Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-294

M Az országgyűlés képviselőházának 294. diese 1942 október 15-én, csütörtökön nép, (Derültség és helyeslés a baloldalon.) ez így igaz, (Horváth Zoltán: Akkor miért akar­nak zöld inget húzni mindenkire?) Kérem, én eddig semmiféle politikai kérdést nem hoztam bele a tárgyalásba, én tisztán a szakszerűség szempontjából bírálom ezt a javaslatot (He­lyeslés. — Horváth Zoltán: Helyes!) és azt kérem képviselőtársaimtól is, maradjon ő is ugyanezen a vonalon. (Szölííísi Jenő: Piszká­lódik!) T. Képviselőház! Megyénkint és ország­részenkint vannak nálunk különbségek. Olyan nagyjelentőségűek ezek a különbségek, hogy a törvény végrehajtására is kihatnak. Más­képpen, más intenzitással és más módszerek­kel kell egy törvényt végrehajtanunk az Al­föld tanyavilágában, másképpen kell Erdély­ben és megint másképpen kell — tegyük fel — Pécsett vagy Kaposváron. Más közigazga­tási szokások fejlődnek ki, simulva a lakos­ság egyéniségéhez, a községnek, a törvény­hatóságnak, a megyének a követelményeihez­Ezeket a különbségeket a vármegyék ősi tra­dícióba sűrítették eddig össze. (Rupert Rezső: Hála Istennek» hogy már ősi tradicióról be­szél!) Azt kell tehát mondanom, hogy a javaslat nem számol ezekkel a gyakorlati kérdésekkel, a helyi viszonyok sokszerűségével és az ezek­ből származó és igen sok értéket magában­foglaló lokálpatriotizmussal. Utalok arra, hogy ma az egyszerű kisgazda fia ott van a járási székhelyen, a főszolgabírói hivatalban, vagy pedig a városházán, annak a kisgazdá­nak a fia, aki ott él abban a városban és aki azt mondja: az én fiam dolgozik ott a torony alatt. Ezután azonban nemi mondhatja ezt, ha­nem azt fogja mondani: idegen emberek diri­gálnak nekünk. (Ellenmondások a jobbolda­lon.) Most nem arról van szó, hogy a közép­osztálybeli ember hogyan gondolkozik, hanem arról, hogy egy kisgazda-ember hogyan gon­do^kodhatik. A helyi és népi befolyás helyett, amely eddig a választásban érvényesült, ez­után a protekció fog érvényesülni. Egy-egy Vármegye* külön egység, egy kis tartomány, egy kis összetartozandóság és sok helyen a 30 évvel ezelőtt bevándorolt embert is jött­mentnek mondják. A miniszter úr nagyon jól tudja, hogy Kaposvár környékén például nem túlságosan népszerűek azok, akik nem somo­gyi gyökerek; Somogyban így hívják az oda­való embereket. Ez nem a miniszter úr sze­mélyére szól, mert a miniszter úr népszerű a megyéjében. Éppen ilyen büszke a származá­sára a debreceni cívis és éppen ilyen félté­keny rá, más nagy közüiet polgára is. Éppen ezért könnyebben értik meg a közigazgatás nyelvét azok, akik ismerik magukat a köz­igazgatási tisztviselőket is. Vegyük most egy másik példát. Az át­helyezések ismétlődhetnek. A több áthelyezés azt fogja maga után vonni, hogy a tisztviselő elkedvetlenedik, mean dolgozik, a restianciája fel fog növekedni, az adót nem tudja úgy be­hajtani, mintha állandóan egyhelyben mű­ködnék. Mert hiszen az adóbehajtásnak ren­geteg csinja-binja van- A jó adóügyi jegyző kivárja a kellő pillanatot, megtudja, hogy mikor van annak az embernek követelése, mi­kor folyik be pénze és akkor figyelmezteti, hogy: ne feledkezzék meg kend Pista bácsi az adóról sem. így sokkal könnyebben tudja az adót behajtanil Vámnak udvarias adóhivata­lok, amelyek előre "közzéteszik az újságban, hogy most ezt kell ^ fizetni, most azt kell fizetni, megtalálják az utakat és nem szüksé­ges, hogy exekució jöjjön es végrehajtással kelljen behajtani az adót. Mindez meg fog változni, ha nem ismeri a tisztviselő a népet. Ha az újonnan áthelyezett tisztviselő fogja az adót behajtani, akkor az elégedetlenségnek egész lavinája fogja ezeket a közületeket el­önteni. (Zaj a jobb- és a szélsőbaloldalon.) De továbbmegyek és azt mondom, hogy az önkormányzatban maga a lakosság úgy érzi, hogy ő önmagát igazgatja. Éppen ezért ez az igazgatás gyorsabb, az élethez magához kö­zelebb áll. Nem beszélek arról, hogy most a kollégiumok esetleg nehezítik ezt, de valójá­ban az önkormányzat maga kétségtelenül gyorsítja, az élethez közelebbállóvá teszi a közigazgatást, szemben a hivatalnok bürokra­tikus közigazgatásával. Az előbbi, az autonó­miának közigazgatása a dolgozó közigazgatás, az utóbbi pedig a parancsoló közigazgatás, Kérdezem, melyik áll közelebb magához az igazgatandó alanyhoz? Természetes, hogy a tömeg lelkéhez az önkormányzat áll közelebb. Kon ez János, a Jegyzők Országos Egyesületé­nek elnöke érdekesen világítja meg ezt a kérdést a következőkben (olvassa): »Az önkor­mányzati választásban van valami lélektani kapcsolat a nép és a végrehajtó hatalom s a törvény között, amely lélektani kapcsolat még a törvény kényszerítő hatásának is megértő talajt tud csinálni a nép lelkében«. íme, egy gyakorlati ember, a, Jegyzők Országos Egye­sületének elnöke így látja, ilyen fontosnak tartja a választás kérdését. Pedig nem öröm, ha valakinek, akkor elsősorban magának a jegyzőnek nem öröm a választási processzus. (Egy hang jobbfelól: • Kilincselni jár!) Az orvos a kórismét, a betegség felismeré­sét természetesen csak anamnézissel tudja megcsinálni. A jó közigazgatási ember sem tud másképpen, _ mint történelmi, szociológiai anamnézissel eljárni, vármegyéje, városa szo­ciális viszonyainak teljes ismeretében tudja csak megállapítani, hogy mi a teendője. Az áthelyezett tisztviselő gyökértelenül, tájéko­zatlanul, idegenül áll új állomáshelyén. De te­gyük fel, hogy egy-két év alatt belejön a do­logba, tegyük fel, hogy meggyökeredzett. Ve­zetheti-e azonban nyugodtan a községet, vá­rost vagy vármegyét és alkothat-e ott mara­dandó, nagy, megfontolt, tervszerű, előrelátó, évtizedekre szóló alkotásokat akkor, amikor állandóan a feje felett van az újabb áthelye­zés lehetősége. (Egy hang a szélsObaloldalon: Damoklesz kardjai) Egy-egy önkormányzat ' élete, fejlődési etappja nem egy-két év, ha­nem tíz-húsz-harminc év. Egy emberöltő kell ahhoz, hogy egy törvényhatóságot előbbre lehessen vinni. Ezzel a törvényjavaslattal megszűnik az alkotó nagy polgármestereknek és alispánok­nak az ideje, akik rányomták alkotásuk begye­set a maguk közösségére. (Ügy van! a szélső­baloldalon.) Ezután ez nem lesz lehetséges, mert bármely pillanatban áthelyezhetik őket, az ilyen közigazgatásban pedig nincs munka­kedv, nincs szándék és nincs tervszerűség. Az ilyen alkotó tisztviselők helyébe beülnek az egy-két évre odarendelt percemberkék és talán éppen két áthelyezés utazási fáradalmait pi­henik ki abban a közigazgatási székben és ezért nem alkothatnak nagyot. T. Képviselőház! Ezek itt a mi komoly aggodalmaink, s az az álláspontunk, hogy eze­ket a kérdéseket valamiképpen mégis csak ' rendezni kelH». (Zaj. — Horváth Zoltán: Látom,

Next

/
Oldalképek
Tartalom