Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-296
Àz országgyűlés képviselőházának 296. színe elé kell kerülniök. Ide kell kerülniük egyrészt a miatt, mert állami támogatásit élveznek többféle formában és itt tudjuk megbírálni és kritika alá viejuni azt^ hogy az állaimú támogatásit mennyiben szolgálták meg, másrészt ide kell kerülniök azért is, mert amint az említett rendeletből is kitűnik, ezek a vállalatok igen jelentős köizpénzjelleglű: pénzkezelést folytatnak, az államot illető bevételeket kezelnek, már. pedig hogy ezek a bevételek mi alapon folynak be, milyen összegben folynak be, hogyan használtatnak fel, azt nem döntheti el egyedül a közérdekeltségeik felügyelő hatósága, ez a törvényhozás jogkörébe tartozik. Éppen ezért bátor vagyok a következő határozati 'javasla/ílot előterjeszteni (olvasna): » Mondja ki a Ház, hogy mindazon kereskedelmi vállalatok mérleg- és eredményszámlája, ahol az állam, vagy tulajdonában vagy keze. lése alatt álló aláp> alapítvány, intézmény, stb. érdekeltsége az alapítóké 50%-át meiglhailadía» a zárószámadás sorián az országgyűlés elé beterjesztendő ós az^ ilyen váriallatok közgyűlésére az országgyűlés küld megbízottakat, akik az állam jogait gyakorolják s akik az országgyűlésnek jelentést tesznek.« Mélyen t. Képviselőház! Én nem árulok zsákban macskáit. Nagyon jól tudom én, hogy ezeknél a vállalatoknál a minisztériumok részéről vannak delegáltak az igazgatóságban, a felügy előbizottságbain és. ugyanezek a . delegáltak gyakorolják a vállalatok közgyűlésén is az államot mint részvényest megillető jogokat. Tehát! önnönmagukat bírálják felül a közgyűlésiben, mint igazgatósági tagokat. A legelemibb követelmény az ? hogy itt áz állam * jogait mások, mint a törvényhozás által delegáltak, ne gyakorolhassák. Ezek a gazdasági vállalatok — amint említettem — igen nagy összegű állami szubvencióikat élveznek, amely) nagy Összegű állami szubvencióik természetesen a vállalatok nyereségéit emelik, nem pedig csökkentik. Erre vonatkozólag- bátor vagyok azt a határozati javaslatot benyújtani: »Mondja ki a Ház, hogy mindazon vállalatok, amelyek állami támogatást élveznek, az általuk kimutatott nyereségnek csak ama része után fizethetnek jutalékot, amely rész az állami támpgatás értékének levonása után fennmarad.« Lehetetlen az, mélyen t. Képviselőház, hogy akár kamatmentes kölcsön, akár kedvezményes kamatú kölcsön formájában, akár más formában egy vállalat nyereségét úgy szaporíthassuk, hogy eme nyereség után személyi illetmények legyenek kifizethetők, mert hiszen a nyereség éhben az. említett részben feltétlenül a közpénztár terhére jelentkező nyereség. Megterhelni az adófizetőket a köztartozásokkal és azok egy részét átutalni egy vállalathoz, hogy a vállalatnál nyereségképpen jelentkezik és utána jutalék legyen fizethető, nem lehet. Mélyen t. Képviselőház! Gyakran halljuk és olvassuk az utóbbi időben igen jelentős közhatalmi tényezők nyilatkozatait a tekintetben, hogy nem azt a,z időt éljük, amikor vagyongyarapodásra, lehet törekedni: ma mindenkinek áldozatot kell hoznia és örülnie kell, ha meglévő vagyoniéit megmentheti, nem pedig minden lehetőség felhasználásával, esetleg a köz rovására vagyongyarapodásihoz jutni. Antal István miniszter úr például azt a kijelentést tette az egyik ülésein, hogy (olvassa): »Ha szenvednünk, tűrnünk, nélkülöz. ülése 1942 október 20-án, kedden. 87 nünk kell, szenvedjen, tűrjön, nélkülözzön mindenki egyformán az országban. Ne felejtsük, hogy a mostani szűkös és nélkülöző világban egy fölös módon dúsan és fényűzően megrakott asztalt a másik oldalon egy vagy több kenyértelen, nélkülöző asztallal kell megfizetnie a nemzeti társaldlailomnak. Ez pedig ellentétben áll a magyar sorsközösség parancsával.« Mélyen t. Képviselőház! Azt hiszem, nincs a Háznak egy tagja sem, aki a miniszter úrnak ezzel a kijelentésével ne értene egyet. Egyetértek vele én is, azonban én nem tudok megállni annál, hogy ez a kijelentés egyszerűen elhangzott,^ mint követelmény; én azt kívánom és azt kérem, méltóztassék az ilyen valóban időszerű és valóban nagyjelentőségű kijelentésnek levonni a konzekvenciáit és cselekedni is e tekintetben. (Helyeslés a szélsőbaloldalon. — Halmai János: Már régen kellett volna!) Ezért bátor vagyok egy harmadik határozati javaslatot is beterjeszteni, amely szerint: »A Ház felhívja a kormányt, terjesszen elő 30 nap alatt javaslatot arról, hogy minden közéleti egyén, elsősorban a törvényhozás tagjai, parlamenti bíróság előtt adjanak számot vagyonszaporulásukról és azok alapjáról. (Helyeslés a szélsőbaloldalon,) Minden olyan vagyongyarapodás, amelynek alapja, — idézem Antal miniszter urat — a magyar sorsközösség parancsával ellentétes, az állam javára biztosítandó.« Mélyen t. Képviselőház! Én hajlandó vagyok elsőnek bocsátani magam ilyen elbírálás alá és meg vagyok róla győződve, hogy nem fogja a Ház egy tagja sem ennek az indítványnak elvetésével azt a színezetet vállalni, mintha nem kívánná magát egy ilyen vizsgálatnak alávetni. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Nem ok nélkül való dolog, hogy a miniszterelnök úr és a nemzetvédelmi miniszter úr is ilyen kijelentést tett. Az ország hangulata követeli ennek a kérdésnek rendezését, Követeli olyan események után, mint ami most legutóhb is történt, amikor az őskeresztény molnárok szövetségét fel kellett oszlatni. Annyi minden beszéd hangzott el, etekintetben, hogy ezt a kérdést is nyilvánosan tárgyalni kell. Megint őszintén beszélek, nem árulok zsákban macskát. Minthogy igen tekintélyes képviselőtársaim voltak ott a vezetőségben, tudni szeretnők, részesek-e azokban a cselekményekben-, amelyek miatt ezt az egyesületet fel kellett oszlatni? Ha nem részesek, elnézték-e és miért nézték el, mint vezetők, hogy mások ilyen cselekményeket kövessenek el? Mélyen t. Képviselőház! Én nem vagyok ezeknek az úgynevezett egykéz jellegű alakulatoknak, különféle koncessziókkal és^ privilégiumokkal felruházott személyeknek és társaságoknak barátja, bár elismerem, hogy most a háború tartama alatt a gazdasági életben ilyenfajta intézkedésekre szükség van, de ha egyszer szükség yan ezekre, akkor azok, akik itt intézkedésre jogokat nyertek, érezték volna és érezzék, hogy kötelezettség is jár a joggal s tessék most elszámolni arról, hogyan éltek ezzel a joggal. Én tehát erre vonatkozóan és ezalkalommal is kérem a mélyen t. pénzügyminiszter urat, méltóztassék majd alkalmat adni rá, hogy például ennek a kérdésnek a részleteit is megismerhessük. (Remény i-Sehneller Lajos pénzügyminiszter; De ez nem a« 1939/40. évi zárószámadás témája! Én nem tér hetek majd el a tárgytól!)
