Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-314

220 Az országgyűlés képviselőházának 314. ülése 1942 november 25-én, szerdán. tartsuk és igyekezzünk azt a magyar életben mentől jobban, minden vonalon érvényesíteni. De a megnehezült idők parancsolólag írjak elő minden politikai erőnek, hogy azok mögött kell csoportosulni, azok mögött kell ezeket az erőket felsorakoztatni, akikre az ország vezetésének súlyos terhe nehezedik. (Taps a jobboldalon és a középen.) Ezért léptünk a kormánypárttal pártszövetségre, ugyanakkor felhívással fordultunk a többi párthoz is a pártharcok felfüggesztésié érdekében. Erre hívta fel a figyelmet a november 12-én a Ház ülésében felolvasott magas kézirat is. . A súlyos idők kiváltotta felelősségtudat közelebb hozta az ellenzéki pártokat is. A haladást akkor tudjuk igazán ïemérni, ha visszagondolunk a két év előtti hangnemre, azokra a viharos ülésekre, ahol kis jelentéktelen kérdések körül is igen gyakran vihar tombolt, tisztán pártálláspontok érvényesítése kedvéért és az ellenzék minden tárcánál minden költségvetési címet leszavazott pártállásra való tekintettel. Szembeállítom ezzel a mai mérsékelt hangot é-s objektív tárgyalási módot, — nem éppen a legutolsó beszédre és az az által kiváltott hatásra céloztam (Derültség.) — amikor például a bizottsági ülésen az ellenzéki felszólaló mond elismerő szavakat és a kormánypárti gyakorol esetleg éles^ kritikát. A magyar országgyűlés a mai rendkívüli időkben csak így teljesítheti híven a hivatását és ilyen légkörben kell, hogy meghozza mindazokat a jogszabályokat, — de ezeket viszont nézetem szerint feltétlenül meg kell hoznia — amelyekre a háború eredményes folytatásához szükségünk van és amelyekkel előkészíthetjük a háború utáni Magyarországot. (Helyeslés és taps a középen.) Természetesen éppoly hiba volna, ha ez a komoly és megértő hangulat a teljes érdektelenségbe menne át, amire ma Imrédy Béla igen t. képviselőtársam is célzott és amire van némi esély. Ha ez így folytatódik tovább, mint például a költségvetés tárgyalásánál történt, akkor nemsokára még azt sem fogom elmondhatni, amit tavalyi beszédemben mondottam, hogy az unalom jegye ül ezeken a padokon, mert nemsokára nem lesz, aki unatkozzék. (Úgy van! Úgy van!) Én nem a miniszteri beszédeknél, hanem a vezérszónokoknál jegyeztem fel, hogy hányan voltak jelen. (Szöllősi Jenő: Sok nem!) Meg kell állapítanom, hogy ezeknek a száma lényegesen csekélyebb volt. (Gr. Festetics Domonkos: Sok a közgyűlés! — Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Az egyik tárca tárgyalásánál — nem nevezem meg a tárcákat, mert különben talán utólag határozatképtelennek lenme^ az .ülés nyilvánítható — a többségi párt részéről kilencen voltak jelen, nálunk négyen, az ellenzéknél összesen heten ültek, (vitéz Imrédy Béla: Az arány rémek ami javuinkra!) Egy kevésbbé izgalmas tárcánál ugyanígy hatan, ketten és hárman, összesen tehát 11-en foglaltak helyet a Házban. (Szöllősi Jenő: Vezérszón okoknál 1) Igen. (vitéz Imrédy Béla: A földmívelésügvi miniszter úr expozéjánál egy kisgazdapárti sem volt jelen! — Gr. Festetics Domonkos: Hol voltak? Biztosan ia parasztszövetséget alapították! — Elnök csenget.) T. Ház! Mai beszédemben a kormányzat kérdéseit és> országos kérdéseinket az idegen uralom alatt élt magyar szemszögéből kívánom vizsgálni és rámutatni arra, hogy mit hiányolunk mi a magyar életben, mit vár és mit követel a felszabadult területek magyarsága az ország és a nemzet ügyeinek előbbrevitele érdekében. (Halljuk! Halljuk!) Az a sajátos magyar életszemlélet, amely a kisebbségi sorsban alakult ki, a társadalmi, kulturális és gazdasági élet szemléletében egyaránt jelentkezik. Az egyes megszállt területek magyarságát az idegen elnyomás egye- ' sítetté, egységes társadalomba tömörítette. Az államhatalom ellenségként állt szembein a társadalommal, a társadal.om összefogással védekezett és öntevékenyen, csak a saját erejére és munkájára utalva látott hozzá a feladatok megvalósításához. Az ebből a társadalomból kikerülő ember természetesen a többségi életiben is sokkal érzékenyebb a társadalmi válaszfalakkal, az elválasztó osztályellentétekkel és elkülönülésekkel szemben. Osztálytalan társadalom nincsen, nem is ezt kívánjuk. Tisztában vagyulnk azzal, hogy a polgári társadalomban megvan a társadalmi osztályoknak a maguk feladata, de osztatlan társadalmat követelünk, ahol az egyes osztályok a közös cél érdekében összefogva végzik a maguk feladatát közös munkával, egymást támogatva és nincsenek kiépített és áthághatatlan, válaszfalak. (Helyeslés.) Ebből kell következnie, hogy a népi rétegekből természetes utánpótlással frissül fel újra és újra a középosztály és azon át a vezető réteg. (Ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől és a középen.) Ebben a társadalomban a teljesítmény határozza meg az ember értékét és érvényesülését, a középosztálytól és a vezető rétegtől pedig mindig fokozottabb, nagyobb teljesítményt kívánunk, hiszen ezt a réteget erre kötelezi magasabb társadalmi állása. Ez a szemlélet és felfogás hivatott csökkenteni a .bürokráciát is, amely ma már ólomsúllyal nehezedik az egész magyar életre. (Úgy van! Ügy van), de amely nem is egy önmagában létező valami, hanem folyománya és okozata egy helytelen szelekció következtében a bizalom és hatáskör hiányának (Úgy van! Ügy von! a balközépen.), a felelősségrenemvonásnak az egyik oldalon, a felelősségnemvállalásának és az az elől minden eszközzel való menekülésnek a másik oldalon. (Ügy van! Ügy van! Tups a jobbotdalon és a középen) A rendszer ma már olyan erős, hogy fel őrli, magába kényszeríti azokat is, akik még töretlenül lépnek a pályára. (Ügy van! Ügy van! a középen. — Padányi Gulyás Jenő: Két év alatt elrontja!) Nem akarok itt részleteket felhozni az aktatologatásról, nem akarom részletezni, hogy micsoda kínszenvedés (Egy hung bal felöl: Gyalázat!) egy ügy menetét végigkísérni, míg az lejjebb és feljebb referálva ideoda megy, de döntést 'kicsikarni a legritkább esetben lehetséges. (Ügy .van! Ügy van! a bulközépen, a bal- és a szélsőbaloldalon.) Természetesen kisebb ügyekről beszélek (Rajniss Ferenc: A nagyobbaknál meg még inkább ez a helyzet!), amelyekben jelentéktelenségüknél fogva az ember nem tud egyenesen a miniszter urakhoz menni, viszont helytelen is, hogy minden jelentéktelen üggyel a legfőbb fórumhoz kelljen fordulni. (Egy hang balfelöl: Osztályfőnökök sem felelősek! Senki sent') Én meg vagyok győződve róla, hogy a mi nemzetiségi politikánk is (Halljuk! Halljuk! a középen.) — nem erről akarok beszélni, csak rö-