Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-308

462 Az országgyűlés képviselőházának 5ÓS. adója, néhai Petro Kálmán a közösségi eszmét, mint új jogfogalmat elemezte, kiemelvén azt, hogy bár a közösségi eszme nincs még a jogtudomány által feldolgozva, de az a valóságban él és mint ilyennek nemcsak közjogunkban, hanem magánjogunkban, büntetőjogunkban és általában a jogélet mindén terén érvényesülnie kell. Az illusztris előadói beszéd szót emelt a közösségi jognak a jogi oktatásban, a törvények indokolásának közhírré tétele által a közvélemény irányításában, nemkülönben a jogszolgáltatásban leendő erőteljesebb érvényesülése érdekében. , T. Ház! Midőn most; e nagy felkészültségű jogásznak, az emelkedett erkölcsi felfogású politikusnak, a törvényhozói munka hősi halottjának nemes emlékezetét idézem és midőn megemlíteni azt, hogy ennek a szemléletnek ismertetett tételeit én is magamévá teszem, — méltóztassanak megengedni, hogy bevezető szavaimat e gondolatok áramkörébe kapcsoljam be és rámutassak arra, hogy a magyar jogfejlődés sohasem volt érzéketlen a kor uralkodó eszméinek mérlegelése iránt, sőt nem vonakodott azoknak a sajátos nemzeti ; viszonyainkhoz való átdolgozása és. áthasonítása után a magyar jogrendszerbe való beiktatásától sem. Az elmúlt évben az igazságügyi tárca költségvetésének tárgyalása rendjén tartott igénytelen felszólalásomban ide vonatkozólag Vladiár Gábor nagynevű jogtudósunknak a szavait voltam bátor idézni, aki a jogfejlődés szempontjából öt korszerű eszmeáramlatot jelölt meg. Ezek az összességi eszme, a rideg önzés visszaszorítása, a családi élet védelme, a népi gondolat és a jog dinamikus szemlélete. Ezek között tehát az első az összességi eszme, amely fogalmilag azonos a közösségi eszmével. Az idézett szerény felszólalásomban to. yábhmenőleg azt mondottam: hogy ba az igazságügyminisztérium törvényelőkészítő tevékenységét azi 1942. évi költségvetésnek kére* tóben ebből a szempontból vizsgáljuk meg, — akkor megállapíthatjuk azt, hogy ezek a Vktdár által is korsTerűeíknek felismert eszmeáramlatok az igazságügy minisztériumnak mind törvényelőkészítő,, mind rendeletalkotó teve. k egységében úgyszólván kivétel nélkül érvényesülnek. E múlt évben elhangzott szavaimhoz sietek hozzáfűzni azt, hogy az 1943. évi költségvetésre vonatkozólag is ugyanaz az észleletem és ugyanez a megállapításom. De ez, t. Ház, nem új és nem meglepő jelenség! A jog ugyanis nemcsak valami absztrakt bölcseleti fogalom, hamem a jog lényegében az emberi közösség rendje. Tartalma nem lehet tehát az államhatalom elefántcsonttornyából kiadott szív- és léleknélküli parancs, amelynek értéke egyedül csak annak kikén yszeríthetőségébein lenne. Ily rideg jogalkotás legfeljebb egy önkényesein elgondolt, időleges, pusztán mechanikus rend létesítésére lehetőé alkalmas, mert a pozitív jognak lételeme az, hogy éljen és annak a való élettől tartósan. ïniera elszakadnia, de még elhajolnia sem r szabad. *Ügy a törvényhozásnak, mint a v

/^

rehajtó hatalomnak elsőrendű feladata az afelett való őrködés, hogy at jog és az élet között ilyen szakadás vagy elhajlás ne következzek be. Ha netalán az mégis bekövetkeznék, úgy mielőbb megszüntetendő. >,.-'", ., , ., De nemcsak az elettnek van ilyen hatása a jogra hanem a jognak iaz életviszonyok Kialakulására és fejlődésére is erős az ösztönző befolyása. Ettől a kölcsönös jótékony befolyáso. ülése 194Ù november 18-án, szerdán. lástól reméljük azt, hogy jogalkotásunk és -a nép lelkében kialakuló jogelvek — a liberalizmusnak az egyéni jogok túltengésébem jelent kezo kultusza helyett — rá fogják nevelni társadalmunk jogi meggyőződését a közösségi eszme erőteljesebb és áldozatosabb szolgálatának szükségességére. Sohasem szabad főleg a törvényhozónak szem elől tévesztenie azt a jogi és erkölcsi elvet, hogy a jogszabályok alkotásának és a jogszolgáltatásnak külső jogi értéke azok kikényszeríthetőségébejn jelentkezik ugyan, de azok belső értéke abban áll, hogy a lelkek mélyén élő igazság eszméje és a paragrafusokba sűrített ési alkalmazott jogszabályok között minél teljesebb legyen az összhang. Régi és orvoslásra váró panaszunk az, hogy törvényhozásunk mai összetételében és nehézkes munkamenetében a jogszabályok alkotásánál ^ nem tud lépést tartani a rohanó élet ütemével. Hia tehát a törvényhozó hatalom nem ruházná át hatáskörének, jelentős részét a végrehajtó hatalomra, úgy a jognak az élettől való elszakadása még gyakoribb jelenség lenne. Ez főleg háborús időben, az állami élet folyamatosságában katasztrofális zavarokat okozhat. Míg az 1913. évben Nagymagyarország területére mindössze 200 rendelet adatott ki, addig mostanában a rendeleteknek évente több mint tízszeres számával találkozunk. Egymagukban a közellátás ügyére vonatkozó rendeletek száma ezernél több. Minél vékonyabbak könyvtárunkban a törvénytár kötetei, annál nagyobbak és számosabbak a rendeletek tárának kötetei. E rendeletek tömegében való eligazodás szakismeretet igényel és merő jogi fikcióvá vált az a jogelv, hogy a törvény nemtudásával senki sem mentheti magát. A klasszikus közjog tanításai szerint ez a gyakorlat nem helyeselhető, de a mai viszonyok között a rendeleitekneik ez az inflációja jogi kényszerűség- folyománya, mely ellen alkotmányjogi szempontból sem emelhető kifogás, ha a rendeletalkotás 1. törvényes felhatalmazáson alapszik és ha annak kereteit nem lépi túl, 2. ha törvényeink szellemével és a törvényekből ismert jogelvekkel néni ellenkezik, végül 3. ha az életszerűség és időszerűség követelményeinek is megfelel. A jogalkotásnak azonban az életszerűség kedvéért sem szabad elszakadni a jögeszme örökérvéuyű igazságtartalmától, mert az ezt nélkülöző ötletszerű jogalkotás a jog betegségének és a jogérzet elferdülésének lehetne az okozója. Méltóztassanak megengedni, hogy idevonatkozólag felelevenítsem a nagy enciklopedistának, Montesquieu-mek »Esprit de lois«, a törvények szelleméről szóló a maga idejében korszakalkotó politikai munkájának néhány örök igazságot tartalmazó tételét. Montesquieu a XVIII. század elején az egyoldalú pozitivizmus ellenében védelmébe veszi az eszményi jogot. Azt állítani, hogy nincs jogos és jogtalan, míg a pozitív jog valamit ilyennek nem nyilvánított, annyi, mintha azt vitatná valaki, hogy a körnek nem voltak egyenlők a sugarai, míg a kört valaki le nem rajzolta. A pozitiv törvények az eszményi joig

1nak különös viszonyokra való alkalmazásai. Mint ilyenek kell, hogy a nép sajátságainak megfeleljenek és így nagy véletlen az, hogy ugyanazok a törvények különböző nemzeteknek jók. A pozitiv törvények legyenek összhangzatban az államalkat természetével és