Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-310

Az országgyűlés képviselőházának 310. idáig kérelem volt, az ezután paranccsá alakul át, mert megjelent egy sajtórendelet arról, hogy ezután a miniszterelnök amennyiben közérdekből szükségesnek tartja, elrendelheti egyes közleményeknek az időszaki lapokban teljes Iterjedelemfben, meghatározott címmel együtt, változtatás nélkül vadó közzétételét. Meghatározhatja a miniszterelnökség, hogy a közleményt a lap melyik számában!, milyen részében és milyen szedéssel kell kiszedni. Amennyibein a lap nem közli, akkor hat hónapig terjedhető börtönnel sújtják nemcsak a közzétevőt, de a, felelős szerkesztőt és a felelős kiadót is. Két emberen verik el tehát a, port. Mindaddig, tmíg es a közlemény meg nem jelenik abbain a lapban, addig maga a lap nem jelenhetik meg. T. Ház! Nem tudom, hogy jogilag is megáll-e ez a rendelkezés. Nem, áll meg, igém t. miniszter; úr. Miért nem áll meg? Azért, mert az van benne, hogy a Távirati Irodán keresztül közölhetik velünk, hogy melyek azok a cikkek, amelyekre ez vonatkozik. Mi a gyakorlati megoldás? A gyakorlati megoldás az, hogy a szerkesztőség elküld egy altisztet a Távirati Irodához. Ha a Távirati Irodánál a másik altiszt nem adja kezébe közleményt, abban az esetben lecsukják a felelős szerkesztőt, lecsukják a kiadót és becsukják a lapot. (Antal István nemzetvédelmi miniszter: Bűncselekményt csak szándékosan lehet elkövetni!) Ez itlti nincs benne. (Antal István nemzetvédelmi miniszter: De büntetőjogi alapelv!) Bocsánatot kérek, igen t. miniszter úr, itt nincs szándékosság, itt mulasztással, elkövetett bűncselekményről vain szó. T. Ház! Mi azt mondjuk ezekután, hogy vájjon helyesnek tartja-e aiz igen f. kormányzat azt, hogy amikor már 87 napilapból, amelyek Magyarországon meg jelennek, úgy is csak egy vagy legfeljebb kettő az ellenzéki, ilyen intézkedésekkel kifelé azt dokumentáljuk, hogy íme, az átállítás most már a kormány politikájára száz százalékig megtörtént. Még propagandának is abszolút rossz, az ilyen intézkedés. Erre semmi szükség nem volt. Kérem a müniszterelnök urat, sürgősen vonja vissza ezt az intézkedést,^ hiszen a helyzet; az, hölgy amikor végül illetékes helyen megkérdezzük, hogy melyek azok a közlemények, amelyeket majd nekünk le kell hozni ilyen fejvesztés terhe mellett, akkor azt mondták: a miniszterek beszédei. Tisztelem a miniszter urakat, de nem mindig érdekes dolgot mon'dainak. Ha mi leközöljük minden miniszter beszédét szóról szóra, akkor, azt hiszem, még egy rendeletet kell kiadnia a miniszterelnökségnek, (Meskó Zoltán: Nem szabad leközölni!) amely rákényszeríti a magyar olvasóközönséget, hogy olvasson újságot, mert ilyenformán nem. fognak majd újságot olvasni. (Egy hang a szélsőbalodalon: Az a cél, hogy ne olvassanak!) T. KépvilselŐház! Sokszor figyelmeztettük a kormányt a zsidókérdés likvidállására is. Sajnálom, hogy az időmből, úgylátszik, már ennek a kérdésnek taglalására nem ísok jutott. Azt kell moridanunk, hogy parlamenti vitáinkat és harcainkat végigkísérte mindig egy stereotip válasz, hogy nálunk a zsidóság nagyobb arányszámlban van, műút más országokban, ennélfogv a ez a kérdési nálunk nehezebben oldható meg. Nem így áll _ a dolog. Nem azért oldható meg* nehezen a zsóldókérdés, mert nálunk sok zsidó van, hanem azért, mert a sok zsidónak igen sok magyar barátja van, azért, ülése 1942 november 20-án, pénteken. 1& mert a zsidók magyar protektorai, barátai, haszonélvezői, ezek hatalma akadályozza megennék kérdésnek megoldását. (Ügy van! tlgy van! — Taps a szélsőbaloldalon.) Meg keH állapítanunk, hogy utolsónak mar radunk Európában, akik ezt a kérdést megoldjuk- Ezért van itt az a nagy beszivárgás, mert látják, hogy itt van a, legjobb dolga a zsidónak. Ezért van az, hogy még. mindig napnap után folytion újra és újra bekövetkezhet a táncolás, az áruelrejtés és a szabotázs. Kérdezem, melyik az a nemzet, amelyük ezt a lassú, de annál biztosabb öngyilkosságot megengedi, mint éppen a magyar nemzet? (Egy hang a szélsőbaloldalon: A magyar embereket bebörtönözik!) Mi többízben felhívtuk a kormány fi(gyelmét arra és a kormánynak látnia kellett volna, hogy mi nem mar adhatunk egyedül ezzel a kérdéssel, úgyhogy ez ne legyen megoldva. Éreztük és tudtuk, hogy a körmünkre ég ez a kérdés és hogy ittmarad a nyakunkon az a kapzsi, nagyétvágyú zsidótömeg, továbbra is a mi vendégasztalainknál fogja a maga jó élelmeáít elkölteni. T. Ház! A háború kitört, a ház kigyúlt a fejünk felett. Mi, magyarok, rohantunk és ol

L tani akartuk azt. Természetes, hogy míg a mi katonáink ott vannak a fronton mindenfelé, ők lakmároznak tovább a dús asztalok mellett. Most kezdik csak figyelmeztetni őket, Régen kellett volna megmondani, hogy ez a hely, ez az ország, ha nem is hazátok, de egyelőre otthonotok, amely nektek teljes mértékben kastélyokat, komfortos lakásokat és teljes megélhetést nyújt. T. Ház! Ezért mi azt mondjuk, látjuk azt, hogy a kormány ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozik, azzal a megoldással, (Vitéz láp* csey Márton: Nézze meg, milyen intézkedések történnek! Ha látná, akkor nem beszélne. Vagy laikus benne vagy rosszindulatú!) azzal az eredménnyel. (Ellentmondások a jobboldalon.) amellyel mi kívánjuk. (Zaj. — Elnök csenget.) Lenni vagy nem lenni, ez ma a kérdés. (Vitéz Lipcsey Márton: Ezzel a beszéddel nem sokáig leszünk!) Nekünk kis apró dolgokkal nem szabad foglalkozni. Ne keressük mi az ellenséget egymásban. Itt volna már az ideje annak, hogy kiemelkedjünk abból a kis trianoni szemléletből, amely a magyar tömegek felé hosszú időn keresztül öklöt és fügét mutogatott. (Vitéz Lipcsey Márton: Maga mondja nekünk? — Mozgás a jobboldalon. — Zaj. — Elnök csenget.) Mivel nem látom azt, hogy a kormány ebben az irányban a jövőért való felelősséget kellőleg átérezné és ezt tettekben bebizonyítaná, ezért a költségvetést nem fogadom el. (Vitéz Lipcsey Márton: Ez a régi kávé! — Éljenzés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Haala Róbert jegyző: Mikó Imre! . Elnök: Mikó Imre képviselő urat illeti a szói. Mikó Imre: T. Képviselőház! Az előttem felszólaló képviselőtársaim közül többen foglalkoztak a nemzetiségi kérdéssel. Engedtessék meg, hogy egyes megállapításaikkal ne keveredjem vitába, hanem ezektől függetlenül fejtsem ki pártunk álláspontját ebben a kérdésben. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Annál is inkább, mert a nemzetiségi kérdés helyes kezelése iránt mi, akik az idegen megszállás alatt e kérdésnek nagyobb mélységeit és szé-