Képviselőházi napló, 1939. XVI. kötet • 1942. november 20. - 1943. április 12.
Ülésnapok - 1939-313
Az országgyűlés képviselőházának 313tené követeléseinek mintegy 30%-át; ennyire tehető ugyanis az az értékcsökkenés, amelyet ez a kamatdifferencia <okoz, tehát nem kapná meg követelését még az a záloglevélhitelező sem, aki a záloglevéltörvény rendelkezéseinek megfelelően a legnagyobb gondossággal hitelezett és így arra számithatott, hogy követelését a jelzálogi fedezetből minden körülmények között megkapja. A második esetben, mivel az elmondottak szerint, különösen akkor, ha a kötvények nagyobb mértékben kerülnének kényszerértékesítésre, ez csak lényeges árfolyamveszteséggel történhetnék meg, a befolyó ellenértékből az első helyi hitelezőket talán kielégítenék, de a hátrább álló hitelezők még akkor is, ha a jelzálogban kellőképpen fedezve voltak, követelésüknek memcsak egy részét veszítenék el, hanem teljes egészében elveszítenék követelésüket, hacsak azt a megoldást nem választanák, hogy magukhoz váltják az előző hitelező követelését, amit a legtöbb hitelező nem tudna megtenni, ha pedig megtenné, ezzel immobilitását okozná. Ezeket a veszteségeket a hitelszervezet és ennek különösen: vidéki része aligha tudnia elviselni, azt pedig, hogy zavarok álljanak elő, v közhrleli szempontból, a hitelszervezet iránti bizalom szempontjából a pénzügyminiszter úr is feltétlenül el akarja kerülni. A másik felmerülő kérdés az, hogy miképpen lehet a pénzintézeteket megóvni attól, hogy likviditásukban súlyos következményekkel járó visszaesés következzék be annak következtében, hogy a zsidó tulajdonban volt földbirtokra bekebelezett követeléseik mobilizálásához szükséges eszközöket, tehát a zsidó adósok vfáltóit a jövőben nélkülözniök kell. Igaz, a törvény éppen a hitelezők érdekében lehetőséget biztosított arra, hogy a pénzintézeti kölcsönökkel terhelt ingatlanok egy része mentesíttessék az igénybevétel alól és eladhatóvá váljék azért, hogy a hitelezőket ki lehessen elégíteni. Ez a megoldás tehát úgy látszik, kiküszöbölné a nehézségeket, fazonban egyrészt /nem egészen oldja meg a kérdést a hitelezők szempontjából sem, másrészt nem kívánatos ez a nagyobbmértékű eladás sem földbirtokpolitikai szempontból, sem termelési, tehát közellátási szempontból. A hitelezők szempontjából nem oldja meg a kérdést azért, mert az ingatlanok egy részét mem is lehetne eladni, például az 5—100 hold közötti ingatlanokat és az 5—20 hold közötti szőlőket a Vitézi Széknek kell átengedni. Ezekkel szemben tehát nem lehetne a mentesítést alkalmazni, meni lehetne a Vitézi Szék alól kihúzni ezeket az ingatlanotkat és eladni őket a hitelezők kifizetésére. Éppen így az 5 holdon aluli ingatlanokat, amelyeket ugyan a zsidók most eladhatnának szabadkézből, de nem teszik, bár december 10-én jár le a határidejük, megint az Országos Népes Családvédelmi Alap rendelkezésére kell bocsátani, tehát ezeket sem lehetne az igénybevétel alól mentesíteni. Már most ez a két kategória magában véve 160.000 holdat, tesz ki és éppen az olyan ingatlanok közé tartoznak ezek, amelyek jobban vannak terhelve. Ezek tekintetében tehát az ingatlanok eladása a kölesönök kifizetése céljából nem megoldás. De nem kívánatos az átengedésre kötelezés alól va'ló mentesítés és az eladás megengedése ülése 1942 november 24-én, kedden. 145 — mint mondottam! — fölldbirtokpolitikai és teirmelési okokból sem|, mert ha a zsidó tulajdonban lévő ingatlanokat terhelő adósságok kifizetése céljából el kell adni, akkor 80— 90.000 hold eladására kellene, hogy sor kerüljön, mégpedig rövid időn belül. Ha ezt megengednőki, akkor éppen azokkal a stzeimipontokkal jutnánk ellenkezésbe, amely szempontok azt kívánták, hogy együttartassianak az ingatlan nok, hogy ne osztassanak most, fel. Az egyik szempont az volt, hogy az ingatlan együtttartá&ával elkerüljük: azokat a kétségtelenül előálló termelési kiesesekeit» amelyek akkor érnéniek bennüinket,, ha most, a háború alatt osztanék fel az ingatlanokat kis parcellákra, kis darabokra. (Úgy van! Ügy van! a jobb" oldalon.) A imásiik szempont pedig, amely az ingatlanok egy úttartás át írta elő, az volt, hogy ne izgassuk a fronton lévőket azzai. hogy itt befejezett helyzetet teremtünk arra az időre, amikor ők visszajönnek. Hogyan lehetne tehát ezeket a szempontokat félreteve, 80-^-90.000 hold öladláísát megengedni, csak azért, meirt azok az ingatlanok kölcsönnel vannak terhelve és a hitelezőket ki kell fizetni 1 ? Én azonban azt hiszem, hogy erre a megoldásra szükség sincs. Nincs szükség a hitelezők valódi értékét szeml előtt tartva sem, miért vaní olyan megoldás, amely a hitelezői érdé: keket szaiz százalékig ki tudja elégíteni lainélkül, hogy a termelési és földbirtokpiolitikai érdekeket sértené. Hiszen a hitelezőnek mi az érdeke? Csak az, hogy teljesértékű kielégítést kapjon és hogy a likviditása addig is, amíg a kiegyezés megtörténik, megfelelően megóvassélk és biztosíttassék. A hitelező számára a kötvény is teljesértékű kielégítést jelent akkor, ha amaak^ belátható rövid időta belül való beváltába biztosítva van és ha ez alatt az idő alatt a megfelelő kamatozást is megkapja. Ha tehát a pénzügyiminiszter úr a zsidó ingatlanokért adandó kötvények szolgálatát, amelynek szabályozásia a tölrvény szerint a: pénzügyminiszter úrra tartozik, olyan módon szabályozná, hiogy a kötvényeknek mintegy 400 millió pengőt kitevő teljes voilumienje után a tőketölesztő részt leigelsősorban a hitelezők fedezetéül szolgáló kötvények beváltására fordítanák], akkor ezek a kötvények 30 év helyett 8—9 esztendő alatt lennének beválthatók. Ha pedig még tovább mennénk és azokat az ingatlatnokat, amelyek néhány év múlva majd mégis csak eladhatók lesznek, sőt eladandók lesznek, a telepítési ala/p_ eladván, a befolyó ellenértéket is arra fordítanók, hogy a hitelezők fedezetéül szolgáló kötvényeket váltsnk be vele. akkor ez a 8—9 esztendős törlesztési ido is 5—6 esizitendőre leninta csökkenthető. Ez az 5—6 esztendő már olyan rövid idő, hogy a hitelezők azt a kamatveszteséget isi elviselhetnék, amely előállna, ha tényleg csak 3'5% kamatot kapnának. De éppen ennek a törlesztési időnek ilyen megrövidítése lehetővé teszi azt is, hogy ahol lehetséges, ott természetesen elsősorban a zsidó tulajdonosok kötvénytulaj don ánaki terhére, ahol azonban erre már nincs fedezet, ott a továbbadott ingatlanokért elérendő többlet-vételár terhére a hitelezők megfelelő kamatkiegészítést kapjanak a védettség mintájára. A kötvények beváltási idejének lérövidítélse mellett a likviditás mjegromlásiának veszélye is természetesen máir önmagától csiölkken, mert hiszem nem 2í*
