelnök úr arra 1942 március 19-i bemutatkozó beszédében rámutatott — ismét virulenssé tette. Megnyugvással kell azonban megállapítanom, hogy az országgyűlés ma sokkal tárgy iiago sab nan kíván ezzel a problémával foglalkozni, amennyiben a legnagyobb ellenzéki párt, illetve pártszövetség vezetője, Imrédy Béla képviselőtársunk is kijelentette, hogy ezt a rendkívül kényes nemzetpolitikai kérdést nem szabad a pártpolitikai vitái síkjára áttolni. (Ügy van! Úgy van! — Helyeslés a szélsobaloldalon és a középen.) És valóban, a dualizmus korának a nemzetiségi kérdés tekintetében egyik legsúlyosabb hibája éppen az volt, hogy a nemzetiségi kérdést a pártok közötti licitálás tárgyává tette. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Súlyos politikai bűne az akkori kormányoknak, hogy a könnyebben befolyásolható nemzetiségi kerületeket fejlesztették és halmozták el kedvezményekkel, (Úgy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) " ugyanakkor pedig az ellenzéki tájékozódásai magyar vármegyéket elhanyagolták. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Nagyrészt erre vezethető vissza a Székelyföld gazdasági elmaradottsága és a románlakta vidékek fellendülése a Trianon előtti Erdélyben, anii önmagában is cáfolata annak, hogy a nemzetiségeket gazdasági téren elnyomtuk volna. De ugyanilyen felelősség terheli az ellenzéknek azt a részét, amely a nemzetiségi pártokkal szövetkezett az általános, titkos választójog vagy más de mokratikus vívmányok kiharcolására. Mert a nemzetiségi pártokat e jelszavakon tul esak egy érdekelte: hogyan tudnák az így kelthető zavart a magyar államiság megdöntésére felhasználni Csak a trianoni katasztrófa után tárultak fel teljes valóságukban e múlt hibái és mulasztásai és az idegen megszállás alatt ébredt fel a magyarság arra, hogy a magyar végeken egyetlenegy politikai realitás van; az Ősfoglaló és államfenntartó magyarság harca a vendégjogon befogadott és a határokon túlra gravitáló nemzetiségekkel szemben. (Ügy van! Ügy van! — taps a jobboldalon és a közepén.) Ez a realitás, amely a kisebbségi sorsban a magyarságot egységes politikai védőövezet kiépítésére és a belső népi szervezkedés megindítására késztette, lényegileg Észak, Kelet és Dél visszatérte után seni változott meg. Ma is minden országos politikai kérdést abból a szempontból kell megítélnünk, hogy a visszatért Felvidék több mint egytizede szlovák, Kárpátalja háromnegyed része ruszin, a viszszatért erdélyi és keleti részeknek majdnem fele román és a visszatért Délvidéknek csak egyharmada magyar. Ezért hirdeti pártom ma is a kisebbségi politika hagyományaként a pártok feletti összefogás szükségességét, ami felé, örömmel látom, — lehet, nem a mi gyenge szavukra, hanem az események kényszerítő hatása alatt — az utóbbi időben egyre több lépést teszünk. (Szakáts Pál: Hála Istennek!) A politikai egység kívánalmaként sokan a mozdulatlanságot állítják fel, pedig ha valahol, akkor éppen a nemzetiségi kérdés terén
