Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.

Ülésnapok - 1939-313

Àz országgyűlés képviselőházának 313is csak szociális kozmetika! — Ügy VOM! Ügy van! a szélsőbaloldalon.), mert nincsen: elég fedezet rá. Ahhoz ugyanis, hogy ne legyen karitatív ez a működés, nagyobb fedezetre volna szükség annál, mint amit az előibb emiitett 21% -os emelkedés mutat. Ezzel azokon a legsürgősebben kiküszöbölendő szociális bajokon akarunk segíteni, amelyekről ma már nem is kellene (beszélnünk, ha megfelelő gazdasági ós pénzügyi politikát folytattunk volna. Most nézzük az iparügyi tárca költségvetését, amely 40%-os emeltkedést mutat. Itt az emelkedés 40%-os, összeg&zerűleg azonban igen csekély; azt hiszem, csak 20 millió pengőt jelent a tavalyi összeghez képest a mutatkozó differencia. Mit látunk ebből? Azt, hogy az a szegény munkásréteg, amelynek jövedelmi adatait az előibb ismertettem, évi 200 pengős keresethez jutott és az iparos, azt hiszem, valami B00—350 pengős évi átlagos keresethez jutott. Vagyis ilyen mértékben volt elhanyagolva nálunk éppen az a társadalmi réteg, amely a konzervatív államfenntartó eszme egyik szilárd bázisa szokott lenni. Ezt az iparosiréteget teljesen elhanyagolták, nem látták el tőkével. Éppen előttem szólott képviselőtársam emiitette, hogy a bankok tisztán a saját profitéhségüket elégítették ki, (Felkáltások a szélsőbaloldalon: Ügy is .VOM!) kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy az iparosoknak nyújtsanak megfelelő tőkét, megfelelő hitelt. Most látjuk körülbelül 5—6 esztendő óta, hogy a kisiparosokról valamelyes gondoskodás történik- (Halmai János: De csak valamelyes!) A földimávelésügyi tárca költségvetése 70%-os emelkedést mutat, mint tudjuk, azoknak a beruházási intézkedéseknek folytán, amelyek a terméseredmény javítása érdekében készített tízesztendős beruházási programmból esnek erre az esztendőre. Ez százmillió pengőt tesz ki. Ennél a kérdésnél is csak azt állapíthatjuk meg, hogy debuisset pridem, hiszen ez az ország agrárország, mióta csak a magyarok ide bejöttek (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és mindig szégyene volt ennek az országnak, hogy azoknak az agráriskoláknak ügyét, amelyekben az agrárlakosság speciális ismeretekre tehetett volna szert, teljesen elhanyagolták, ezekre egyáltalán semmi súlyt sem helyeztek, ennélfogva, ha a mi magyar parasztunk kiment szántani a földre, ugyanazzal a mezőgazdasági tudással szántott, mint szántott elődje 100—2001—300 évvel azelőtt, mialatt a mellettünk lévő Németországban, valamint Olaszországiban az agrártudomány már olyan magasra fejlődött, hogy az agrártudomány terén való fejlődés során a termésátlagok ott messze megihaladták a mi kitűnő földünk termésátlagait. Örülnünk kell annak, t. Képviselőház, amit mint országépítést látunk, de mégsem tudunk ennek igaziáin örvendeni, mert hiszen egy óriási vád ébred bennünk a multtaL a múlt kormányok mulasztásaival szemben. T. Képviselőház! A pénzügyminiszter úr december 15-én fogja ünnepelni annak kétéves évfordulóját, hogy csúcsminiszterré nevezték ki. A csúcsminiszterség olyan nagy gazdasági hatalom, amilyen gazdasági hatalommal Magyarországon még soha miniszter nem rendelkezett. (Igaz! Ügy van! a, szélsőbaloldalon.) Mindenesetre ma elénk tolul az a kérdés, yajjon a csúosminiszter űr ezalatt a két eszülése 1942 november 24-én, kedden. 149 tendő alatt beváltotta-e a hozzáfűzött várakozásokat. Nem akarok igazságtalan lenni; ez a költségvetés azt mutatja, hogy ez egy kiváló, hogy úgy mondjam, ekvilibrista mutnka (Rassay Károly: Ekvilibrum nélkül! Hol az ekvilibrum?), egy nagy egyensúly tartás a bevételek és a kiadások között, úgyhogy nem vonom kétségbe a pénzügyminiszter úr pénzügymiiniszteri képességeit, mert hiszen látjuk, hogy egyensúlyba hozta a költségvetést, eltekintve attól a 200 millió pengős deficittől, (Maróthy Károly: Kicsire nem nézünk!) amit — azt hiszem — senki sem vesz komolyan ma. a pénzérték óriási változása idején, azonban meg kell állapítsuk, hogy mint csúcsminiszter a várakozásoknak nem felelt meg. A csúcsiminiszterséggel együtt jár a tervgazdálkodás. Akkor van szükség csúesminiszterre, ha tervgazdálkodást folytatunk. S ha felteszem a. kérdésit, hogy ez a tervgazdálkodás hova vezetett, vagy legalább is ma hol tartunk ezen a téren, akkor azt látjuk, hogy a tervgazdálkodás — sajnos — nálunk nem vált he, amikor pedig

1 egész Európában, így Németországban és Olaszországban kitűnően bevált. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek okát abban látom, hogy a csúcsminiszter úr nem tartotta kezében a különböző gazdasági tárcák felett való irányítást. Lehet, hogy ennek oka alkotmányunkban is rejlik, mert a miniszteri felelősség személyenként minden egyes minisztert illet és valószínű, hogy ha a esúcsminiszter úr irányítólag akart közrehatni egyik vagy másik tárcánál és ott más felfogásba ütközött, az illető miniszter saját felelőségére hivatkozhatott. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Ezt mentségül akarom felhozni a csúcsminiszter úr számára, ez azonban nem mentség abból a szempontból, hogy ha vállalta azt a feladatot, hogy a tervgazdálkodásnak ó lesz a gazdája, el kellett volna hárítania maga körül minden akadályt, amely őt a tervgazdálkodás helyes keresztülvitelében gátolhatta. T. Képviselőház! A tervgazdálkodás a stabil árra épül fel. Ha nincs stabil ár, akkor a tervgazdálkodás csődöt mond, és az ingadozó ár megtámadja magát a pénzt is. Ha pedig stabil ár van, akkor stabil belső értékű pénze van a tervgazdálkodást folytató államnak. Itt van •a legnagyobb hiba, hogy tudniillik nálunk az árpolitika nem vezetett arra az eredményre, amelyet mindenki várt tőle, mert nem volt meg a kellő erély, a kellő bátorság és nem volt meg a teljes felkészültség arra, hogy a tervgazdálkodásnak ezt a legfőbb tételét keresztülvigyék. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalion,) Meg van a hatalom, ezt a hatalmat azonban nem tudja felhasználni a csúcsminiszter úr, mert az ő hatalma mellett vannak a paravánok mögött egyéb hatalmak is. (Maróthy Károly: Még most is! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Súlyosak! — Maróthy Károly: Nem mernek élni a hatalommal!) Itt van a nagytőke, a bankkiapitalizmus, itt van a nagy ipari érdekeltség-, itt vannak a feudális velleitások, amelyeket nem látunk, csak érzünk, s amelyeket leginkább érezhetett maga a csúcsminiszter úr, amikor jó szándékkal egy vagy más intézkedést talán meg akart valósítani. (Egy hang a szélsőbaloldalon: Kiskirályok!) Amíg ez a hatalmi birkózás el nem dől a tervgazdálkodás javára, addig nem is számíthatunk arra, hogy