Képviselőházi napló, 1939. XV. kötet • 1942. augusztus 26. - 1942. november 19.

Ülésnapok - 1939-303

Az országgyűlés képviselőházának SOS. ülése 1942 november ÍÖ-en, kedden. 171 Sokat beszéltek ni ár itt a Házban is és sokat írnak is a magyarországi egyesületi szervez­kedés túltengésérőL Nem akarom elhumori­zálni a kérdést, de a társadalmi szervezkedés, amely az összefogás jegyében indult meg, ma már valóságos nemzeti szétfogást jelent, mert se szeri, se száma a különböző egyesületnek, amelyek közül igen sok azonos célokkal mű­ködik és egymástól csak az elnökök külön­bözősége, valamint a veaetöség személyei vá­lasztják el őket. Nem lelhet azt mondani, hogy egyesületekre nincs szükség, helyes és komoly társadalmi szervezkedésire minden időben szükség volt és. különösen szükség van ma is, amikor a fejlődés iránya bizonyos fokig a depolitizálódás felé vezet, tehát sokkal cél­szerűbb a társadalmi erőket is ilyein depoliti­zált szervezetekben összegyűjteni. De itt vala­mit tenni kell. Nincs időm arra, hogy rámu­tassak a részletekre, csak azt szeretném a t. belügyminiszter úr figyelmébe ajánlani: mél­tóztassék azon a kérdésen gondolkodni, hogyan lehetne a. társadalmi egyesületi szervezést, hogy úgy mondjam, racionalizálni, az azonos célú egyesületeket bizonyos fokig integrálni, hogy ne legyen 6—8 egyesület azonos céllal; amelyek pedig a kívánatos mércét nem ütik meg, amelyek nem komoly, hazafias célokért működnek, amelyeknek nincs kellő erkölcsi jelentőségük, amelyeknek nincs jó f anyagi megalapozottságuk, azokat méltóztassék kímé­letlenül eltüntetni ebből a dzsungelből. A belügyi tárca költségvetésének egyik legfontosabb tétele az egészségvédelem és ál­talában a közegészségügy. Azt hiszem, a t. Ház tagjai között talán egy sincs, aki ne sza­vazna meg szívvel-lélekkel minden összeget erre a célra, hiszen nem pusztán kis kérdésről van itten szó. Ha messzibbre mennénk, és a dolognak elvi alapjait vizsgálnánk, akkor azt mondhatnám, hogy a nemzeti hivatástuda­tunknak egyik legfontosabb eleme fajtánk fennmaradásának és gyarapodásának biztosí­tása, ezt pedig elsősorban az egészségvédelem szolgálja. Mindig szép szavakat mondunk a hazáról, a honvédségről, de kérdezem, vaai-e értelme, hogy a honvédelem védje a hazát, amely valamennyiünk szívéhez közeáll, vég­eredményben, mégis önmagábaavéve csupán egy földterület és semmi más, ha a nép. amelynek ez a földterület hazája, mondjuk mo­dern szóval: élettere, pusztul és csökken. Nyil­vánvaló, hogy az egész államvezetésnek egyik legfontosabb feladata a népesség biológiai ál­lományának, — értem ezalatt úgy mennyiségi, mint minőségi állományát — legalább is a fenntartása, de lehetőleg fejlesztése. Ez a gon­dolat adja meg a mi egészségügyi igazgatá­sunk jelentőségét. Csak közbevetőleg jegyzem még meg — hogy én is az általános, elhasznált példát hozzam ide, hogy a honvédelem jelentő­ségével hasonlítsam össze az előttünk fekvő tár­gyat —, hogy hiába fordítunk száz- és százmil­liókat, vagy milliárdokat a honvédség kitűnő kiképzésére, kitűnő felszerelésre, ha a sor alá nem kerülnek olyan emberek, akik megfele­lőek arra, hogy ezt a honvédelmi feladatukat ellássák. Ez jeienti a magyar közegészségügyi politika jelentőségét. Azt hiszem, mindnyájan csodálattal és elismeréssel emlékezhetünk meg arról a munkáról, amely valóban méltóan szol­gálja ezt a célt. Ezzel a, munkával kapcsolatban csak egyet szeretnék megjegyezni. Lehet, hogy nyitott kapukat döngetek, de szeretnék még egy szempontra rámutatni ós ez kapcsolatos a társadalombiztosító intézetek­nél, különösen a Mabi.-nál és az Oti.-nál is a fiatalkorúak üdültetésének megszervezésénél szerzett tapasztalatokkal. Nyilvánvaló, hogy minden pengő, amit arra fordltunk, hogy a fiatalkorúak egészsége, ellenálló ereje minél nagyobb legyen, az később százszorosan taka­rítódik meg akkor, amikor ezek felnőtt bizto­sítottakká válnak, mert az a fiatalember, aki­nek egészségére fiatalabb korában nagyobb gondot fordítottak, kevésbbé szorul rá később ápolásra és - más egészségügyi beavatkozásra. Ezt a kitűnő példát szerény véleményem sze­rint általánosítani kellene. Ez a feladat szoro­san ide, ehhez a tárcához tartozik, db kérem a belügyminiszter urait, hogy befolyását abban az irányban is legyen kegyes érvényesíteni, hogy általában az egész közoktatásban és a leventeintézményeken keresztül is f erre a pro­blémára minél nagyobb gond fordíttassék. Ha­sonló fontosságú a belügyi tárca költségveté­sében mindaz, ami szociálpolitikai jelentőségű. Itt a társadalombiztosító intézményeikkel kapcsolatban csak néhány szót. Megint olyan kérdés ez, sajnos,, amely beleilleszkednék a reform tevékenységbe és ahol megint bizonyos akadályok merülnek fel« a megvalósítás tekin­tetében, hogy időszerű-e? Ez pedig az, hogy a társadalombiztosító intézmények reformjával is foglalkozni kellene abból a szempontból is, hogy nem lenne-e célravezető előkészíteni ezek bizonyos egységesítését. Ezzel kapcsolatban megoldható volna a társadtalombiztosító inté­zeteknél a ma hihetetlenül túltengő admini­sztrációnak a leegyszerűsítése, amely jelenleg ott megvan. Egy másik megfontolandó kérdés R r társadalombiztosító autonómiájával kapcso­lódik. Helyesnek tartom, hogy a biztosítottak magulk is résztvegyenek a társadalombiztosító intézet igazgatásában. A mai helyzet azonban nem adja-helyes tükörképét a biztosítottak ösz­szetételének._ Itt tehát valamit tenni kell. Ter­mészetesen jól tudjuk, hogy ma választást nem lehet rendezni a biztosító intézeteknél sem, de nem tudom, nem lehetne-e azt az analógiát, amely igen jól bevált a kereskedelmi és ipar­_kamaránálí megfelelően ^ gyümölcsözteoii itt is az autonómiák összetételének megváltozta­tására. Külön szeretnék szólni az Országos Nép­es Családvédelmi Alap működéséről is, annak ellenére, ibogy úgyszólván minden előttem szólott képviselőtársam szóbahozta ezt. Való­ban úgy van, amint Ferenczy Tibor képviselő­társam mondotta, jellemző ez arra, hogy mi­lyen fontos tevékenységről van saó és hogy mennyire szívén viseli az egész törvényhozás ennek az alapnak az ügyét, amely alapról nyugodtan elmondhatjuk, hogy az első világ­háború óta a magyar államvezetés legnagyobb alkotásai közé tartozik. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Fontosságát legjobban maga a költ­ségvetés indokolása jellemzi, amikor azt mondja, hogy (olvassa): »az Oncsa. rendelte­tése a leginkább támogatásra szoruló népré­tegek gazdasági, erkölcsi és szellemi feleme­lése útján as életviszonyok javítása és a tár­sadalmi kiegyenlítődés elősegítése, továbbá a népesség szaporodásának előmozdításai.« Ez olyan pragramm, amelyet bármely országban, bármely államvezetés úgyszólván teljes és ki­merítő politikai programúinak i§ elfogad­hatna. (Úgy van! Ügy vonj jobbfelől), mert hiszen az államfeladatok legfontosabbjai van­nak itt egy-két szóval tömören lefektetve. 32*

Next

/
Oldalképek
Tartalom