Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-304

220 Az országgyűlés képviselőházának 304. ülése 1942 november îl-ên, szerdán. niorú, ha egy nagyon művelt ember azt mondja, hogy nem tudja élvezni a magyar zenél Nem akarom az idő rövidsége miatt folytatni. Én a magyarságot a lélekben látom. Minden ősömben izig-vérig magyar vagyok, de én a magyarságot nem a vérben, nem a matériáiban! látom, hanem a lélekben, a szellemben. Nem alkiarok erős szavakat használni, csak azt mondom, amit erre használnak: ha középosztályunk ennyire meg van fertőzve, hogy egy nagyszülő miatt már nem érzi magát magyar származásúnak, nem érzi magát magyarnak, akkor hogyan teTemthetüfeini mi új középosztályt, amely vállalni tudja azoknak az időknek terhét, amelyek esetleg holnap már reánk köszöntenek? Csak innen, ebből a magyarságból hozhatunk fel olyan kemény embereket, olyan acélos magyarokat, akik azután ezeket a megtévedt embereket megerősítik magyarságukban, mert nekünk kell ezeket is magyarságukban és tiszta kereszténységükben megerősítenünk. Néhány szóval szeretnék beszélni nemzetiségeinkről is,. A kultuszminiszter úr, de a világháború óta volt magyar kormányok mindegyike is kereszténynek és magyarnak vallotta, magát. A kultuszminiszter úr említett és felolvasott nyilatkozata, amely azífc mondja, hogy az egyháznak, a kereszténységnek joga vain nevelni a gyermekeket, beleütközik a nemzetiségek egyik megnyilatkozásába, amikor a Volksbund lapjai megcáfolja a kultuszminisziter úrnak _ ezt a tételét és kijelenti, csak ők egyedül jogosultak arra, hogy if júsá.gukat neveljék. (Bajcsy-Zsilinszky Endre: Csak akarja megcáfolni!) Magyarok-e hát ők, vagy nem magyarok? Ha magyarok, alkalmazkodjanak mindenben a magyar szellemiséghez és a magyar történelmi levegőhöz. (Ügy van! Ügy van! — Élénk taps.)'Ha pedig nem érzik itt jól magukat és nem akarnak alkalmazkodni hozzánk, akkor az az út, amelyen batyuval jöttek ebbe az országba, nyitva áll előttük, vissz a m ehetnek azon ma is. (Homicskó Vladimir: Nem jöttünk batyuval!) Nem arra vonatkozik, afei ezt mondja, csak arra, aki nem akar magyarként élni ebben az országban, annak itt nincs keresnivalója (Meskó Zoltán: Ügy van!), — líjra megismétlem ezt ^ a kijelentésemet. (Pándi Antal: Szóval az érdekmagyarok menjenek ki! — Ügif van! Ügy van! ball felől. _ Pándi Antal: Aki érdekből magyar! — Szentiványi Lajos: Aki érdekből magyar, az menjen ki!1 Felhívom a kultuszminiszter úrnak, mint jó magyalr embernek a, figyelmét a szórványmagyarok ügyére. Ezt a kérdést, úgy tudom, egy bizottság központilag intézi. Ez a legfontosabb kérdéseink egyike, mert amikor úgyis kévés a magyar vér, akkor minden egyes mar gyárt fel kell keresnünk, nehogy lígy járjunk, mint ahogy Erdélyben jártunk ma a keresztény és magyar éra idejében, hogy tovább románosodjanak, vagy másként elidegenedjenek azok a magyarok, akiket sorsuk, a _ Gondviselés egy román faluba, vagy más idegen nemzetiségek közé vetett. • Röviden áttérek egy praktikusabb kérdésre, amelyet előttem szólott képviselőtársam is megemlített, arra, hogy nagy igazságtalanság van aiz iskolák teherviselése körül. Az állam ma tulajdonképpen azokat az embereket. azokat az áldozatot vállaló magyar embereket sújtja, akik vallásukért, kereszténységükért elvállalják a keresztény felekezeti iskola fenntartásait. (Ügy van! bal felől.) Ezeknek kell eltartaniuk azoknak a kényelmesebb embereiknek az iskoláit, akik ezt a terhet nem vállaiják. Hiszem, hogy a kultuszminiszter úr magyar lelke megérti és megérzi ezt és bár nem alkar reformokat hozni, ezeket az égető kérdéseket mégis meg akarja oldani, s akkor ez a kérdés is azok között fog szerepelni, amelyeket meg fog oldani. Csak öinömmel tudjuk regisztrálni a kántorkérdésben hozott megoldást, hiszen ezek az emberiek ott a nemzetnek, a kereszténységnek ai legkisebb szolgái, így tehát tulajdonképpen a magyar állam a kereszténységnek legkisebb emberén hajtotta végre a szekularizációt. Ha őszintén beszélünk, megmondhatjuk, hogy ez nem volt más, mint egy fajtája a szekularizációnak, amikor azért a munkáért, amit az egyházának végzett, nem kapott semmi fizetést, mert az állam azt ai maga részére juttatandónak tudta be. . Egy másik dolog az, hogy egy falunak olyan a _képe és olyanok az emberek a faluban, amilyen annak a falunak a papja, jegyzője, tanítója, káplánja. Ha ezek müveitek és ha nagyobb anyagi lehetőségünk van arra, hogy műveljék a falujukat, akkor szinte ott látja a lelküket minden ember lelkében, amikéi" bemegy az ember abba a faluba. Ha be megyek egy iskolába, akkor éppenúgy néz, úgy mosolyog, úgy gesztikulál é® úgy gondolkodik az a gyermek, mint ahogyan a tanítója, csinálja. Ha pedig, az a tanító vagy az a káplán szegény, gondterhelt ember, akinek minden munkáját megkeseríti az élet gondjai, akkor nem várhatjuk tőle, hogy ideálokért lelkesedő ifjúságot neveljen. A nemzeti életnek szinte létkérdése az, hogy ezek az emberek, akik ott rohamcsapatként az első vonalban nevelik és mentik a magyarságot, tisztességes fizetésben és ellátásban részesüljenek. A papok . nyugdíjának ügye mindenhol — a katolikusoknál és a protestánsoknál egyaránt — tulajdonképpen rendezetlen. A nemzet élete nyugszik vállaínkon és tudjuk, hogy feladatunkat teljesítettük az elmúlt ezer év folyamán és minden időkben teljesíteni is fogjuk; ne rontsa meg tehát ez annak a papnak az életét, ne kelljen neki spórolnia, kufárkodnia egész életében azért, mert arra kell gondolnia, hogy amikor nyugdíjba megy vagy megbetegszik, nem lesz, amiből megéljen. (Ügy van!) Nagy kérdések ezek; bár kicsinyeknek látszanak, ezekből adódnak össze a nemzet legnagyobb kérdései. A leventekérdéssel kapcsolatiban bátor vagyok örömmel hivatkozni a magyar ifjúság vezetőjének Bécsben elmondott beszédére és ezt is mint az egyik magyar ellenzéki párt szónokai, csak örömmel tudom regisztrálni. Béildy Alajos Bécsiben, ahol összegyűltek az xíj Eurppa képviselői, — ahol tudjuk, hogy a kereszténység nem mindennapi kenyér — ezeket mondta: A kereszténység etikai tényező az ifjúság nevelésében Magyarországon és ezt a legerősebben hangsúlyozzuk. Ezekben a nehéz időikben a fiatal Európa feladatát nem lehet másban meghatározni, mint három sarokpillérben : a hazaszeretet, a keresztény etika megvallása és a családi értékek megbecsülése. Becsületes és őszinte együttműködés a nemzetek között csak akkor lehetséges, ha a nemzetek egymást kölcsönösen és őszintén megbecsülik ezekben a vallott véleményükben is. Amikor a magyar ifjúság vezetője külföldön ilyen bátran és őszintén kiáll az ezeréves magyarság mel-