Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.
Ülésnapok - 1939-295
5Ö Az országgyűlés képviselőházának É95. gyár élettel is. Ma autók, repülőgépek és rádió korszakában élünk, ebben a korszakban hiba és vétek volna a nemzettel szemben, ha folyton visszafelé és nem előre néznénk. (Ügy van!. Úgy van! jobbfelől.) A tradíciókból tehát csak azt szabad megtartanunk, csak azt szabad fejlesztenünk és ápolnunk, ami a nemzet érdekét szolgálja és sokszor erélyesebb, sokszor kegyetlenebb módon hozzá kell nyúlnunk az elavult szokásokhoz, beidegződésekhez, ki kell azokat cserélnünk. Ezért nem lehet olyan egyszerűen és mondjuk nem megfelelő okoskodással a törvényjavaslattal szembeállítani a tradíciókat. T. Képviselőház! Az a véleményem tehát, — mint ahogy az előbb is utaltam erre — hogy ezeket az önkormányzatokat fenn kell tartani, az azokban rejlő nagy erőt, tradíciót természetesen meg kell őrizni, de okvetlenül szükség van arra, hogy ezeket az önkormányzatokat megfelelően korszerűsítsük. (Úgy van! jobbfelől.) 1940-ben a Magyar Nemzetpolitikai Társaság elnökeként az egyesületközi együttműködés keretében hosszabb ankétot, nagy előadássorozatot rendeztem a közigazgatás újjárendezéséről a belügyminiszter úr szíves támogatásával és segítésével. Ez meglehetősen nagy közönség előtt zajlott le, amelyen megszólaltak a közigazgatási jog szakférf iai, professzorok, államférfiak, képviselők, gyakorlati emberek, alispánok, főispánok, szolgabírák és magából a közönségből egy egyszerű parasztember és így tovább, úgyhogy ez az ankét felölelte a közigazgatási jog reformjának jóformán minden területét. Ez az ankét egy felszólaló kivételével arra az álláspontra jutott, hogy az autonómiát feltétlenül fenn kell tartani. A felszólalóknak körülbelül hetven százaléka azt az álláspontot foglalta el, hogy a kinevezési vagy választási rendszer nem lényege az autonómiának és sokkal helyesebb a kinevezési rendszer, azt kell megvalósítani. Ez az ankét bizonyos észrevételeket tett az autonómiára, és én ennek anyagából vagyok bátor néhány szempontot figyelemre ajánlani. Mindenekelőtt az önkormányzatok korszerűsítésével (fcapcsolatb)an többen kifogásolták a mai vármegyei jelleget. Én erről a mai időkben sokat beszélni nem akarok, de azt le kell szögeznem, lelkünk mélyén mindnyájan érezzük, hogy a vármegye nem kellő képviselete annak; a területnek, amelynek tagjait magában foglalja, tehát nem az. 'a népi vármegye, amelyben a falu, megkapná a maga kellő képviseletét" De ha még meg is kapná a képviseletét, a falu a mai vármegyei rendszerben nem jut szóhoz, úgyhogy feltétlenül jogos kívánalom a mai vármegyének népi jellegű vármegyévé való átalakítása, amelynek teendője természetesen a szociális és gazdasiáigi kérdésiek felölelése, minden szociális és gazdasági problémával való foglalkozás is, annak lehető megoldása azon a területen, amely fölött az impériumot gyakorolja. A másik észrevétel az arányosítás kérdésére vonitkozott, a megyétől le egészen a faluig. Ez is olyan kérdés, amely sok visszásságra ad okot. Vannak járások, amelyek kétszer-háromszor akkorák, mint a másik, vannak községeik, amelyek sokkal közelebb esnek egy idegen járás székhelyéhez, mint a saját járásuk székhelyéhez, és vannak községek, amelyek — ez a közteherviselés tekintetébein mutatkozé arányûlése Î94È október îè-ân, péntekeú. talanság — kétszer-háromszor olyan súlyosan adóznak, mint a többiek: vagy abszolút számokban vagy pedig relatíve kétszer-háromszor olyan súlyos adót fizetnek, mint a többiek. Mindezek a dolgok természetesen r megszüntetendők, mert így a vármegye és az önkormányzat nem tudja betölteni a feladatát. Egy érdekes észrevétel hangzott el azon az ankéten a közigazgatás meggyorsítása tekintetében a középső fórumok leépítéséről és ezzel egyidejűleg egy egészséges decentralizálásról. Elmondottak azon az ankéten számos példát a legkisebb költségvetési tételek kérdéséről. Elindul az akta a községtől, a képviseletestülettől a szolgabíróhoz, aki semmit sem csinál vele, csak továbbítja, onnan továbbmegy az alispánhozi, aiki semmit sem csinál vele, csak továbbítja, azután elmegy a kisgyűléshez, amely megszavazza, onnan felmegy a belügyminisztériumba, a belügyminiszter átteszi — mondjuk egy darálóról van szói — az ügyet az iparügyi minisztériumba, az iparügyi miniszter maga útján leküldi az ügyet az iparfelügyelőséghez és így tovább s amikor visszajön az ügy, az a daráló már régen ócskavasként eltűnt az ér^ deklődés központjából ési az ügy érdekét vesztette. Természetesen ezeket a középső fórumokat le kell építeni és özek helyett egy egészséges decentralizációt kell létrehozni, amely megfelelő hatáskörrel megszünteti az ügyeknek ezt a vándorlását. Emellett ki kell építeni a falunak azt a közigazgatását, amely most szintén óriási reformra szorul a jegyzők státuskérdésével együtt. Ezeket voltam bátor csak úgy kikapni az említett ankét anyagából és a belügyminiszter úr és a ti Ház, szíves figyelmébe ajánlani, t T. Képviselőház! Ami már : most magát a javaslatot és a javaslatnak azt a problémáját érinti, hogy vájjon a • kinevezési vagy a választási rendszer a helyes, — mert hiszen e. körül forog a vita — erről a következőket volnék bátor mondani, Ami a választás hátrányait illeti, itt aztán bőségesen lehet felsorolni adatokat. A mai választási rendszert vizsgálva, mindenekelőtt nézzük meg a jelölés kérdését. A községben választandó tisztviselőket a főszolgabíró, a közgyűlés által választandókat pedig a főispán jelöli. Megkérdezem azokat, akik éltek ilyen vidéki életet, elképzelhető a mai rendszerrel az, hogy ne az legyen a jegyző, akit a főszolgabíró jelölni akar, vagy ha véletlenül mégis megtörténik ez, elképzelhető ott annak a jegyzőnek a főszolgabíróval és a községgel, az. pllenzékkel való harmonikus együttműködése 1 ? Ez szinte elképzelhetelten. Ami pedig a közgyűlés által választandók jelölését illeti, ma az ahelyzet, hogy a főispán kijelöl a hatos jelölőbizottságba három tagot., ő' negyedmagával van ott es így mégiscsak a jelölőbizottság befolyása érvényesül,. Azt kérdezem, t. Képviselőház, nem sokkal őszintébb-e, nem jobban megfelel-e a sokat hangoztatott magyaros őszinteségnek, ha kinevezzük azt a tisztviselőt, nem csináljuk ezt a játékot a jelöléssel (Ügy van! jobbfelől.), nem csináljuk ezeket a választási trükköket és nem alakoskodunk, hanem ehelyett magyaros őszinteséggel kinevezünk? (X'Jgy van! Ügy van! jobbfelől.) Ebből a kinevezésből nem lett katasztrófa az állami státusban sem s én meg Vagyok győződve róla, hogy nem lesz katasztrófa az önkormányzatoknál sem. Egy másik észrevételem a következő. Az én vármegyémben, ahol képviselő vagyok, öt já-
