Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.
Ülésnapok - 1939-278
358 Az országgyűlés képviselőházának 278. ülése Î942 július 7-én, kedden. lom csak függeléke ezeknek a kérdéseknek. Ezt is meg kell változtatnunk ugyancsak ennek a javaslatnak alapján: minden gyárnak, amely az agrártermeléssel van kapcsolatban, agrárkézbe kell kerülnie, agrárkezek irányítása mellett kell működnie és a belőle befolyó összegeknek a mezőgazdaság fejlesztését is ; s az agrártársadalom tagjainak anyagi boldogulását kell szolgálniuk. (Helyeslés.) A szövetkezetekkel kapcsolatban egy szomorú, konkrét példát hozok a t. Ház elé, amelynek nem lett volna szabad megtörténnie, s amelyet azért hozok fel, hogy felhívjam a miniszter úr és a szövetkezeti vezetők figyelmét arra, hogy jobban nézzenek utána a szövetkezeti adminisztrációnak. Méltóztatnak emlékezni, hogy megboldogult gróf Teleki Pál egyízben majdnem konfliktust idézett elő egyik mondásával, amikor azt mondotta, hogy a magyarországi szövetkezetek nem állnak hivatásuk magaslatán. (Felkiáltások balfelöl: Ez igaz!) és nem töltik be azt a hivatást, amelyet a szövetkezeteknek be kell. tölteniök. Ebből egész hullámzás képződött, amíg azután elcsendesedtek ezek a dolgok. Azt hiszem azonban, hogy a dolog még ma sincs rendbehozva és ezen a vonalon feltétlenül javítanunk kell: új szövetkezeti törvényt kell alkotnunk, vagy módosítanunk kell a régi szövetkezeti törvényt a mai követelmények szellemében. A konkrét eset a következő. Kárpátalján még Darányi Ignác alatt alakult meg az árdánházi háziipari szövetkezet, amely igen szép lendolgokat és szőnyegeket készített. A csehek alatt a régi magyar szövetkezeti alakulások megszűntek, mert hiszen ők azokat elfojtották, így megszűnt ez a szövetkezet is és így ott parlagon voltak a szövőigépek egészen az impériumváltozásig. Az impériumváltozás után Kozma Miklós kormányzói biztos idejében, megindult az árdánházi háziipari szövetkezet. A kormányzói biztosság 20.000 pengővel támogatta a megindulást. De mi történt? Éppen tegnap kaptam meg a közgyűlés jegyzőkönyvét, amelyben panaszkodik az igazgatóság, hogy a kormányzói biztosság egy Wittmann Tibor nevű ilosvai kereskedőnek adta bérbe a háziipari szövetkezetet havi 500 pengőért. Ez lehetetlenség. Nem kérdezik meg az igazgatóságot, nem kérdezik meg a közgyűlést, szóval a szövetkezeti tagokat, csak úgy minden további nélkül Wittmann úrnak adnak oda egy szövetkezetet, aki elmegy, elveszi a pecsétet, elveszi a készpénzt és azt mondja: mától fogva a szövetkezet az enyém. (Hokky Károly: Lehetetlen dolog!) Mégis így van. (Hokky Károly: Elhiszem, hogy így van, de lehetetlen!) Azt mondják egyébként a parasztok, hogy a szövetkezetnek 10.000 pengő értékű áruraktára, nyersanyag lenkészlete van és akkor mondhat fel Wittmann úr, amikor akar. (Felkiáltások: Ki az a Wittmann úrf) Wittmann úr eladhatja azt a 10.000 pengős árukészletet és azt fogja mondani, hogy tovább nem dolgozunk, folytassátok tovább magatok és a 10.000 pengőt zsebrevágja. (Egy hang half elöl: Zsidó?) Nem tudom. Méltóztassék tehát ebben a kérdésben a vizsgálatot megindítani és visszaszolgáltatni a szövetkezetet az illetékes tagok kezébe. Ehhez hasonlót hallok a beregkövesdi kosárfonó szövetkezetről is, ott is — mint hallom bérbe akarják adni ezt a szövetkezetet és több más szövetkezetet is Kárpátalján. Méltóztassék ebben a vonatkozásban kemény kézzel odaütni és a szövetkezetek felügyeletét és vezetését felülről energikusabban és rendesebben vezettetni. (Abonyi Ferenc: Zsidó az a Wittmann?) Nem tudom. Ezekre a segítő eszközökre azért is szüksége van a miniszter úrnak, hogy a diszparitás megszűnjék, amely ma az agrártársadalom rovására fennáll az ipari és agrártermékek között. Lehetetlen az, hogy 5 mázsa búzát kelljen adni egy pár csizmáért, hiszen ma ott vagyunk, hogy meg lehet oldani, htogy megdrágítsuk a mezőgazdasági termékeket anélkül, hogy ez a fogyasztók rovására menjen; hiszen látjuk, hogy kik profitálnak a mai háborúban, meg lehet találni azt a jövedelmet, amelyet a háború hozott magával. Tessék ezt megfogni, kihasítani belőle a termelő részére azt a különbözetet, amely a maximális árak és mondjuk a tényleges árak között van, (Teínesváry Imre: Zugárak!) és akkor nem drágítunk a szegény munkások és egyéb kategóriák rovására, nem drágítjuk ezeknek a lisztjét és egyéb nyersanyagszükségletét, viszont a gazda - is megtalálja a maga számítását. A harmadik segítő eszköz volna, amelyet a miniszter úr felhozott, a mezőgazdasági igazgatás decentralizációja. Ezzel tökéletesen egyetértek és helyeslem a miniszter úr felfogását, amikor azt mondja, hogy erős központi kormányzás kell, az igazgatás menjen a helyszínre; ez az ideális: az irányítás menjen a kormánytól, az érdekképviseletek, a kamarák és szövetkezetek, a gazdasági felügyelőségek és egyéb idevonatkozó érdekszervezetek pedig a helyszínen vezessék az agrárigazgatást és akkor sokkal kevesebb hiba fog történni és sokkal kevesebb munkát kell a központnak befektetni. A negyedik nagy segítőeszköz volna a mezőgazdasági gyáripar megszervezése. Én megdöbbenve hallottam, hogy Magyarországnak behozatalra van szüksége mezőgazdasági gépekből. Emlékszem, hogy az első világháború előtt Tarján Ödön losonci gépgyára annyit termelt itt Magyarországon a többi gépgyárral együtt, hogy a gépeket nem tudták elhelyezni, ennek a losonci gépgyárnak a termékei Oroszországba mentek és az orosz mezőgazdaságnak legkedveltebb mezőgazdasági gépei voltak. Lehetetlen, hogy mezőgazdasági gépeket behozzunk. Nem mondom, ha ma tényleg nincsenek meg ezek a mezőgazdasági gépek, ha a mezőgazdasági gépgyárak nincsenek jól beszervezve, megértem a miniszter úr bejelentését, hogy tárgyalásokat folytat katonai és egyéb hadiüzemű gépgyárakkal, hogy nagyobb osztályokat létesítsenek a mezőgazdasági gépgyártásra, ezt azonban csak a legszükségesebb esetekben lehet meg; tenni és addig, amíg a magyar mezőgazdasági gépgyártás megfelelően meg nem szerveződik. De nemcsak az ország részére kell mezőgazdasági gépeket gyártanunk, hanem a mienk kell., hogy legyen az egész Balkán, Horvátország, Szerbia, Bulgária, Törökország, Galicia és Románia; ez mind ránk vár, és ha most nem fogunk hozzá és az első békenapon nem megy el a mi ügynökünk azzal az ekével, borona val és géppel a szomszéd államba, akkor ott lesz majd az angol, a német, vagy nem tudom melyik konkurrens és le fogunk csúszni. Tehát ez a legfontosabb: nemcsak magunknak termelni, hanem kivitelre, nagy kivitelre is számítani. (Helyeslés.) És ha hozzáfogunk ennek a gyáriparnak megszervezéséhez, akkor legyünk tekintettel most már az agrártársadalómra, ne pedig- a nagytőkére, á
