Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

j.92 Àz országgyűlés képviselőházának SÓS szem a közigazgatást és azokat az észrevételeket, amelyek a közigazgatással szemben felmerültek. Itt megint ^ ki kell térnem azokra a szemrehányásokra és megjegyzésekre, amelyeket amiatt kaptam, hogy — amint itt most már 1932-re visszamenőleg méltóztattak kimutatni — én folyton hangoztattam egy átfogó közigazgatási reformnak szükségességét és evvel még a mai napig nem jöttem. Igaz, én 1932-re elkészítettem egy átfogó közigazgatási reformot és annak első etappjaként a törvényhozás elé hoztam és meg is szavaztattam az 1933 :X

VI. t.-c-t, amely bizonyos vo- • natkozásokban ezeknek a reformgondolatoknak alapelvét rakta le és kiindulása lett volna egy egész sorozat további reformtörvénynek. Ma már messze esik és kár is volna azokkal az okokkal foglalkozni, amelyek engem, akkor megakadályoztak az 1935. elejéig tartott első belugyminiszterségem idején ezeknek a további ' reformjavaslatoknak előterjesztésében. Tény az, hogy ezeknek a reformoknak gondolatát és ezeknek kidolgozását mihelyt másodszor megint ebbe a szerencsétlen székbe kerültem, (Mozgás és derültség.) újra azonnal elővettem. (Meskó Zoltán: Mások szerenesések lennének, ha ott ülhetnének. Ismerek egynéhányat. — Élénk derültség.) Talán osak boldogabbaknak képzelnék magukat. (Taps jobbfelől.) Mindjárt elővettem ezeket a reformterveket és elismerem, hogy a viszonyok fejlődése és változása következtében alapos átdolgozásnak vetettem alá. Én most már a saját tapasztalatommal igazolhatom azt, hogy ha az ember komoly és nagy dolgokat akar csinálni, azokat neim szabad elhamarkodva és nem szabad a pillanatnyi helyzeteknek szemszögéből nézni és megoldani(Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Nagyon igaza volt annak a lati'n költőnek, aki azt mondta, hogy »Nonum prematur in annum«. (Maróthy Károly: A kilencedik évre! Horatius volt!) Ha igazán komoly dolgot akarunk, egy hosszú periódus viszonyainak fejlődését és változását kell figyelemmel kísérni és nem egy adott pillanat követelményeiből kiindulni. Szóval csak azt akartam mondani, hogy Í938-ban rögtön hozzákezdtem és 1938-ban a tapasztalatok és az idők változásai alapján sok mindenféle szempontból átalakítottam, átgyúrtam a magam reformgondolatait. Nem ma, hanem körülbelül ezelőtt háromnegyed esztendővel ezek a reformjavaslatok teljesen készen voltak és az akkori kormány axra az álláspontra helyezkedett, hogy most már ezeket a reformjavaslatokat a törvényhozás elé fogjuk terjeszteni. Azóta azonban a viszonyoknak megint egy olyan változása következett be, az ország helyzete megint annyira másra fordult és különösen a közigazgatási tisztviselői kar olyan újabb erőpróbának és olyan megfeszített munkának volt kitéve, hogy a jelenlegi f kormány ezeknek a reformoknak előterjesztésénél újra fontolóra vette és arra a megállapításra jutott, hogy a reformjavaslatoknak csak azokkal a részeivel jöhetünk most, amelyek az egész szervezetnek, az egész konstrukciónak mélyreható átalakításával nem járnak: és nem járnak, avval a fölbolygató hatással, amellyel egy ilyen nagy szervezési reform feltétlenül jár. Félő lett volna tudniillik, vagy félő volna, ha a közigazgatás egész apparátusát, _ egész szervezetét, az autonómiák összes szerveit ma egy korszerű és kívánatos reformnak vetjük ülése 1942 november 10-én, kedden. alá, ez átmenetileg olyan zökkenőket és fennakadásokat okozna a közigazgatásban, amelyeket ez a háborús feladatokkal túlterhelt közigazgatási apparátus már nem bírna meg, és éppen a háborús feladatok szenvednének kárt ezeknek időleges fennakadása következtében. Amikor tehát én fájó. szívvel kénytelen voltam koncedálni, hogy ezeknek az átfogó reformjavaslatoknak előterjesztésével ma neim jöhetek, ez nem azt jelenti, hogy nem fogok jönni olyan javaslatokkal, amelyek megoldanak részletkérdéseket és amelyek közelebb visznek a célhoz anélkül, hogy ez az előbb említett káros következménnyel járna. Ennyit ezekről a szemrehányásokról, áme>lyek már annyiszor értek reformjavaslataim be nem terjesztése miatt. A közigazgatás vonalán sok szó esett itt az autonómiák ügyeiről és ezzel kapcsolatban különösen a községek helyzetéről, éspedig arról az aránytalanságról, amely a községi adóztatás tekintetében fennáll. Ez nem új probléma és előttem egyáltalában nem új kérdés. Évek és éveik óta foglalkozom azzal, hogyan lehetne itt egy megfelelő arányosítást behozni és a pénzügyminiszter úrral sok-sok tárgyaláson törtük már a fejünket, hogyan lehetne ezt a kérdést á leghelyesebben •megoldani. Ennek a problémának végleges megoldása is a közigazgatási reform keretébe tartozik, mert egészen kétségtelen, hogy ebből a célból át kell reformálnunk nemcsak a községi igazgatást, hanem az egész adóügyi igazgatást is és azonkívül megoldást kell találnunk a felekezeti terhek kérdésében is. (Ügy van! Úgy van! a középen.) Ez tehát rendkívül messzemenő és komplex kérdés, amelyet csak ennek a nagy átfogó reformnak keretében tudunk majd megoldani. Én már csak a jegyzők túlterheltsége miatt is nagyon szeretném azonban ezt a kérdést bizonyos vonatkozásokban még a háború alatt is előbbre vinni és a pénzügvminiszter úrral állandóan tárgyalunk abban a vonatkozásban, hogyan lehetne a jegyzők terhein olyan módon könnyíteni, hogy legalább az adóügyi igazgatás egy részét elvigyük a jegyzőkről. (Egy hang a jobboldalon: A legsürgősebben!) Remélem, hogy ebben' a tekintetben tudunk majd valami megoldást találni. Ami mármost a községi terhek aránytalanságát illeti, ezeknek kiegyenlítésére szolgál a közjogi segélyalap, amely az idén immár 20 millióra emelkedik és amelyre vonatkozólag teljesen igazuk van az ellenzéki felszólalóknak, hogy ez csak kisegítő megoldás, de éppen az, hogy ilyen kisegítő megoldáshoz kell folyamodnunk, mutatja az, hogy maga a rendszer hibás és beteg. Ezt én teljesen elismerem és ebben teljesen egyetértek, úgyhogy lényegileg a törekvés az kell, hogy legyen, hogy olyan helyzetet teremtsünk, hogy erre a községi segélyalapra ne legyen szükség. Ez természetes. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha valahogyan mind a községi háztartás vonalán, minő* a felekezeti adóztatás, az iskolai adóztatás vonalán az aránytalanságokat ki tudjuk küszöbölni. Addig is nekem az a törekvésem, hogy •mindazokat a községi terheket,, amelyeket lehet vármegyénként koncentrikusan kezelni, egy ilyen vármegyei koncentrikus kezelésbe vonjuk össze. Ennek az az eredménye, amit már magam is látok, hogy a vármegyének módjában áll ezeket a terheket a községei kö-