Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-281

478 Az országgyűlés képviselőházának megmunkálja odaadással, készséggel, megelégedetten, ha hiányzik a munkás, nincs a mezőgazdaság megsegítve. (Szöllősi Jenő: Színigazság!) Én mindenképpen belevettem volna ez4 a segítséget a törvényjavaslatba, belevettem volna a mezőgazdasági munkások, cselédek, gyermeknevelési pótlékát. (Rapesányi László: A bizottságban még be lehet hozni!) Kérem a miniszter urat, hogy a bizottsági tárgyalás során foglalkozzék ezzel a kérdéssel, mert e» igen fontos tényező. (Rapesányi László: Meglátjuk, mit szól hozzá a miniszter úr.) Az 1938:X. te. biztosította a. kereskedelemben, a kubikosipariban, a bányászatban, a kohászatban a munkások gyermeknevelési pótlékát, tehát lehet mondani, majdnem minden szakmában megvan a gyermeknevelési pótlék, csupán csak a mezőgazdasági munkásoknál nincs. (Szöllősi Jenő: Mezőhegyesen sincs!) Hány esetben fordult elő vidéken, hogy a mezőgazdasági cseléd kénytelen otthagyni munkahelyét és felmondani cselédi szolgálatát. Megmondja: hiszen gazduram nem adhat többet, mint azt a 24 mázsa életet és hozzá a 100 pengőt, stb., amit még szoktak adni, de engedje meg, ha én akármilyen munkára megyek máshová, a gyermeknevelési pótlékot megkapom három, négy vagy öt> de sok esetben hat gyermekemre is. Ez havonta mindegyikre 5—5 pengőt tesz ki. Meg tudom érteni, hogy a mezőgazdaságban az a kicsiny gazdálkodó ezt nem bírja fizetni, tehát így ő cseléd nélkül marad. Itt tehát feltétlenül gondoskodni kell erről, egy alapot kell létesíteni ebből a milliárdos költségvetésből, hogy a gyermeknevelési pótlékot megkapják. (Szöllősi Jenő: Majd az Oncsa!) . . Van még egy hiány, amelyet szintén szeretnék pótoltatni, még pedig ez az, hogy a kisgazdák instrukciók vásárlására,, gazdasági épületek megépítésére kölcsönt kapjanak, még pedig vagy kamatmentesen vagy egészen csekély kamatozású kölcsönt. Ha a vidéken járunk, különösen, ha az alföldi tanyavilágot nézzük, az ezelőtt 25—30 vagy 40 évvel megépített gazdasági épületeket, azon semmi renováció, újítás nincs. Erre a gazdatársadalomnak nem volt pénze, mert ha bizonyos részben kölcsönt is vett fel, azt nem tudta visszafizetni, részben a múlt idők alacsony gabonaárai, részben pedig az olcsó jószágárak mellett. Erre tehát feltétlenül nagyobb súlyt kell helyezni, mert ha egy kisgazdaság vagy nagyobb gazdaság nincs kellően beinstruálva, nincs jószága, gazdasági szerszáma, akkor ott hiába várunk többtermelést, hiába várunk jobb termést. Már pedig megállapíthatjuk azt,*hogy ha az ember régi, 30—40 évvel ezelőtt épült tanyába megy be, csak elavultságot lát. Látjuk a szalmalyukakban a sertésállományt, mert minden huszadik tanyának sincs rendes óljai. A gazdasági épületek nincsenek kitéglázva, nincsenek megfelelő kényelmes jászlais, stb., amelyekkel egy gazdasági épületet el kell látni. Egyáltalában alig lehet jól felszerelt gazdasági épületet találni, már pedig az ilyengazdálkodástól nem lehet sok jót elvárni. Arra kérem tehát a földmívelésügyi miniszter urat, hogy erre is feltétlenül számítson, mert különben nem tudja a mezőgazdaságot fejleszteni, megsegíteni. Rá szeretnék térni még valamire, még pedig olyasmire, ami talán nem is tartozik ehhez a törvényjavaslathoz, de mégis felhozom, mert itt a többtermelést akarjuk biztosítani a bekövetkező időkben. Magyarorszá281. ülése 19 U2 július 10-én, pénteken. gon ma is több, mint egymillió katasztrális hold föld van a papok, a káptalanok kezében. Nem is az ellen szólok, de azok legnagyobb részét kishaszonbérletekbe adták vagy esetleg középbirtokként vagy nagybirtokként adták bérbe. Rettentő károsnak tartom azt, hogy ezeken a területeken 5—6 éves szerződéseket kötnek, így az a bérlő csak 5—6 évig van biztosítva. Minden 6—7 esztendőben vannak jobb és rosszabb termések, de lehet, hogy ,az a bérlő éppen a legrosszabbat fogta ki. Igyekezik tehát minden bérlő rablógazdálkodást folytatni ezen a birtokon, hogy 5 év alatt legalább azt kivegye, amit belefektet. Helyesnek tarta»nám, ha a többtermelés folytonosságának biztosítása érdekében örökbérleti haszonbérszerződésekeit vagy legalább 20—25 éves szerződéseket kötnének. Állítom azt, hogy felenagyságú birtokon sokkal több jövedelmet tudnának termelni azok a kisemberek, kisgazdák, ha tudnák azt, hogy nekik nem telik le 5—6 esztendő után a bérletük, akkor érdemes lenne nekik befektetni, érdemes lenne talán a szikes földet digózással, sárgafölddel megteríteni, mert ő látná annak hasznát. A valóságban a helyzet más. Különösen az utóbbi évtizedekben rájöttek arra, hogy érdemes a bérleti időt megrövidíteni. Még a régebbi időben 10—12 éves szerződések voltak, most ezt az időt megrövidítették félannyira. Miért? Azt is tudják az érdekeltek, hogy miért. A kincstári illetéket meg kell fizetni, de nem is itt van a baj, hanem ott, hogy aki a szerződést megcsinálja, a káptalan ügyésze, azért 2 százalékot számíthat fel, úgyhogy miután egy-egy káptalan 20— 22.000, sőt annál sokkal több holdat ad haszonbérbe, könnyen előfordul, hogy minden 5 esztendőben ez az ügyész 25—30.000 pengőt húzhat a kisbérlőktől. Ha a szerződést meghosszabbítanák 20—25 esztendőre, — szerintem inkább örökbérlet lenne a leghelyesebb — abban az esetben ettől elmaradnának. Kérném tehát a földmívelésügyi miniszter urat, hogy erre terjedjen ki a figyelme. (Szöllősi Jenő: Nehéz ügy! — Piukovich József: Nagyon nehéz!) Említettem már azt, hogy a sziktalajjavítás, az utak építése benne van ebben a törvényjavaslatban. Mi mindezt annakidején, amikor a kormány ezzel még nem is foglalkozott, kértük, már 1938-ban felvetettük a gabonatárházak építésének kérdését. Ha a múlt kormány már akkor magáévá tette volna, amint jelenleg magáévá tette ezt az indítványt, nem következett volna be az az eset, amely így bekövetkezett, hogy 15 dekás fejadagra kellett leszorulnunk. Erre nem lett volna szükség abban az esetben, ha legalább is egyévi tartaléka lett volna az országnak. Ez volt a múlt kormány részéről a legrosszabb gazdálkodás. Ugyanígy rossz volt a pénzgazdálkodás a kisés nagygazdáknál is. Ha vége van egy évnek, a gazda igyekszik azonnal túladni a gabonán. Az lenne a helyes, rentábilis gazdálkodás, ha legalább egyévi tartalékot tarthatnánk, ha a multévi abraktakarmányt etetnénk fel jószáginkkal, s a multévit adnánk kenyérfejadagnak is- Természetesen erre megfelelő tőkét kell összekovácsolni, megfelelő tárházakat, zsizsikmentes épületeket kell erre a célra emelni, mert különben nem lehet ezt a dolgot megoldani. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a mostani törvényjavaslat figyelme kiterjed erre. Hiszen már az utóbbi évek óta folyamat-