Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-313

174 Az országgyűlés képviselőházának 313cíiális kérdések már a megvalósulás stádiumába kezdtek lépni. Örömmel mondok köszönetet

1 a pénzügyi kormányziatnak, hogy szociális programmjában a Székelyföld lakosainak is. segítségére igyeszik lenni. A Székelyföld ezer, egyesek szerint ezerötszáz éve áll őrt a Keleti-Kárpátok bércén. Erre az őrállásra, azt hiszem, még ezután is nagy szükség lesz. Biztosíthatoim; az egész kormányt, hogy ezt a kötelességét a székely nép becsületesen, híven, lelkesen fogja teljesíteni. A költségvetést! elfogadom^ (Éljen* zés és taps jobb felől és\ a középen. — A szónoUot üdvözlik-) Elnök: Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Incze Antal! Elnök: A képviselő úr nincs jellen, jelent kezese töröltetik. Ki a következő szónok? Porubszky Géza jegyző: Halmai János! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Tóth János»! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetik. Szólásra következik? Porubszky Géza jegyző: Báró Vay- Miklós! Elnök: A képviselő úr nincs jelen, töröltetikj Senki - feljegyezve nem lévén, kéndean, kíván-e valaki szólni? (Nem!) Ha szólni senki nem kíván, a vitát bezárom. A pénzügyminiszteir úr kíván szólni. Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassék' megengedni, hogy az elhangzott felszólalásokra egészen rövidéin válaszoljak, hiszen mindazt, amit a pénzügyi politikával, a pénz* ügyi tárcával és annak költségvetésével kapcsolatban el kívántlami mondani, expozémban már elmondottam: azt hiszem, atoinak megismétlése feleslegesen venné igénybe a mélyen t. Ház idejét. Végigtekintve azon a vitán, amely nemcsak a pénzügyi tárcával, hanem a többi tárcával kapcsolatban is lezajlott, természetes, hogy a többi tárcánál inkább kiadásemelési javaslatokat hallottam és olyan kritikákat, hogy ennek vagy annak a célnak dotálása kevés, viszont a pénzügyi tárcánál vita tárgyává tették, hogy a nemzeti jövedelmiek mekkora részét vesszük igénybe, tehát hogy tulajdonképpen az adóztatás sok. Ez ennek a költségvetési vitának nem speciális jelensége, hiszen tulajdonképpen ez volt a! jellemzője minden költségvetési vitának, mert a kiadásokat a mélyen t. Ház mindig kevésnek tartotta, a bevételeket viszont sokallta. Teirmészetes azonban, hogy a pénzügyminiszternek arra kell törekednie, hogy az egyensúlyt tartsa fenn annyira, amennyire ez az adott viszonyok között lehetséges. Ebből adódik az is, hogy tulajdonképpen a tárcákat két csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba tartoznak az összes tárcák, kivéve a pénzügyi tárcát, amelyeknek módjuk van arra, hogy alkossanak, hogy eredményeket tüntessenek fel, hogy az ország és a köz érdekében szükséges és jó alkotásokat vigyenek keresztül, viszont ia másik csoportba tartozik egyedül a pénzügyi tárca, amelynek semmiféle ilyen heroikus szerepe nincs, csupán csak az, hogy a megfelelő fedezetet előteremtse, (Felkiáltások jobb felől és középen: Eis ülése 1942 november 24-én, kedden. a legfontosabb!) tehát a legprózaibb tárca. (Bencs Zoltán: Nervus rerum!) Ebből a szerepből következik azonban az is, hogy a pénzügyminisztérium munkája tulajdonképpen rendszerező munka kell legyen, mert világos, hogy mindarra, amit helyes és jó volna megalkotni, a fedezet egyszerre nem áll rendelkezésre és nem is teremthető elő. Tehát rendszerező munka kell legyen a pénzügyminiszter munkája,^ bizonyos fontossági sorrendet keíl megállapítson, hogy azok közül a célok közül, amelyek a költségvetés tárcaközi tárgyalása folyamán^ eléje kerülnek, melyeket javasoljon meg valósi tandóknak és melyekre mondja ki azt a bizonyos nemet, ami nem jelenti azt, hogy azt a célt a pénzügyminiszter nem tartja helyesnek és jónak, nem jeleníti azt, hogy adott esetben nem fáj a szíve, amikor egy-egy tételt törölnie kell, de igenis jelenti azt, hogy a kívánatos egyensúly érdekében néha keményszívűnek is kell lennie és néha a nemet is ki kell mondania, (Ügy van! Úgy van! jobb felől.) mert az adóztatást a végtelenségig felfokozni szintén nem lehet. t Már többször bátor voltam kifejteni, hogy a mi gazdasági és pénzügyi politikánk négy oszlopon nyugszik: a termelés fokozásának oszlopán, a fogyasztás szabályozásának, háborús időkben korlátozásának oszlopán, az adóztatáson és végül a hitelpolitikán. Arra is bátor voltam a mélyen t. Ház előtt rámutatni, hogy háborús időkben ez az épület több oldalról támadásnak van kitéve, ami természetes, mert a termelés vonalán nehézségekbe ütközik a termelést fenntartani, még inkább fokozni, nyersanyaghiány, munkaerőhiány;, kapacitáshiány, energiahiány (Egy hang a szélsőbalod dalon: l

És rendszerhiány!) és a többi következtében, ami egészen természetes, mert hiszen a termelésből egy nagy szektort a háború céljaira kell fenntartanunk és a katonaság részére kell minden körülmények között vissza^ tartanunk. (Ügy van! Úgy van!) A megmaradó rész a civil lakosságé, ez szolgrál a fogyasztás céljaira és ez természetesen kevesebb, mint békeidőkben szokott lenni. De ugyancsak támadást kapunk háborús időkben a másik oldalról is, éspedig azért, mert a háború viselése fokozott költségekkel, fokozott kiadásokkal jár és így mindig több pénz kerül forgalomba, a lakosság kezére, amely pénz természetesen valamit vásárolni szeretne, és ugyanakkor a másik oldalon — mint az előbb kifejtettem — kevesebb áru, kevesebb fogyasztásra szánt jószág áll ezzel szembon. Itt rá kell mutatnom arra, hogy igen sokszor tévedés van ebben á tekintetben azok között iSj akik ennek a politikának a helyességét vallják; sokan szembe szeretik állítani a forgalomban levő pénzmennyiséget az összes termelt áruk mennyiségével, holott csak a fogyasztásra szánt saruk mennyiségével szabad szembeállítani (Ügy van! Ügy van! jobb felől.), amely pedig — mint éppen az előbb mondottam — háborús időkben mindig kisebb és kisebb mértékben áll rendelkezésre. Erről a kérdésről beszélt Bálás képviselőtársam és Ma-, tolcsy képviselőtársam is. Ebből az következik, hogy a legideálisabb megoldás az, amelyre Bálás képviselő úr mutatott rá, hogy a termelést minden eszközzel emelni kell és azt hiszem, ebben a tekintetben a kormányt szem- rehányás nem érheti, hiszen mindaz, ami a