Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-279

398 Az országgyűlés képviselőházának annak a mezőgazdasági kamarának. Hiszen a javaslatban is benne van, hogy most községenként meg fogjuk kérdezni az aranykalászos és az ezüstkalászos gazdákat ezek, mellett. Ezt értem, mert ha rövid kiképzést kaptak is, látom, hogy nagyon értákes kis tudást szedtek magukba, de tulajdonképpen van minden községben községi mezőgazdasági bizottság, minden járásban mezőgazdasági bizottság és még sohasem sántul meg egy ilyen alakulat, ha besorozzuk ezeket a bizottságiokat is az aranykalászos és ezüstkalászos gazdák mellé. Mert ha valaki figyelte ezeknek a bizottságoknak ténykedéseit, meggyőződhetett róla, hogy azok olykor-olykor igen gyönyörű gondolatokat tárnak fel, még ha nines is eredménye, míg az arany- és ezüstkalászosokról nem tudjuk ezt. Nagyon elismerem őket, mert voltam néhány vizsgájukon) és tudom, hogy iparkodtak tanulni, hisz a mi magyar fiatalságunk tanulni vágyó és nagyon helyes ez az toktatás minden téren. Elhangzottak itt olyan beszédek, hogy a szakoktatást talán nem kellően folytatják a községekben. Én állítom, hogy legalább 5—6 esztendő óta, vagy egy évtized óta a szakoktatás megteszi a maga hivatását, emblereket nevel ennek a hazának és ennek csak a nemzet és a jövő veszi hasznát. (Ügy van! jobb felől.) Az is köztudomásúi, hogy ez az osztály, amaily ennyire el volt hanyagolva, régóta, talán a világ kezdete óta (Derültség.), amikor a dolgok melegére került a sor, de más, rendes időben is, a legnagyobb áldozatokat hozta. Füssy Kálmán t. képviselőtársam és barátom is felhozta, hogy minden mozgósításkor előtérbe kerülnek a földmívesek és előszólítják őket az ő lovaikkal. Tessék elhinni, csak ainnek a dolognak szenvedő alanyai tudják megbírálni azt a nehéz helyzetet, amely akkor áll elő, amikor annak a 25—30 holdas parasztnak elviszik a két lovát. Most változott a helyzet. Eddig elvitték és napidíjat fizettek utána, de mit kellett küzdenie anmak a gazdának, hogy el ne maradjon a termés, hogy bevettesse, vagy bevesse az ő kis földecskéjét az az ember, aki igavonó állat, kocsi és lószerszám nélkül maradt! Most ugyanez a küzdelem folytatódik, mert most kifizetik ugyan a ló árát, de azt hiszem, nem helytelen, ha idehozom a tényállást: a téli becslés szerint. Télen, januárba«! sorozták be a lovakat, amikor 30-^32 fokos hideg volt. Százalék szerint osztályozták a lovakat. Ez szerintem is helyes. Akkor azonban az árak még nem szöktek fel annyira, mint ma. Az alapár, ahogyan meg volt állapítva, akkor helyes volt, megállta a helyét, ma azomban már nem helyes s nem állja meg helyét. Az alapárhoz képest bírál ták el a lovakat és állapították meg, hogy melyik ló háiny százalékkal kevesebbet ér. mint az elsőosztályú ló. De azt a lovat akkor bírálták meg, amikor 6—8—10 óra hosszat állt 30 fokos hidegben megdermedve. Én nem hiszem, hogy van olyan szakértő, aki a lovat ilyen körülmények között kellőképpen meg tudja bírálni és osztályozni tudja. Megmondhatom, hogy a mezőgazdasági bizottság erre nézve már megtette jelentését a kamaráinak. Azt hiszem, a kamara majd továbbítja feljebb, de nem tartom feleslegesnek, hogy itt is hangoztassam ezt a dolgot. A lótenyésztők nem riadnak vissza az áldozatvállalástól, nem mondanak ellent, nem agitálnak, ha felszólítják őket, lovukat, szerszámukat és kocsijukat 279. ülése 19U2 július 8-án, szerdán. beadják, de az az óhajtásuk és ezt általam is kérik erről a helyről, hogy a földmíyelésügyi minisztérium a honvédelmi minisztériummal egyetértően emelje fel az alapárakat és a lósorozásokat úgy intézzék, hogy ne januárban 30 fokos hidegekben, hanem ősszel, j vagy tavasszal hajtsák végre. Most elvitték a lovakat és én állítom, bizonyítani is tudom, hogy mert a sorozás úgy hozta, a százalékát úgy állapították meg, 600 pengőt kap a magyar azért a lóért, amelyért külföldi vevők, mondjuk a német vásárlóbizottság 1600 pengőt ígért és a gazdája akkor mem adta oda, mert keveselte az árát. A másikért, amelyet 1200 pengőért kértek és nem adta oda, szintén 600 pengőt kapott. (Égy hang a baloldalon: Szomorú!) Nem panaszként mondom ezt, de mégis panasz és erős panasz, mert hiszem egy sült vak lovat sem lehet ma 600 pengőért megvetnni. (Úgy van! Úgy van!) így az a kis f Öldmívelő ember ugyanabban a helyzetben van, mint amikor a lováért nem fizettek, nem tud lovat venni és gyötrődik, nincs neki sem éjjele sem nappala azon való aggódásábain, hogyan tud eleget tenni kötelességének, hogy termeljen az országnak, dicső honvédeinknek, a map'var hazának, meg az ő családjának is, valamint azért is, hogy legyen valamije, amiből az adóját fizeti. Hallottam itt olyan hangokat is, amelyek a termelő földek szaporítását óhajtják. Én magam is óhajtom ezt, erről a helyről jelentem ki azonban, hogy mielőtt hozzáfognak valamely földön a szántóföld szaporításához, előbb mindig tegyék bírálat tárgyává és nézzék meg azt a földet, hogy alkalmas-e a szántóföldi művelésre, nehogy koldussá tegyünk egy embert rajta azzal, hogy megengedjük neki a föld felszántását anélkül, hogy előre meg lenne javítva. Láttam földeket, amelyek sziktalajok és a kisember, akit oda beengednek, töri-zuzza magát, tönkreteszi a jószágát és sokkal rosszabb sorsban él azon a földön, mint a napszámosember, mert a földje nincs megjavítva. Legelőnek még lehetne hasznosítani, ha másnak nem, juhlegelőnek, de töri, marja, magozza kétszer-háromszor is és akkor sem lesz rajta termés. Elsősorban is legelőjavításra volna szükség, mert sajnos, szomorúan kell jelentenem, azok a szikes földek, amelyeket eddig feltörtek, haszontalanok. Főként azokra állapítom meg ezt, amelyekkel vitézeket akart jutalmazni az állam és ráhelyezte őket ezekre a kis haszontalan földekre. Ügy tűnik, mintha azért adták volna ilyen földeken a vitézi telket, hogy ott mutassa meg az a vitéz, nem azt, hogyan lehet többet termelni, hanem hogyan kell a földtől elszökni. (Zaj. — Rapcsányi László: Elég szomorú dolog!) T. Ház! Egy bizonyos idő óta mindenki, aki nyitott szemmel jár, egy óriási hibát észlelhet, hiszen tiZ HZ ember tudja — rövid ideig — fenntartani a népszerűséget, ki mindenhova egyformán turbékol, vagy jobban mondva, nem is egyformán, hanem mindig afelé, akinek beszél. Van itt egy nagyon sajnálatos dolog és észszerű, ha itt megpedzzük, megjelentjük. Ha tovább tart ez az áldatlan állapot, ha tovább folytatódik ez a háború, akkor később talán a gazdálkodást is hadiüzemmé kell majd nyilvánítani, mert t- uraim, én nem a munkabérek ellen agitálok itt, nagyon jól tudom, hogy an-