Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-280

Áz országgyűlés képviselőházának 280. remények valóra válásába. (Ügy van! Ügy van!) Én nem ismerem el. hogy ott az embe­rek nem akarnák és nem tudinák a maguk munkáját becsületes jóakarattal elvégezni. A természet kedvező adottságai nyújthatnak előnyt és szerenesés életlehetőséget az ottlakó emberek számára, de semmi ..körülmények kő: zött sem nyujthatnak^ jogcímet mások becsüle­tes munkájának kétségbevonására. (Ügy van! Ügy van! a jobb- és baloldalon.) T. Ház! Nem tudom megállani, hogy mindjárt beszédem elején tisztelettel fel ne hívjam a földmívelésügyi miniszter úr szíves figyelmét a Tiszántúl idáig bizony igencsak mindig, évszázadok során mindig alulmaradt, elárvult, ágrólszakadt gazdálkodó és termelő világára (Ügy van! Ügy van! Igaz!) és annak küzdelmes, mehéz életére. Nekünk, miniszter úr, küzdelem, örökös kemény harc az életünk, súlyos birkózás sorsunk százféle nehézségével. Mi küzdünk földünk minden homoknélküli, csupa agyagos, kőkemény rögeivel, amelye­ken sokszor szétszakítunk mindenféle gazda­sági szerszámot, küzdünk: a vadvizekkel, küz­dünk a szárazsággal és küzdünk kivált a leg­utóbbi időkben földünk kilúgozása folytán reánk mind sűrűbben le-lecsapódó nagy ter­melési sikertelenséggel. Vigasztalást nekünk ennyi balszerencse és ennyi csapás között csak egy nyújt: annak tudata, hogy ennek okozói nem mi vagyunk, hanem ennek az ál­lapotnak az okai rajtunk kívülálló körülmé­nyekben és tényezőkben keresendők. (Ügy van! Ügy van!) Azt mondják a könnyen bíráló emberek, hogy a Tiszántúl népe lusta. Felháborodással utasítom vissza ezt a rágalmat! (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) Azt állítom, hogy a kun­sági parasztember szorgalmasabb, mint bárki a világon !_ Méltóztassanak most megnézni, amikor hajnalok hajnalán ott áll a kasza mel­lett és valósággal vakulásig, késő estig húzza a nehéz igát. Nálunk nem az a helyzet, mint másfelé, hogy a gazdaember kiszalad és mű­veli a kis birtokát. Nálunk 60.000 holdas hatá­ron az a helyzet, hogy az a szegény paraszt­ember kimegy vasárnap délután — nem aján­lom bárkinek, hogy megnézze, mit tesz ma bele a tarisznyájába — és szombat estig haza sem megy a maga városába, hanem ott kint, Isten szabad ege alatt hál és végzi a maga komoly, tiszteletreméltó munkáját. (Ügy van! Ügy van!) Ki meri azt mondani, hogy a kun­sági parasztember lusta? Télen nincsen mun­kája, mert nincsen dolog a számára. Ez a nagy hibája, nagy mulasztása a múltnak és ennek a szerencsétlen múltnak az áldozata a kunsági paraszt. Nincsen munkája, pedig dolgozni akar, de nem tud dolgozni, mert nincs, aki munkát ad számára. A Tiszántúl kiváló magyar népe évszázadok során — állítom és felelős vagyok kijelentésemért — mindier kurtát hú­zott, mert akkor nem volt kedves az, aki be­csületes lélekkel magyarnak vallotta magát. Ma már nem bűn, hanem érdem, kiválóság magyarnak lenni. Kell tehát, szükséges tehát, hogy az erre rájött jelen a múlt mulasztá­saiért ízelítőt és kárpótlást nyújtson a szá­mukra. Kérem a miniszter urat, méltóztassék ezt a népet talán személyes megjelenéssel a maga valóságában megismerni, tisztelettel kérem, méltóztassék ennek a népnek t ezerféle nyomo­rúsága megoldásában segítő kezet nyúj­tani, mert — ismétlem — ennél a népnél nincs jobb nép a világon! Ez a nép a magyarság ülése 194-2 július 9-én, csütörtökön. 441 rezervoárja, tiszta, színmagyar nép. (ÜÜV van! (Ügy van! a jobb- és a maioldalon.) Ezt a nép: a kunság, a jászság és a hajdúság. (Piukovich József: Ez igaz!) Szeretjük a hazánkat becsü­lettel. Vérünk hullásával, igazi hozzávaló hű­ségünkkel és magas adók viselésével bizonyít­juk édes hazánk sorsában való résztkérésün­ket. Közelebb menve a törvényjavaslathoz, a magam részéről őszintén megvallva, az útkér­dés radikális rendezését tartottam volna a legelső feladatnak (Igaz! Ügy van! jobbfelől.), mert hiszen én szerintem az Alföldön, különö­sen a mi helyzetünkben az utak karbahozásá­nál íontosabb gazdasági teendő a világon nincsen. (Ügy van! joobfelól.) Mivel azonban értesülésem szerint van kjilátás arra. hogy ezen a nagy, sorsdöntő alföldi problémán az őt megillető komoly akarással segít a .Kor­mány, én elfogadom a sorrendnek ezt a be­osztását is, de őszintén ki kell jelentenem, nem tartom szerencsésnek. Szerintem az Al­föld útügyének rendezése nélkül nem lehet egészséges gazdasági rend ebben az ország­ban. (Ügy van! jobbfelől.) Az Alföld útügyeinek rendezése és az itt ezer esztendő óta felhalmozódott sok nagy baj­nak becsületes lélekkel való orvosolni akarása. a mi édes hazánknak Erdély után a legégetőbb problémája. Hogy mit jelent az Alföld, főleg a Tiszántúl szempontjából az útügy, azt csak az tudhatja, aki közvetlenül szemléli- a hely­zetet. Az ország többi szerencsésebb részei nem ismerik ezt az állapotot, mert náluk van kő, homok, könnyű munka. Nálunk ellenben nemcsak kő nincs, hanem egy félmarék homok sincs, (Piukovich József: De van szik!) hanem agyag és, agyag, meg sár. Az Alföld útügye nem egy tárca ügye, hanem a honvédelem érdekeit nem is érintve, a földmívelési érdeke­ken felül belenyúlik kereskedelemügyi, ipar­ügyi, belügyi és kultusztárca kereteibe is. Mi­vel azonban, amint talán méltóztatnak emlé­kezni rá, az elmúlt tél folyamán egyik inter­pellációmban ezeket a kérdéseket behatóan ki­fejtettem, ezzel a kérdéssel tovább nincs szán­dékom itt behatóan foglalkozni. Általános tekintetekben jólesik látnom, hogy ezen a javaslaton, mint nagy összetartó és a sikert biztosító kapocs, a közösség szel­leme vonul keresztül. Az irányított gazdálko­dás az egyik fő kívánalma ez. Ennek kiépítése és vérré való válása tudjuk, sok nehéz munkát fog még nekünk okozni. Eljutottunk ugyanis a világ folyásában ahhoz az ideális állapothoz, hogy az egyén kisded játékai fölé kezdjük emelni a nagy összesség, az egyetemesség ér­dekeit. Minden az összességé, az egyén pedig csak figura a nemzet sakktábláján, altit a közösség javaiból és az összeredmény garma­dájából annyi illet meg a, munka honoráriuma­ként, amennyit a munkája ér. (Ügy van! jobb­felől.) Az irányított gazdálkodásnak ez az alapgondolata és aki ismeri a magyar paraszt­ság lelkivilágát, az tudja, hogy az előtt ez új vilá.g szokatlan eszmeáramlat és sok idő telik még el, amíg megérti. Pedig, ha egy kicsit is gondolkoznék rajta, magától is rá kellene jönnie, hogy az eljövendő új világnak csak ez lehet a sarkköve és alapja. Mert a,z egyén maga, még ha kiváló is, pehely az élettel való birkózásban, de a tömeg, a nagy célért küzdők tábora hatalommá duzzad és súlyos, a, sikert biztosító tényezővé emelkedik. Az eljövendő új I világ legnagyobb ereje az egy eszmének, á

Next

/
Oldalképek
Tartalom