Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

314 Az országgyűlés képviselőházának 305. ülése 1942 november 12-én, csütörtökön. melésnek és értékesítésnek az egyéni kezdemé­nyezésbe észszerűen bekapcsolódó központi irá­nyításával. Országunk kedvező fekvése és a fogyasztó­piacok közelsége olyan előny, amely még ilyen körülmények között is versenyképessé tud minkéit tenni, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ez az időszak már a mezőgazdaság fej­lesztésének legmagasabb fokát kívánja meg. Áttérve mostmár magára az anyagra, csak a mai időszakot akarom kiragadni, amelyre a költségvetés is vonatkozik. Ez az, időszak a hiányok kora: hiány van kenyérben, zsírban, tejben, húsban és a ruházati cikkek hazai nyersanyagai közül elsősorban a gyapjúban és a bőrben. A felsorolt hiányos cikkek közül az első a gabonából készülő kenyér kivételével, valamennyi állati eredetű cikk és mivel a ga­bonából eredő kiesési jórészt az elmúlt eszten­dők pusztító áradásainak és a belvizeknek a következménye, ezt mint átmeneti hiányt, egyelőre figyelmen kívül hagyom. Annál be­hatóbban kívánok azonban foglalkozni állat­tartásunk problémáival, mert az ennél mutat­kozó hibák sem nem újkeletűek, sem nem át­menetiek, mert békebeli tejr, hús-, vaj-, gyapjú­és bőrtermelésünk mindenkor részben a kül­földi takarmánybehozatalra volt alapítva, sőt mondhatnám, bőr- és gyapjúszükségletünk ki­elégítése nagyrészt külföldi behozatallal tör­tént. (Úgy van! Ügy van!) Az úgynevezett békeidőknek látszólag gondtalan éveiben elhanyagoltuk hazai takar­mányforrásaink kellő feltárását. A gazdálko­dás tengelyébe a profitot állítottuk és azt kí­vántuk a magas kamatok és az alacsony árak között vergődő gazdától, hogy tanuljon meg végre ceruzával kalkulálni. Ez a ceruzakalku­láció azt eredményezte, hogy a hazai takar­mányforrások kihasználására magaskamatú pénzt nem lehet befektetni és sokkal célraveze­tőbb volt a tej, htís. zsír előállítására a piacon kapható, standardizált minőségű és szavatolt tápanyagtartalma erőtakarmányokat felhasz­nálni. Tekintve, hogy ezeket a takarmányokat. jórészt külföldről hoztuk be, itt egészen csodá­latos állapot állt elő. A magyar mezőgazda­ság már nem is tudott termelni dakari földi­dió, argentínai lenmag, koreai szójabab és nor­végiai csukamájolaj nélkül és mivel mindezt hitelben is lehetett kapni, a magyar tehén már nem is adott máskép tejet, csak akkor, ha gazdája váltót írt alá. (Derültség.) Így hazai takarmány forrásaink feltárása nemhogy fej-lődött volna, hanem inkább Vissza­fejlődött, állattartásunk ipari jelleget öltött. az istállózot állatállomány elpuhult, elterjedt a tuberkulózis, elterjedtek a csontbajok és az időjárás viszontagságaitól és a vitaminos nap­sugaraktól kellően meg nem edzett állatok bőre másodrendű értékűvé vált. A legkisebb áringadozás felboríthatta a fix áron és fix ka­mat mellett vásárolt takarmányon alapuló kalkulációkat s magától értetődő volt, hogy az importlehetőségek eldugulása pedig kérlelhe­tetlenül közellátási zavarokra kellett, hogy ve­zessen. Ez indított engem már 16 esztendővel ezelőtt arra, hogy felhívjam az ország figyel­mét állattartásunk reformjának szükséges­ségére. Akkor fejtettem ki, hogy ki kell bá­nyászni hazai parlagon heverő takarmányfor* rásainkat, természetes alapokra kell he­lyezni az állattartást (Helyeslés.) és az akkor kiszabott irányt új szóval nevezve, »zöldmező­gazdálkodás« címen iktattam be a magyar szótárba. Mit jelent a zöldmezőgazdálkodás? Első­sorban a hazai rétek és legelők rendbehozata­lát, amit megfelelő szántóföldi takarmányter­mesztés egészít ki. Hogy egy példával éljek, 2'8 millió katasztrális hold rétünk van, amely­ből a föl dini vei ésügyi minisztérium kimuta­tása szerint másfélmillió holdat feltétlenül rendbe lehet hozni. Ezeknek a réteknek hozama ma 15 mázsa széna, holdanként 2 százalék fehér­jével. Ha megjavítjuk ezeket a réteket, aíkkor 40 métermázsa szénát hoznak 5 százalék fehérjé­vel. A többlethozam 37'5 millió métermázsa széna és több mint 2*5 millió métermázsa fe­hérje. Ha ezt a hasznot például tejben fejez­zük ki,^akikor 4*6 milliárd liter tejet kapunk, aziaz békebeli országos tejtermelésünk duplá­ját, Budapest évi tejfogyasztásának harminc­nyolcszorosát. Kifejezhetjük ezt az értéket vaj­ban is. Ebben az esetben kétmillió métermázsa vajat kapunk, ami a békebeli export négy­ötszörösét teszi ki. Kifejezhetjük 'azonban gyapjúban is. Ebben az esetben mintegy 700.000 métermázsa gyapjút kapunk, ami termelésünk tízszerese és békebeli ipari szükségletünk négy és félszerese. Emellett ezek a számok csak a rétekben rejlő lehetőségeket tárják fel, pedig ugyanakkor ott van még 3*2 millió kiataisztnállis htold legelő, amelyből másfélmillió holdat szin­tén feltétlenül rendbe lehet hozni imielioráció révéra. Ha a legelők hozamát csak feleannyira vesszük is, mint a rétekét, akkor is kitűnik, hogy az így termelhető áru-értéktöbblet hozzá­vetőleg évi egymilliárd pengő. Ügy hiszem, nem kell bővebb magyarázat ahhoz,, hogy a mezőgazdaság fejlesztésének itt kell megii) dúlnia, hogy feltárva hazai takar­mányforrásainkat, először a meglévő állatál­lományt lássuk: el kellő takarmánnyal, majd pedig a- többlethozamokat állatállományunk szaporítása révén értékesítsük. Az állattartás az a nagy transzformátor.' amely a ma értékte­len legelőirakbői és réteinkből értékes, piacké­pes termelyényeket, teremt. Nagyon egyszerű a kalkuláció. A mérleg egyik serpenyőjében van hárommillió katasztrális hold értéktelen terület.^ amely legjobb esetben honfoglalásko­rabeli állapotában^ van, a mérleg másik serpe­nyőjében pedbsr évi egymilliárd értékű tej. z^ír, hűs, gyapjú és bőr, de közvetve még sokkal több.^ mert hiszen az állat csak a takarmány egiyrészéblől termel fogyasztási értéket, • a naeryobbik részéből lesz al trágya,', amely a belterjes ^gazdálkodásnak, a többtermelésinek alapi a és így bekerül a mérleg serpenyőjébe, mint közvetett értékszaporulat, a több ke­nyér is. Hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósít­hassuk, uralnunk kell a vizek inert ahol több víz ^van a kelleténél, ott semmilyen mezőgaz­daságig kultúrának nincs helye. Ugyanez vof natfcûzik a talajsavanyúságra is. amelyet rae­szezés révén kell semlegesíteni és én nem tu­dom a földművelésügyi miniszter úrnak elésgé figyelmébe ajánlani, hogy a több termelés és a mezőgazdasági fejlesztés alapját, a vízkérdé«t és a meszezés kérdését méltóztassék megol­dani. T. Házi A mezőgazdasági termelésnek van­nak bizonyos egyensúlytörvényei, amelyek ellen nem lehet büntetlenül véteni. A termé­szetnek egyik ilyen szabálya a helyes vetés­forgó, amely nemcsak talajzsaroló gabonát és

Next

/
Oldalképek
Tartalom