Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-294

Az országgyűlés képviselőházának 294. vezetére is nagy hatással lesznek, újabb egy évre a törvényhatóságok újjáalakítását elhalasztani kívánja. Amikor ez az újabb esztendő is letelt, a visszacsatolt részeken még mindig nem íungált az alkotmányos törvények szerinti közigazgatás, hanem a szükségintézkedésekkel beállított közigazgatás működött és akkor a belügyminiszter úr egy új javaslattal jött

: amelyben már túlnyomóan a tervezett közigazgatási reformra hivatkozással kérte a választások elhalasztását a törvényhozás további rendelkezéséig, tehát nem egy esztendeig. Az indokolásban azonban az van, hogy minden valószínűség szerint még egy esztendő sem lesz szükséges, egy esztendőnél rövidebb idő alatt meg fog minden történni és normális intézkedések alapján fog az ország egész területén, a régi és visszacsatolt részeken a közigazgatás fungálni. (Maróthy Károly: Nincs szerencséje a hivatkozásokkal!) Mindenesetre nagycwi érdekes, hogy az igen t. belügyminiszter úr az ország régi részén a közigazgatás törvényszerű újjáalakulásának elhalasztását a visszacsatolt részek állapotára hivatkozással és utalással kérte és hozta javaslatba minden egyes alkalommal és most a belügyminiszter úr, amikor arról lehetne szó, hogy miért nem fungál hát már két-három-mégy év óta a visszacsatolt részeken a rendes törvények szerinti közigazgatás, azt mondja: ezt nem lehetett megcsinálni, mert hiszen a törvényhozás úgy intézkedett az ország régi részén is, hogy elhalasztja az 1939-es, 1940-es és az 1941-es törvénnyel az újjáalakítást. (Mozgás és derültség a bal- és a széisőbaloldalotn.) Mélyen t. Képviselőház, ez egy kicsit furcsa. (Szöllősi Jenő: Átlátszó!) Meglepő, hogy a belügyminiszter úr a visszacsatolt részeken nem tehetett intézkedéseit most azzal kívánja menteni, hogy a törvényhozás akadályozta meg. (Maróthy Károly: Mi megakadályoztuk a miniszter urat?) akkor, amikor a törvényhozásban igenis hangzottak el kifogások ez ellen és rámutattak arra, hogy nem lehet ezt a két kérdést egymással ilyen kapcsolatba hozni. Most méltóztatik számszerű adatokat hozni fel arranézve, hogy hány vármegyében és milyen kis részen működik az alkotmányos rendelkezések szerinti közigazgatás és mennyivel töibb törvényhatóságban működik a kivételes rendelkezések alapján. Ez — bocsánat a kifejezésért — csak a számokkal való játék. Az ország, a magyar nemzeti többség igenis abban a kevésszámú törvényhatóságban van, (Igaz! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) és igenis ennek a többségnek a törvényes jogaival élését tették lehetetlenné ezek az intézkedések állítólag egy kisebbség érdekében. (Ügy van! Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Mélyen t. Képviselőház! Egy példára is hivatkozom abban a tekintetben, hogy meg lehetett volna csinálni a<z ország régi részén a törvényhatóságok újjáalakulását. Hiszen • annakidején, amikor az ország tiszántúli részében megszűnt a roimán megszállás, már fun

: gált a nemzetgyűlés és meg lehetett csinálni az ország tiszántúli részén a képviselőválasztásokat. Mi akadálya lett volna annak, hogy megtarts.uk a választásokat, a törvényhatóságok szabályszerű és törvényes megalakulását az ország régi részén?' A belügyminisztérium az igért egy vagy két év alatt valóban olyan állapotokat teremthetett volna a visszacsatolt részeken, hogy utólag meg lehetett volna tartani az alakulást. (Maróthy Károly: Az eredmény nem volt biztos! — Mozgás, zaj és ellentülése 1942 október 15-én, csütörtökön. 39 mondások a jobbközépen. — Cselényi Pál: Talán az egész világ választat! Ez a legaktuálisabb kérdési Egy kis választás? — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Yásáry István: Nem az első eset a magyar közigazgatás életében, hogy egy miniszter reformgondolatokkal foglalkozik, reformjavaslatokat készít, ezeket tárgyalás alá bocsátja, azok törvénnyé is válnak, átmennek az életbe és ezeknek az új törvényeknek értelmében történik a szervezeti megalakulás, de én nem emlékszem olyan esetre — lehet, hogy nem jól tudom, — hogy olyan indokolással, mint amilyennel a (belügyminiszter úr az egyik alkalommal élt, hogy előreláthatólag a reformjavaslatokkal, a szervezeti kérdésekkel is foglalkozni kell, — aiz élő törvényeknek hatályát, végrehajtását, szabályszerű folyását megakadályozni kívánták volna A belügyminiszter úr már' 1933

'ban beje^ lentett bizonyos reformokat, tehát kilenc esztendővel ezelőtt és, mélyen t. Képviselőház, ezekből a reformokból vajmi kevés \ került a törvényhozás elé. Be íme látjuk, hogy az akkori reformokra és az azokban tervezett eshe^ tőségekre utalással és, ezeket indokul felhasználva olyan javaslatokkal jött a belügyminisz-* ter úr, hogy ne alkalmazzuk az élő törvényt. És mi lett a vége, t. Képviselőház? Férfiasan, őszintén beismeri a belügyminiszter úr: kátyúba jutott, mint említettem, nemcsak a visz«zacsatolt részek adminisztrálása, hanem bajok pis zavarok támadtak az országnak egyéb területén is, ahol ilyen szervezeti kérdésekből kifolyólag addig, amíg ez a javaslat elő nem terjesztetett és törvényerőre nem emeltetett a többségi párt által, ilyen bajok nem voltak. Nagyon furcsa, hogy amikor ezek a kísérletezések nemcsak a visszacsatolt részeken nem váltak he, hanem az ország anyaterületén is ilyen beismert zavarokat okoztak, akkor

t az igen t. belügyminiszter úr most azzal jön, hogy az önkormányzatok jogaiti csorbítsuk,, a tisztviselőválasztást vegyük oi. A belügyminiszter úr ezt a kérdést elintézi egyik felszólalásában, amikor azt mondja (ol' vassá): »En nem tartom aiz autonómiák lénye géhez tartozónak azt sem, vájjon a közigazgatási tisztviselők — tehát nem az autonómia tisztviselői, a közigazgatás tisztviselői — választassanak vagy kineveztesseneke.« En tisztelem mindenkinek a felfogását rés meggyőződósét, tisztelem a belügyminiszter úrnak ezt a felfogását és meggyőződését is« aa én érzésem s meggyőződésem azonban ebben a kérdésben egészen más. Ha végignézünk a magyar nemzet történelmén, meg kell állapítanunk, — mint ahogy megállapították e kérdés hivatalos kutatói és feldolgozói — hogy a magyar állam élete a centrális királyi hatalom kialakulásával, kibontakozásával és teljes érvényesülésével indult meg, azonban már IV. Béla király korában megkezdődött az autonó< imák élete. Először az úgynevezett szolgabírókat, mint nejmtes választott megyei tiszteket választották meg, akik, mint az alkotmány és jogtörténeti kutatás megállapítja, a vármegyei ispánnal és a királyi kormányzat közegeivel szemben az autonómiákat képviselték. További fejlődés volt, — csak egészen röviden foglalkozom ezzel — amikor a főispán a maga helyettesét, a vicecomest, a későbbi alispánt kijelölte. Azonban már az 1504:11. te. azt mondja, hogy a megyei közönség akaratával és hozzájárulásával nevezze ki. Ax 1548 : LXX. te. az alispánnak szabad választását biztosítja és a főis-