Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-314

Az országgyűlés képviselőházának 314. . \ latába, ami ebiben csak a mi számunkra iga­zán érthető szóban, abban az egyetlen és leg­szebb szóban foglalható össze, hogy: magyar. Úgy van! Ügy van! — 2%>s a szélsőbaloldal­ion.) Milyen kár, hogy a szép és lelkünket el­ringató gondolatok világából le kell szállnunk megint a csúnya hétköznapikba és hogy megint foglalkoznom kell egy másik, az emlí­tettel párhuzamosan futó, de annál még sok­kal galádabb híresztelésnek a cáfolatával. Azt fújta, suttogta a kávéházi propaganda, — azzal a nyilvánvaló célzattal, hogy egy közismert külpolitikai nézeteket valló politikus látszó­lagos tanuságtételével is megerősítse a maga bomlasztó tevékenységét — hogy azzal a meg­győződéssel érkeztem volna haza a háborúból, -T? idézem őket — hogy a németek elvesztették volna a háborút. T. Ház! Pontosan az ellenkező meggyőző­déssel jöttem Ihaza a háborúból. Mint katona, aki jónéhány esztendőt a világháborúban va­lódi katonáskodással, a harctéren töltöttem és mint politikus is, aki különböző helyeken foglalkozhattam hadseregszervezési és egyéb katonai kérdésekkel, ha nem is szakértelmet, de némi hozzáértést vindikálhatok magamnak. Eme hozzáértés birtokában meg kell állapí­tanom, hogy méltán tisztelettel és csodálattal tölthetnek el minden szemlélőt a német kato­nai szervezettségnek és bajtársiasságnak azok a jelenségei, amelyekkel harctéri szolgálatom alatt találkoztam^ s ugyanilyen tisztelettel és bámulattal szemléltem azokat az eredményeket is, amelyeket szövetségeseink az elfoglalt orosz és ukrán területek megszervezése, közle­kedési viszonyainak helyreállítása és gazda­sági lehetőségeinek kiaknázása terén már ed dis: is elért. Tanuja voltam azoknak* az áttörési kísér­leteknek is, amelyeket az orosz hadsereg a nyár folyamán kockáztatott aneg, többek közt a magyar csapatok frontján is és szakértőink újtél megállapíthatták» hogy minden anyagi felkészültség s az élet és ajhalál problémáival szemben megnyilatkozó minden érzéketlenség dacára, amellyel az orosz támadásokat végre­hajtották, igazi offenzív lendület és különösen a netalán itt-ott elért eredmények kihasználá­sára irányuló készség ma éppíjgy hiányzik az orosz hadseregből, amiként hiányzott a cári hadseregből. Ha most hozzáveszem mindazokat az ipari és közellátási nehézségeket, amelyeket a Szovjet az ukrán területek és a Kaukázus előterének elvesztése folytán kénytelen elszen­vedni, a benyomásom pontosan az ellenkezője volt annak, amit nekem e híresztelés imputait. Változatlanul és tűrhetetlenül hiszek és bízom fegyvereink győzelmében, ami egyben szövetségeseink fegyvereinek győzelmét is je­lenti, mert ezt a kettőt egymástól elválasztani nem lehet- (Ügy van! Ügy van! Taps.) Válto­zatlanul és törhetetlenül hiszek nemcsak nyári tapasztalataim alapján, hanem azért is. mert az igaz ügy a mi ügyünk és ha az ellenfél győzne, akkor mindaz, amiért e földön érdemes élni a magyarnak, kérdésessé volna téve. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbaloldalon.) De vegye tudomásul nálunk mindenki, hogy ebben a háborúban velünk szemben nem­csak a Szovjet áll, hanem a Szovjettel szövet­kezett angolszász hatalmak is és mindazok az emigráns árnyékkormányok, amelyek a tria­noni idők gyűlöletét okádják reánk ma is (Ügy vm! Úgy van!), Vegye tudomásul m,ui, ülése 1942 november 25-én, szerdán. 187 denki, hogy ezt a szövetséget, az álszent sza­badkőművességnek és a nyílt istentelenségnek ezt a toorzallmasan furcsa keverékét nem lehet szétválasztani egy, a keresztényi civilizáció bi­zonyos fajtáját képviselő angolszász csoportra és a tagadás szelleme által félrevezetett bol­sevista tömegekre. Eat a háborút ez a szövet­ség tudniillik együtt vívja és együtt akarja megnyerni. Nem akarhatja külön megnyerni, mert nem tudja (Ügy van! Ügy van!). Naiv politikai irrealitás azzal a lehetőséggel szá­molni, hogy előbb a Szovjetet térdre îehetne kényszeríteni és azután majd az angolszász; ha­talmak fogják a tengelyt szétzúzni és uralmu­kat Európa felett megalapítani. A Szovjetet lehet, hogy hamarabb ki lehet kapcsolni, de ha az angolszász-orosz szövetség ezen az úton szűnik meg, ha az orosz kiesik a küzdők sorá­ból, akkor nincs az. a hatalom, amely a három­hatalmi egyezményhez cisatllakozott állam­együttest nemcsak hogy legyőzni, hanem akár csak megingatni volna képes. Ha vállaltuk a bolsevista veszedelemmel szemben a harcot — és hbgy ezt a harcot belső kényszerből! vállal­nunk kellett, ebben talán nincs közöttünk ] vé­leménykülönbség — akkor a becsület, á mar gyár hűség és az élet logikája csak azt írhat­ják elő számunkra, hogy ezt a harcot a maga egészében diadalbnasan végig kell küzdenünk. (Élénk helyeslés és taps.) Rajniss Ferenc igen t. képviselőtársam a külügyi tárca vitájánál elbnondotta, milyen terveket forralnak velünk szemben a külön­böző emigráns erők, amelyek abban a hitben ringatóznak, hogy az angol-orosz szerződés és a Szovjetnek a szerződések értelmezésében köz­ismert praxisa, nem fogják a Szovjet érdek­szférájába tenni a Közép-Duna medencéjét. Ez a tervecske Trianonnál is rosszabb sorsot szán nékünk és bár teljes szívvel! és lélekkel oszto­zom abban a felfogásban, htogy bármi történ­jék is a világban, a mi népünk, a mi nemzeti eszménk élni fog, mégis egy olyan keserves bu­kás kilátása áll az egyik oldalon és ol>yan nemzeti és népi fejlődés lehetősége nyílik; meg a másik oldalon, hogy magyarul érző és félig­meddig gondolkodni tudó ember más nézetet nem is táplálhat, mint hogy ezt a háborút, és­pedig aiz egész háborút, jóban, rosszban, hűsé­gesen összetartva nagy szövetségeseinkkel, meg keli nyernünk. (Ügy van! Ügy van! — Taps.) Álmodozó szép lelkek gondolhatják viszont csak azt, hogy győzelem esetén csupa rózsa­S'ZJrmokon fogunk lépkedni. Lesznek bizony akkor is bajok, gondok, küzdelmek. Tudjuk, hogy rendezésre vár itt Közép- és Délkelet­Európában még sok államközi kérdés, tudjuk nagyon jól, hogy a népi elv és a történelmünk által szentesített geopolitikai elv között a küz­delem ezen a területen még nincs lezárva. Tud­juk nagyon jól, hogy az új Európa népei és nemzetei együttélésének legjobb módozatait és feltételeit még meg kell találni. Tudjuk nagyoa jól. hogy nemzeti törekvéseink, a r népiség pro­blémájával kapcsolatban nagy szívósságot és ügyességet igénylő teherpróba elé kerülnek, hogy nemzeti létünkbe mélyen belevágó kérdé­seket .kell tisztáznunk a Kárpátok medencéje» belül és í» Kárpátok medencéjén kívül álló . té­nyezők irányában egyaránt^ Szóval tudjuk, hogy országunkért, magyarságunkért, becsüle tünkért egyaránt meg kell még küzdenünk. Do ezek a gondok inkább fognak hasonlítani a gaadag ember gondjaiboz, aki vagyonának

Next

/
Oldalképek
Tartalom