Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-305

Az országgyűlés képviselőházának SO5. ü kukoricát ^ ismer, hanem a talán struktúráját és termőképességét növelő takarmánynövényeket is. (Piukovich József: Ügy van!) Mégis csodálatos, hogy országos viszonylatban főleg kisgazdáink takarmánytermelése messze alatta marad annak az aránynak, amely kívánatos volna. (Piukovich József: Sajnos!) Ezt az állapotot az Alföldön azzal indokolják, hogy az ottani viszonyok az állattenyésztésre nem megfelelők, ha azonban elmegyünk a Dunántúlra, ahol a viszonyok rendkívül kedveznek az állattartásnak, ott sem találunk mlás állapotokat. Az ember őszintén szólva, csodálkozik ezen a bizonyos fokig konokságnalk nevezhető állásponton, amelyet kisgazdáink a takarmánytermesztés és a vetésforgó tekintetében tanusítanak, és mivel az ország szántóföldterületének 80%-a az Övék, a mezőgazdaság . fejlesztésével összefüggésben ezt a kérdést feltétlenül meg kell oldani, de mielőtt rátérnénk az orvoslás módjára, foglalkoznunk kell az okozattal. T. Ház! A magyarországi kisgazdaságokat nagy általánosságban jellemzik a szétszórt és apró csíkokra felvágott úgynevezett pántlika; földek, amelyek tudvalévőleg szöges ellentétben állanak a belterjesség: magasabb fokával. A gazda földjei több dűlőben fekszenek, a dűlők különféle minőségűek, vagy legalább is különféle távolságra vannak a gazda lakóhelyétől, tehát különfél,© értékűek is és ha a gyermekek közötti osztozkodásra kerül a sor, mindegyik gyermek mindegyik dűlőből esry darabka földet kell, hogy kapjon. A szétszórt apró parcellák művelése természetszerűleg sok üres járattal jár és Németországnak azon a vidékein, ahol hasonlóak voltak a viszonyok, a pontos üzemi felvételek kimutatták, hogy a kisgazdaságok emberi és állati munkaeréjének igen tekintélyes része, átlagban' 35—40%-a, de igen sokszor 50%-a is az üres járatokra esik és ennek folytán a kisgazdaságok munka/produktivitása rendkívül alacsony. Jellemző erre^ egy példa, amelyet a német kormánynak a délnémet, württembergi kisgazdaságokról kiadott adatgyűjteményében találtam, amely szerint az egyik ottani 34 katasztrális holdas kisbirtok 67 parcellából állt —• ami a magyar viszonyokhoz^ mérten méff nem is sok — s ezen parcellákból a legközelebbi 280 méterre, a legtávolabbi 3980 méterre volt > a gazda udvarától. A tanulmány kimutatja. hogy amennyiben a gazda udvarától minden eeryes parcellához el akar jutni, akkor odavissza 131 kilométert tehet meg. vagyis ugyanannyit, mind pl. Budapest—G-yőr, vagy Budapest—Eger, vagy Budapest—Csongrád, ami — azt hiszem — gazdálkodási szempontból elég tekintélyes üres járatot jelent. Hányszor történik meg, hogy a megkezdett vetésből egy váratlan eső kizavarja a gazdát. Az eső múló, néhány óra múlva valószínűleg folytatni lehet a munkát, de addig is jó volna, a máshol talán éppen a fö'l'd száraz volta miatt abbahagyott szántást folytatni vagy az esedékes trágyát kihordani, de, ehhez előbb vissza kell menni a tanyára vagy az udvarra eszközt cserélni, a szekeret megrakni, s ezzel a sok ideoda járással elmúlik a nap és végeredményben nem történt semmi más, mint az, hogy ember és állat egyaránt kifáradt. Fokozza ezeket a nehézségeket az is, hogy kisgazdaságaink túlnyomórésze, az utolsó üzem összeírás szerint, • amely kezemben volt, tehát az 1935. évi szerint, mintegy 84%-a nem éri el azt ármértéket, hogy a talajművelésre megfelelő igaerőt tarthasson s ennek folytán KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV. lése 1942 november 12-én, csütörtökön. 315 előtérbe lép a tehénmunka, vagyis a tehéntől a tejhozamon és a borjúzáson kívül azt is megkívánják, hogy mellékhaszonvételként a talajművelést is elvégezze, viszont a tehénről sem lehet három bőrt lehúzni és ennek megfelelő is az eredmény. A birtok elaprózottsága, a parcellák szétszórt volta, sú müvelésre rendelkezésre álló iga nem kielégítő ereje és a keskeny pántlikaföldekkel velejáró _ művelési nehézségek többékevésbbé illuzórissá" teszik a belterjesség iránti törekvést, még akkor is, ha más gátló körülmények nem volnának. Pedig még számos más gátló, körülmény is fennforog. Ilyen elsősorban a kisgazdaságoknak önellátás! kényszere. Mert ezeken az apró birtokokon rendszerint soktagú család él és az alföldi viszonyoktól eltekintve, általában több állatot is tartanak, mint amennyi a birtok méreteihez mérve indokolt volna. Ennek következtében előtérbe lép egyrészt a család ellátása, másrészt az állatok eltartása s e körül forog az egész gazdálkodás: egy kis kenyérgabona, egy kis szalonna vagy az azt pótló tej, valami krumpli meg bab. az állatok részére pedig nyárára valami kaszálható zöldtakarmány, mert a telet már végigkoplalják, tengeriszáron, meg szalmán, amihez legfeljebb valami kis réti széna vagy répa járul. Ha ennél a gazdálkodási rendszernél itt-ott némi felesleg adódik is, ez mindenkor olyan időre esik, amikor .a piac ezekkel a cikkekkel amúgyis telítve van, amikor az árak a legnyomottabbak és amikor az értékesítés legfeljebb áronaluli elkótyavetyéléssel egyenlő. így a kisgazdaságok pénzbeli hozadéka hihetetlenül alacsony, a kisbirtok tőkekamatot nem hoz és a család megszolgált, megdolgozott munkabérigénye legfeljebb csak töredéke annak, amit az ipari munkás keres, de lényegesen alatta marad az idegenben dolgozó mezőgazdasági munkás keresetének is. Ha a parasztgazdaságok célját csak az önellátásban látnánk és törpe- és kisbirtokosainknak sem volna más törekvésük, mint az, hogy a keservesen megdolgozott kenyér mellett szabad portán független emberek lehessenek, akkor végeredményben minden maradhatna a régiben. De a mi kisgazdáink már régóta nemcsak önellátók, hiszen az ő vállaikra támaszkodik a közellátás is és kisgazdáinkat is elkapta már a haszonnal való gazdálkodásutáni vásry, amit tőlük az állam maga is megkíván, hiszen jövedelemadót szed be rajtuk, így a modern idők szele, a kapitalista gazdálkodás elmélete már eljutott a legtávolabbi kis községekbe is és ha mindjárt az öregek ezzel mit sem törődve, hűségesen ki is tartanak földjükön, a fiatalja már a városba tódul, mert jól tudja, hogy ott könnyebb munkával is lényegesen több a kereset és a munkán kívül van szabad idő és szórakozás is. A földmívelő nép kényszerű helyzetében azzal igyekszik pénzbeli bevételeit fokozni, (Zaj. — Elnök csenget.) hogy az -önmagával szemben ősáldők óta gyakorolt takarékosságot a fukarságig fokozza. így például sokhelyütt láttam, hogy a földmívelő összes tejét beviszi a szövetkezetbe, ahol azt lefölözik és az így nyert, összeöntött, szennyezett, tuberkulózis baeillustól fertőzött másodtejből iltatja meg otthon a gyermekeit.^ De ez a takarékosság, amely már az egészség rovására megy is, leg51