Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1942 november 11-én, szerdán. 225 uítói állás elnyerésére a legmagasabb protek­ció is kevésnek bizonyult, mert nem lehetett ál­láshoz jutni. Ma pedig, hála a jó Istennek, ke­vés a tanító és tanár, mert azok is, akik diplo­mával rendelkeznek, a kedvező gazdasági kon­junktúra hatása alatt a szegényesen fizetett tanítói és tanári állás helyett ipari és kereske­delmi állásokban helyezkednek el. A jövő évi költségvetés 277 milliós Össze­géből 59 millió pengő a többlet a múlt évi 218 milliós előirányzattal szemben. Az 59 millió pengős beruházási költségvetésből 5 millió pen­gőt irányoztak elő beruházásokra, éspedig az egyetemeknél 1,025.000 pengőt, a gimnáziumok­nál és polgári iskoláknál 600—600,000 pengőt, az elemi iskoláknál pedig 1.6 millió pengőt. Ez az összeg 430.000 pengővel kevesebb a múlt évinél. Nem a kultuszminiszter úr szűkmarkúságát jelenti a beruházási célokra fordított összeg re­dukálása, hanem oka ennek az a kényszerítő körülmény, hogy kevés az anyagunk a háborús kiadásokra, hadicélokra kell fordítani minél többet. Nem kevesbbé ok az, hogy éppen a fel­szabadult Délvidéken mutatkozott óriási hiány az iskolák terén, az iskolaépületek tatarozása, a személyi és dologi kiadások nótlása akkora összegeket vett igénybe, hogy beruházásokra nagyobb összeg nem maradt. Akkora hiá­nyok vannak éppen a Délvidéken, hogy ha ez az ötmillió pengő mind erre a vidékre esnék, akkor is kevés volna a hiányok pótlására. Annak bizonyságára 1 , hogy a kultuszkor­mány szívén viseli a tanári és tanítói kar igé­nyeit, szolgáljon fényes bizonyságul az a tény, hogy már az 1942. évi költségvetésben számos helyettestanítói és helyettestanári állást szer­veztek át, az idei költségvetésben pedig a gim­náziumoknál 318 helyettestanári állás lett ren­des tanári állássá átszervezve, a líceumokban és a középiskolákban 40, a kereskedelmi isko­lákban 80, á polgári iskolákban 276 helyettes­tanári állást szerveztek át a következő évre rendes tanári állássá, a népiskoláknál pedig 2176 helyettestanítóból lesz a következő év fo­lyamián rendes tanító. Tehát a két évnél tovább szolgáló összes tanítók és tanárok helyettes­tanítókból és tanárokból rendes tanítók és ta­nárok lettek. Ez olyan eredmény, hogy pár évvel ezelőtt kezdő pedagógusaink álmukban sem mertek gondolni arra, hogy ezt a gyors előrehaladást elérhessék s rendes tanítókká és rendes tanárokká legyenek, mert még nem is olyan régen 35—40 éves helyettestanítók és tanárok általánosak voltak, akik ma azonban már révbe értek. Mindezek ellenére mégis azt mondhatom, hogy a tanítói és tanári karnak anyagi kér­dése véglegesen és megnyugtatóan nincs ren­dezve. Mert ma mi a helyzet ezen a téren? Tanító- és tanárhiány van és attól kell félni, hogy a megnövekedett tanári és tanítói szük­séglet kielégítésére a tanítóképzőkből és az egyetemekről nem kerül ki annyi tanító és ta­nár, mint amennyire^ ma és a közeljövőben szükség van és szükség lesz. Ha kutatjuk annak az okát* hogy miért hú­zódik ifjúságunk a tanítói és tanári pályától, akkor az okot abban kell keresnünk, hogy a tanerők más pályákhoz viszonyítva, nem kap­ják meg azt az anyagi ellenértéket, amelyre képzettségükhöz mérten joggal számíthatná­nak. A diplomás tanárok ugyanis sokkal sze­rényebb státusba vannak beosztva, mint a ve­lük egyenlő képzettségű bírák vagy katonatisz­tek, a tanítók is sokkal hátrányosabb anyagi KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ XV, helyzetben vannak, mint a hasonló képzettségű köztisztvisíeilőlk. A magyar tanári és tatnítói kar, amely a nemzeti műveltség, a magyar jövő és a magyar öntudat elsőszámú munkása, joggal remélheti azt, hogy a nemzeti élet ép­penolyan fontos tényezőjének tartsák, mint a bírákat, vagy a katonatiszteket, akiket fon­tos hivatásuk miatt sokkal magasabb juttatás­ban részesít az állam, mint a középiskolai ta­nárokat. Ha a bírói függetlenség megóvása végett szükség van arra, hogy a bírák a többi köztisztviselőktől eltérőleg előnyösebb fizetési státust élvezzenek, ha az ország védelmét biz­tosító honvédelemnél szolgáló tényleges tiszti­kar joggal számíthat, a nemzet megkülönböz­tetett megbecsülése mellett, a magasabb anyagi juttatásra, akkor a középiskolai tanár teljes mértékben jogot formálhat arra, hogy a bírá­kat egyenlő elbánásban részesíttessék. (Ügy van! Ügy vun! a középen.) Hiszen a tanító, a tanár oktató, nevelő munkája erkölcsi érték­iben, nemzetpolitikai fontosság tekintetében semmivel sem marad hátrább a honvédelem nagy céljánál, vagy a bírói függetlenségen alapuló igazságos társadalmi és erkölcsi rend biztosításánál. Amíg azonban egy kezdő tanító havi 1 120 pengőért, egy kezdő tanár alig 200 pengőért kell, hogy dolgozzék, addig ne csodál­kozzanak, ha a tanítói, vagy a tanári pályákra nem tódulnak a fiatalemberek, vagy ha már a végzetük erre a pályára vitte őket és diplomáiju­kat megszerezték, igyekeznek szabadulni és a sokkal kedvezőbb anyagi feltételeket biztosító ipari és kereskedelmi pályákon helyezkednek el. Ennek az a természetes következménye, hogy a felszabadult délvidéki iskoláknál jelen­tős tanító- és tanárhiány mutatkozik, viszont ennek természetes velejárója az, hogy a tanítói és tanári pályákat férfiak helyett nők özön­lik el és ma már az a helyzet, hogy a tanítói . és tanári karnak több mint fele nő. A tanügyi pályáknak ez az »elnőiesedése« határozottan aggasztó tünet, amelyet csak úgy lehet jóvátenni, ha a kisebb anyagi igé­nyeket támasztó női tanerőkkel szemben a férfiak számára biztosítunk jobb megélhetést és jobbatn fizetett állásokat a tanári státus előbb említett rendezésiével. Attól kell ugyanis tartani, hogy ez az elnőiesedési o folyamatl még nagyobb arányokat fog ölteni, márpedig a női tanerők nagymérvű térfoglalása a tanítói, valamint a polgári iskolai és középisiktalai tanári karban azzal a veszéllyel jár, hogy a tanítás, általános színvonala csökkenni fog, a fiúk kemény férfias fegyelme meglazul és — ami nem utolsó szempont — a hivaítiali funkcióikat teljeslítő nő nem szaporítja a nem­zetet (Ügy van! Ügy van) úgy, mintha azokon a pályákon férfiak működnének, akik családot alapithatnának, mert a nő vagy pártában ma­rad, vagy ha férjhez megy, húzódozik a család­alapítástól, a gyermekáldástól. Ma, amikor a területgyarapodások követ­keztében tainerőhiány van és amikor a férfi oktatói karnak számos tagja katonai és hábo­rús szolgálatot teljesít, hálásak lehetünk azért, hogy női tanerőink betöltik a katonáskodó tanítók és tanárolii helyét, gondoljunk azon­ban a hábolrú befejezése utáni időkre, az akkor reánk háruló iskolai és általános kulturális feladatok teljesítésére is, és ha ezt tesszük, akkor semmi esetre sem tarthatjuk megnyug­tatónak, ha a tanügyi pályákon a férfi ifjú­ság nevelésiére nem férfi tanítókat és tanáro­kalt állítunk első sorba, hanem velük ugyan 39

Next

/
Oldalképek
Tartalom