Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-279
400 Az országgyűlés képviselőházának voltára tekintettel, beszédem elmondására tisztele tel halasztást kérek. Elnök: A képviselő úr beszédének elmon dására halasztást kért. (Felkiáltások: Megadjuk!) Méltóztatnak ehhez hozzájárulni 3 (Igen!) A Ház a halasztáshoz hozzájárul. T. Ház! Minthogy tegnapi ülésünkben hozott határozatunk értelmében egy órakor az interpellációk meghallgatására terünk át, a vitát ezért félbeszakítom és javaslatot teszek a t. Háznak arra vonatkozólag, hogy legköze. lebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és ennek napirendjére tűzzük ki a képviselőház egyik alelnökének megválasztását, továbbá a ma tárgyalt törvényjavaslat vitájának folytatását. Méltóztatnak aapirendi javaslatomhoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház az elnök napirendi javaslatát elfogadja. Most áttérünk az interpellációkra, mégpedig elsősorban a miniszter uraknak az egyes interpellációkra írásban adott válaszaira. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter úrnak Stitz János képviselő úr interpellációjára adott válaszát felolvasni. Porubszky Géza jegyző (olvassa): »Tisztelt Képviselőház! Dr. Stitz János országgyűlési képviselő úrnak a m. kir. Külkereskedelmi Hivatal régi és újonnan felvett tisztviselői fizetésének aránytalan és a régi tisztviselőkre sérelmes volta tárgyában a képviselőház 1942. évi június hó 3-i'ki üléséin előterjesztett interpellációjára a következő választ adom. A Külkereskedelmi Hivatal személyzete a múltban csak szerződéses alkalmazottakból állott. A folyó évben 111 állami rendszerű fizetési osztályú állás rendszeresíttetett, amelyből 67 állás az igazgatási, 32 a számvevőségi, 7 a segédhivatali és 5 az altiszti szakra esik. Az igazgatási szakon V—X. fizetési osztályú, illetve gyakornoki állások rendszeresíttettek és azokra azok a hivatali alkalmazottak, neveztettek ki, akik az előírt főiskolai képesítéssel rendelkeztek. A kinevezett volt szerződéses alkalmazottak a kinevezés után is ugyanazt a javadalmazást kapják, mint a kinevezés előtt, mert abban az esetben, ha kinevezés után illetményük korábbi illetményüknél alacsonyabb, úgy a régi és az új illetmény közti különbözetet pótlék címén megkapják. A Hivatalnál a kinevezett tisztviselőkön kívül jelenleg is teljesítenék szerződéses alkalmazottak szolgálatot. Ezeknek a száma jelenleg körülbelül 460, amelyből 220 előadói munkakört tölt be, 150 kezelési teendőket végez és mintegy 80 főnyi az altiszti személyzet, A szerződéses alkalmazottak részére is már a múltban megállapíttatott egy illetményrendszer, amelynek keretén belül egyes fizetési kategóriák nyertek megállapítást. A szerződéses tisztviselők ezekbe a fizetési kategóriákba vannak besorozva. A szerződéses tisztviselők elnevezése az egyes kategóriákban a következők: 1. kategória elnök, 2. kategória alelnök, 3. kategória igazgató, 4. kategória aligazgató, 5. kategória főtitkár, 6, kategória titkár, 7. kategória főelőadó, 8. kategória előadó, 9. kategória tisztviselő. A felsorolt tisztviselők előadói munkakört töltenek be. A kezelési teendőket ellátó személyzet részére egy emelkedő javadalmazással megállapított illetményrendszer van életbeléptetve. Az altisztek ugyancsak egy fokozatosan 279. ülése 194-2 július 8-án, sz&rdán. növekedő illetményekkel megállapított fizetési rendszerbe vannak besorozva. A tisztviselők és kezelők az egyes kategóriákból előléptetés ^ útján juthatnak a magasabb fizetési kategóriákba. A. Külkereskedelmi Hivatal folyó évi január hó 1-én került a kereskedelem- és közlekedésügyi tárca fennhatósága alá. Ezt megelőzően mint Kereskedelmi Hivatal a közellátási miniszter felügyelete alá tartozott. Ebben a minőségben a Hivatal ügykönéibe tartozott olyan külkereskedelmi és belkereskedelmi vonatkozású ügyek intézése, amelyeket főleg az iparügyi, a földmívelésügyi, valamint a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium, esetenként pedig más minisztérium is a Hivatalra bízott. A Hivatalnak tárcám fennhatósága alá törtfétnt visszahelyezése alkalmával a belkereskedelmi ügyek intézése a közellátásügyi miniszter úr felügyelete alatt maradt és ennek következtében a Hivatal azon tisztviselői, akik a belkereskedelmi vonatkozású ügyek intézésével foglalkoztak, továbbra is a Közellátási Hivatal kötelékében maradtak. Egyrészt az említett tisztviselőknek r a Hivatal kötelékéből történt kiválása, másrészt Pedig a külkereskedelmi vonatkozású ügyeknek a rendkívüli viszonyok következtében nagymértékben történt megnövekedése szükségessé tették újabb tisztviselők alkalmazását. Általános gyakorlat az, hogy az újonnan felvett tisztviselők a megállapított illetményrendszer legalacsonyabb fokára nyernek kinevezést. Több esetben előfordult azonban, hogy olyan szakképzett és hosszabb gyakorlattal rendelkező tisztviselők alkalmazására volt szükség, akik a magángazdasági életben, vagy más vállalatoknál már hosszabb időn keresztül teljesítettek szolgálatot, ahol megszervezték azt a különleges gyakorlatot, amelyet a Hivatal munkakörének ellátása megkívánt. Ilyen esetekben az alkalmaztatás nem a kezdő fokozatba történt, hanem a magasabb fizetési kategóriákban megállapított illetmény mellett szerződtettek az újonnan alkalmazott tisztviselők. Ezeknél a szokástól eltérő alkalmazásoknál azonban mindenkor az alkalmazandó tisztviselő gyakorlati tudása, életkora, valamint a magángazdaságban, illetve a vállalatoknál eltöltött szolgálati ;deje vétetett figyelembe. Ezek az alkalmazások azonban csak szórványosan fordultak elő Cs csakis akkor, amikor a Hivatal érdeke parancsolóan előírta azt, hogy olyan tisztviselő alkalmaztassák, aki a Hivatal különleges munkakörét csak már hosszabb gyakorlattal és tapasztalattal megszerzett szaktudással tudja ellátni. Ilyen különleges munkakört látnak el a Hivatalnál az úgynevezett minőségi ellenőrök, akik az exportra kerülő áruk minőségét vizsgálják felül. Erre a munkakörre csak olyan tisztviselő alkalmazható, aki már megfelelő tapasztalattal rendelkezik. A kezdő és megfelelő gyakorlattal, valamint szaktudással nem rendelkező tisztviselő nem bízható meg annak elbírálásával, hogy az exportra kerülő áruk minősége megfelelő-e vagy sem. Ezek az említett különleges munkakörök ellátása miatt fordult elő néhány alkalommal az, hogy az újonnan alkalmazott tisztviselő részére magasabb illetmény állapíttatott meg, mint amennyit a régebben ott szolgáló tisztviselő kap. Altalánosságban azonban nem áll fenn az a helyzet, hogy a régi és az újonnan