Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-314
Az országgyűlés képviselőházának 314, hetetlen nagy áldozatokat kívánnak és majd a háború utáni időkben, amikor a megpróbáltatások alatt elfáradt embermilliók számára olvan mérhetetlen szükség lesz a keresztyén hit erejére és a keresztyén egyházak munkájára, ezekben az időkben és a jövőre nem szabad lejáratni semmiféle módon és semmiféle okból ezt a szent fogalmat. Az egyházak tudatában vannak annak a hivatásnak, amely reájuk fog várni igen nehéz időkben. Éppen ezért minden keresztyén egyház arra törekszik, hogy megtalálja azt az utat, amely az egymás közötti teljes megértéshe-z, a nagy közös célokért közös munkához vezet. Vannak dogmatikai eltérések, amelyeket nem fogunk kiiélezni, azért, hogy a minden oldalról támadó pogányság örvendezhessék a keresztyén felekezetek egymás közötti vitájának. (Élénk helyeslés a lobbi és baloldalon és a közéven.) T. Ház! Hadd idézzek egy példát arra a lel kületre, amely ezekben a nehéz időkben a kii lönhöző keresztyén felekezetek legjobbjait áthatja. Nem régen iktatták be az új debreceni római katolikus lelkipásztort, az Erdélyből jött Bánás Lászlót, akinek beiktatásán az első küldöttséget a legnagyobb magyar református egyházikerül eit, a Tiszántúli Egyházkerület nagynevű jüspöke, Kévész Imre vezette. Révész Imre beszédéből jónak látom idézni a következő mondatokat (olvassa): »Három virá got hozunk neked. Azi első virág a magyar hűség, amely a te szívedben nyílott az elnyomás huszonkét esztendeje alatt. Hoztuk ezt a virágot azzal az óhajtással: magyarok vagyunk, szeressük egymást. Hoztunk egy másik viráarot is: a keresztyén szolidaritásnak, a becsületes összefogásnak a virágát. Erről te már bizonyságot téttél a múltban. Tudjuk azt, hogy a református magyar egyházak számára éppenúgy te nevelted az el szakítás ideje alatt a magyar tanítónőket, mint ahogy ma Bethlen Gábor ősi kollégiuma neveli odaát Márton Áron római katolikus egyháza számára a tanítókat. Miért ne lehetne az összefogásnak és szolidaritásnak ugyanilyen világító példát adnunk itt is 1 ? A harmadik világ, amelyet hozok, Krisztus szeretete. Imádságba fogódzzunk bele, te a tiedbe, ón a miénkbe. Jézus nevében fogjuk meg egymás kezét és akkor azt a kézfogást, amelyet egymással váltunk, soha semmiféle földi hatalom nem tudja széjjelszakítani.« Bánás László vá laszából idézem a következő szavakat. fOZi'assd): »Ajtónkon a holnap kopogtat súlyos kezével. Nem tudjuk, hogy miit rejteget. Ha két sínen hal adunk is, egyazon oél felé törekszünk, egy célt érünk el. Katasztrófa csak ak kor lenne, ha kereszteznek egymás lítjait. Ugyanazt a Mi Atyánkot imádkozzuk, ugyan azt a Hiszekegyet valljuk, ugyanazt az isteni és felebaráti szeretetet hirdetjük. A tömegeket Krisztushoz kell vezetni. Ez elősorbau magyar cél, mert a magyar egységet csak Krisztuson keresztül lehet megvalósítani.« Ez az a lelkület, t. Ház, amely a katolikus és protestáns egyházak legjobbjait éltiUti. És meddő lesz mílnden kísérlet, amely ezt a kialakulóban lévő, egyre mélyebbé és egyre erősebbé váló lelki egységet megbontani akarja. T. Képviselőház! A keresztyén politika legigazabb jellemzője a felelősségérzet. Ez a második téma, amellyel foglalkozni szeretnék a miniszterelnök úr egyik beszédével kapcsolatban is. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Hol van ülése 1942 november 25-én, szerdán. 229 Stitz?) Október 22-én a miniszterelnök úr a kormánypártban beszédet mondott és ebben utalt arra a __ fokozottan nagy felelősségre, amely a kormányt és a Parlamentet terheli Megállapította a kormány alkotmányos felelősségét és a parlament etikai, erkölcsi felelősségét. Hadd tegyem hozzá, hogy ezekben a nehéz időkben minden magyar embernek és természetesen fokozottabb mértékben ennek az országgyűlésnek történelmi felelőssegét is meg kell állapítanunk. T. Házi A magyar jövő függ ezektől az időktől. Nem tudom, vájjon a magyar társadalom a maga egészében átérzi-e azt, hogy lényegében milyen időkben élünk, hogy mennyi minden függ ezektől az időktől, hogy nemcsak a magunk sorsa, de az «gesz magyarság ilyen vagy amolyan jövendője is. Sokszor szomorú szívvel látja az ember, hogy még ma is igye kéznek egyesek könnyen élni; úgy veszik ezeket az időket, mintha ezek nem is tartoznának rájuk, mintha semmi konzekvencia nem érhetné őket azokból a fordulatokból, amelyeíí bekövetkezhetnek. A miniszterelnök úr az ellenzék felelősségére is utalt. Komoly szavakat mondott erről. Hadd idézzem beszédének ezt a részét itt az országgyűlés Házában és hadd válaszoljak is rá, legalább is a md pártunk részéről. A miniszterelnök úr azt mondotta (olvassa): »Felelősség terhel minden ellenzéki pártot is és készségesen megállapítom: ennek a felelősségnek a gyakorlása az ő részükről talán még nehezebb, mert több önmegtartóztatást, több önuralmat, több elszántságot igényel, mint a mi részünkről, mert gyakran nem tudva, nem ismerve a maga teljességében az intézkedéseiknek okát, kell állást foglalniok. Mégis kérem, hogy álljanak ők is nem e mögött a kormány mögött, hanem a mögött a, nagy nemzeti törekvés mögött, amit én a parlamenttel teljes összhang ban, mint alkotmányos kormányfő megvalósí tani kívánok.« T. Ház! Az ellenzék felelősségét mi is ismerjük és én éppen erről a kérdésről két esztendővel ezelőtt az approprlációs vitában mondott beszédem bevezető részében szóltam, amelyet most válaszul- a miniszterelnök úrnak erre a felhívására, legyen szabad felolvasnom. Beszédemnek ez a része a következőképpen hangzott (olvassa): »Szükségét érzem annak, hogy ellenzéki politikánk tartalmáról, irányáról, lelkéről, mai beállítottságáról néhány szót szóljak. Mi nem lehet a célja ma az ellenzéki politikának? A költségvetési vitai szónokai minden oldalról rámutattak Magyarország helyzetének sok lehetőségére és sok veszélyére. A fejtegetésekhez, amelyek elhangzottak, csak azt tehetem hozzá, hogy bármilyen nagy felelősség és égető napi gond ma vezetni a nemzetet, ezekben a nehéz napokban, nekünk a jövendő alapvetését is el kell végeznünk. Ebben a szituációban, amely felett többet töprengünk, amelyet jobban átérzünk, mint amennyire beszélünk róla, egészen világos, hogy mindeniKire, minden magyarra százszoros felelősség hárul. Van ellenzéki felelősség is; más a mértéke, más a természete, mint a kormányé és a többségi párté, de önmagunkra alkalmazva^ nem kisebb másokénál. Ebből a felelősségből következik, hogy mi az, amire magyar ellenzéki párt, különösen ma, nem vállalkozhatik. Nem vállaIkozhatiík zavar, nyugtalanság felkeltésére, a nemzeti társadalom jóssándékának, jó*
