Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-280

442 Az országgyűlés képviselőházának 280. ülése 19 U2 július 9-én, csütörtökön. közösség érdekének szolgálatában egymásnak vetett hát és az egymásba szorított marok. örülök annak, hogy ebben a törvényjavaslatban az ember szeme előtt akarva-nemakarva ezeknek az egyesített erőknek a körvonalai tűnnek fel. Adja Isten, hogy valóban sikerüljön valóra váltani a szövetkezeti eszmét, ezt az ideális elgondolást. A szövetkezeti eszme azt mondja, hogy az egymásnak vetett hátakon épül fel a jövő boldogulása. Mert a kis paraszt a maga két lovaeskájával csak cikarászik, ellenben a közös erővel beszerzett nehéz gépek már komoly .munkát végeznek. Kinek-kinek a maga egyéni értéke és munkája szerint járjon a jutalom. Ez a szövetkezeti elgondolás a jövő biztos záloga. Egyesíteni kell a,z erőinket. azokat az elérni kívánt cél szolgálatába kell állítani, mert ez a jövő útmutatása és míg az egyént az első szélfuvallat elsodorja, addig a tömeg ellenáll a nehézségeknek, küzd és a végén sikert ér el. Üdvözlöm ezt a szellemet a törvény javaslatban. Ebben; a javaslatban az "egyén alkotókészsége és képessége mellett, annak érintetlenül hagyása mellett feltűnik az államhatalom beavatkozási joga. A termelésnek keresnie kell a fogyasztás arányait, azonban ennek az irányításnak keretén belül nagy felelősség terheli az államhatalmat mint legfőbb irányító szervet. Csak úgy lehet megnyugvástkeltő törekvést többet termelni, mint a saját szükséglet, ha a többlet értékesítésféhen a beruházás és munka által hozott áldozat megtérülve látja az őt megillető honoráriumot. Erre vonatkozóan szomorú tapasztalatok vannak előttünk a múltból. Amikor drága nálunk a sertés, minden ember kocamalacot keres megvételre, szaporítani törekedett sertésállományát, ennek vége azonban az volt, hogy megszaporodott # a malac, de akkorra lement már az ára. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Felsóhajt ilyenkor az alföldi gazda: adtál Uram jó szerencsét, de nincs köszönet benne! így jártunk a birkával és így járunk, ha nem vigyázunk, a borsóval. Ezért mondom, hogy az államhatalmat felelősség terheli az irányításban. Mindez azért történt, mert a kínálat felülmúlta a kereslet kereteit és ebben az eredetileg tiszteletreméltó szándékában és törekvésében nem volt szerve, amely elhelyezte volna a többlet produktumait és így azok a termelő nyakán maradtak. Mi lett ennek következménye? Az, hogy a gazda nem termelt. Csalódott emberként félreállott, kerékhez verte a malacot, pedig közben újra felment az ára. Nálunk, az Alföldön előfordult, már az az eset is, hogy a muzsikuscigány hetenként kétszer evett malacpaprikást, mert majdnem ajándékba adták neki. Az irányítás rendszeres, zökkenésmentes lebonyolítása nagy felelősséget jelent a legfőbb -irányítószervre, vagyis az államhatalomra, ha az beavatkozik, mert az árak nívóntartásától és a piacok előre való biztosításától százezrek boldogulása függ. A belső piac rendezése ég a külföldi piac felvevőkészségének előkészítése már nem a termelő gondja, a termelő gondja csak a siker feletti öröm és a sikertelenség feletti bánkódás. A gazda bugyellárisát ugyanis nagyonsok esetben a legnagyobb szorgalom mellett sem maga a gazda, hanem rajta kívül álló körülmények töltik meg, de ugyanezek a kívülálló körülmények üríthetik is ki. Ez. a javaslat a termelők százezrei által termelt javak összegyűjtésére és a belfogyasztás ellátására, valamint az export könnyebb lebonyolítására a Hombárt, a Futurát és a Han-, gyát jelöli meg mint altruista szerveket. Nem lévén más szerv, ezt a magam felfogása szerint is helyesnek tartom. Annak ellenére, hogy ezen az oldalon ülök, nem tudom megállni» hogy a multak tapasztalatai alapján kifejezésre ne juttassam ezzel szemben a magam aggályait. "Az egy kéz nem állhat az egyéni célok szolgálatában, mert nem csupái. kereskedő, hanem a nemzetgazdaság termelő világának munkatársa is kell, hogy legyen. Célkitűzéseit nem az üzlet jósága határolja körül, hanem a nemzetgazdasági érdekek lehető zökkenőmentes ellátása és kiszolgálása. Nem volna helyes, ha akár a Hombár, akár a Futura egyéni célok kergetésével csak a milliós hasznok elérésében, nagy jutalékok és illetmények fizetésében, vagy talán a páncélszekrények rekeszeinek bankóval való tele-. gyömöszölésében keresné vágyai non plus ultráját. Ha pedig ezt teszik, legyenek elkészülve arra, hogy róluk még itt, ebben a Házban ezzel az eljárásunkkal kapcsolatban sok szó fog esni. (Pándi Antal: Fog!) A törvényjavaslat egyes rendelkezéseire és rendelkezésemre álló, sajnos, igen rövid idő kihasználásával csakúgy nagy vonásokban leszek bátor kitérni. Bennünket, alföldieket — ne méltóztassanak ezt rossznéven venni — a magyar Alföld kérdése érdekel. Én is hallottam a magyar Alföld nyomorúságáról egy két képviselőtársamat beszélni, így például Tildy Zoltán t. képviselőtársamat is. Százszor hallja az ember — minden irigység nélkül legyen mondva — azt a szót, hogy Dunántúl, de csak néha buggyan ki valakiből egy keserű sóhajtás, amikor a Tiszántúl felé fordul. Tartózom népemnek azzal, hogy itt az ország házában kiteregessem ezeket a kérdéseket. (Halljuk! Halljuk!) Elsősorban a gazdasági felügyelők kérdé sével akarok foglalkozni. Tisztelem, értékelem őket, kiváló testület, de legyen szabad azért nekem, mint gyakorlati embernek néhány szót szólnom róluk. A gazdasági felügyelői kart a maga munkásságában sajnálni tudom, mert amit csinál, az minden, csak nem gazdasági munka. Nem azt akarom mondani, hogy tel jes egészében, hanem nagyobb részében. Legalább is annak nem a^ gyakorlati részét végzi. A gazdasági felügyelő irodista, statisztikus és minden egyéb, de az ekéhez nem ér le. (Ügy van! Ügy van!) Végtelenül örülök, hogy ezt az űrt a földmívelésügyi miniszter úr előrelátása és bölcsesége észrevette, merthiszen egy harmadik szervet létesít, amely az ekéhez közelebb esik: a községi gazdasági felügyelők intézményét. Én szívesen nevezném őket községi gazdasági felügyelőknek. Eddig volt vármegyei felügyelő, volt járásig felügyelő, de ez nem ért le a kisparaszt ekéjéig, a praktikus életben igen gyenge dolognak bizoinyult. A községi gazdasági felügyelő, vagy községi elöljáró, gazdasági felügyelő elér a legutolsó kis ekéig is gyakorlati út mutatásokkal. A tanításról van néhány szavam. Arra kérem a földmívelésügyi miniszter urat, méltóztassék a tanítás terén a gyakorlat kérdéseire az eddiginél is nagyobb súlyt helyezni, mert valljuk meg, t. Ház, — és ezt ne vegye tőlem senki sem rossznéven — akárhány akadémiát végzett fiatalember nem tudja azt a kettős ekét lejjebb venni. Nem általánosítok, de bizony inkább a teóriára