Képviselőházi napló, 1939. XIV. kötet • 1942. június 16. - 1942. július 31.

Ülésnapok - 1939-277

334 Az országgyűlés képviselőházának 277. ülése 194-2 július 3-án, pénteken. test a földmívelésügyi minisztérium tanúsította. (Ügy van! Ügy van! a baloldalon.) A gazdasági tudás fejlesztésére mérhetetlenül szükség van az elkövetkező földreform szempontjából is. Meg kell emlékeznem erről a problémáról, mert egy előző törvényjavaslat tárgyalása során néhány olyan felszólalást is hallottam és olvastam, mintha ez a földreformkérdés most már lezáratott volna azzal, hogy eldőlt, hogy a termelés szempontjából melyik a produktívabb terület. A földreform kérdése nemcsak termelési kérdés, hanem nagy népi és nemzeti kérdés is. (Ügy van! Ügy van! a bal* és «• szélsőbaloldalon.) Én mélyen meg vagyok győződve, hogy ezt a folyamatot bizonyos szempontból meglassíthatta vagy megállíthatta ez a mostani nehéz idő, de ez a folyamat megakadályozhatatlan, és ha az ország jövendőbeli fejlődését komolyan akarjuk nemzeti szempontból is, akkor számolnunk kell a háború után egy szerves nagy földreform keresztülvitelével. Mérhetetlenül szükséges és fontos, hogy az új kisbirtokosok megfelelő szaktudással is rendelkezzenek (Ügy van! Ügy van! balfelől) és én ebből a szempontból a jövendői földreform szempontjából is különösen értékelem a javaslat tervezett intézkedését. Mérhetetlen fontossága van a nyomtatott propagandának is. Nagyon könnyű helyzetben vagyok, amikor ezt megállapítom, mert hiszen a magam beszédére ez nem vonatkozhatik: Ennek a javaslatnak például nines jó sajtója. (Gesztelyi-Nagy László: Úgy van!) Végtére az ország egyik legnagyobb kérdéséről van szo. Ha a Ligetben történik valami — mondjuk — érdekes dolog, arra van 2—3 hasáb, ellenben itt a Házban minden oldalról elhangzott nagyon komoly, értékes beszédek számara (Csorba János: Meg kell nézni a mai Függetlenség című lapot (felmutatja). Ennyit ír!), amelyek felvilágosíthatták volna különböző szempontokból az ország közönségét, mi az, amit ez a parlament tárgyal, hogy mit akar ez a törvény, nincs hely. És én a nemzetvédelmi propagandiaminiszter urat távollétében innen hívom fel, hogy ha már irányít, akkor irányítson úgy, hogy amikor ilyen nagy kérdésekről van szó, az ország ezekről is tudomást szerezhessen. (Csorba János: Nincs rá ideje!) Méltóztassék elhinni, mérhetetlenül jó hatása van a megpróbáltatások alatt küzdő magyar nép számára annak, ha tudja, hogy sorsáról most ezekben az időkben is tárgyal a képviselőház. Én nem tudom, hogy á földmívelés ügyi kormányzatnak mennyi befolyása van (Szöllősi Jenő: Gyengén exponálta már!), mennyi protekciója van az egyes sajtóorgánumoknál, (Szöllősi Jenő: Nem keltett figyelmet az egész!) de remélem, a kormánypárti lapoknál esetleg ^mégis el lehet valamit érni, méltóztassék hát gondoskodni arról, — mi hozzá vagyunk szokva, hogy a kormánypárti lapok legfeljebb a nevünket írják, hogy felszólaltak még, (Egy hang jobbfelől; Fordítva is így van!) mondom, ehhez hozzá vagyunk szokva — én tehát csak azt kívánom, hogy legalább a kormánypárti felszólalók beszédeit, amelyekben érték volt, és remélem lesz, ne sikkasszák el & saját lapjaik. (Ügy van! balfelől. — Szöllősi Jenő: Ez már szerény ellenzéki óhaj!) Hozzászoktattak bennünket. Felhívom a földmívelésügyi kormányzat figyelmét arra, hogy amikor ez a törvényjavaslat majd törvénnyé válik, legyen gondja arra, hogy ezt a törvényt népszerű fformában megírva a gazdatársadalom és a földmívelő lakosság minden rétege megismerje. Méltóztassék gondoskodni arról, hogy többmilliós példányszámban kerülhessen ki, de ne a törvénynek ezen a hivatalos nyelvén, hanem népszerű magyarázatban, hogy mit tartalmaz ez a törvény, hogy a gazdatársadalom tudomást szerezhessen arról, mire nyílik meg a lehetősége, mik a földmívelésügyi kormányzat szándékai, hogy így, mondjuk lelki kontaktus létesüljön az irányító szerv és azok között, akik irányítani akarnak. Nem szabad sajnálni a költséget attól, hogy ez minél nagyobb példányszámban kikerüljön az országba. Én ezt a javaslatot akkor is megtettem a Házban, amikor az öregségi biztosításról szóló törvényt tárgyaltuk, de a megvalósítás nem következett be, —- s hányan és hányan voltak olyanok, akiknek sejtelmük sem volt arról, hogy javukra valami intézkedés történt. T. Ház! A javaslat III. fejezetében a kedr vezményekről van szó. Legyen szabad itt nekem niégint kivennem egy kérdést. A javaslat 13. §-a gondoskodik arról, hogy az állami támogatás legyen juttatható a talajjavítás munkálataira. Az előadó úr itt szárnyaló szép szavakat talált, amikor a szikes földek javításáról beszélt és új honalapításnak nevezte azt a munkát, amely ezen a téren meg fog indulná. Nekem belső elégtétel az, hogy ez a kérdés végre egyszer magyar törvénybe kerül bele. Amikor ennek a parlamentnek ajtaján először beléptem és először szólaltam itt fel, rámutattam arra, Ihogy milyen mérhetetlenül fontos t munka vár az államra a szikes földek megjavításának területén. Tíz esztendeje élek egy olyan földön, amelynek népe súlyos küzdelme-, ket folytat a földdel és az időjárással, kegyetlen, nehéz sorsban viaskodik az élettel. Annakidején felhívtam a kormányzat figyelmét arra, hogy teremtsen alapot a szikes földek megjavítására, teremtsen hitelt arra, hogy szikes földjeiket megjavítani akaró gazdák előteremthessék ennek költségét. Egy nagyon különös kép áll előttem. Amikor egy, interpellációmra az akkori földmívelésügyi miniszter úr válaszolt, válaszában azt mondotta, hogy ez a munka nem racionális, mert túlságosan drága a föld megjavítása, akkor kénytelen voltam elővenni a földmívelésügyi minisztérium egyik kiadványát, amely homlokegyenest az ellenkezőjét állította annak, amit a miniszter úr nekem válaszolt. A miniszter úr válaszát nyilván a minisztérium valamelyik osztálya készítette el, amelynek nem volt tudomása arról, hogy van a minisztériumnak egy olyan kiadványa — nem-is egy, hanem több — amely azt a kérdést elméletileg teljesen feltárta, a munka jóságát, eredményességét, hasznosságát ékes szavakkal és komoly adatokkal bebizonyította. Hiába vplt ebben a kérdésben öt-ihat esztendőn keresztül minden felszólalás, komoly eredményt nem lehetett elérni. Pedig nem is tudja a t. Ház, Ihogy ezen a téren milyen mérhetetlenül sokat veszítettünk eddig. Az Alföldön volt három-négy-öt olyan esztendő, amikor a mezőgazdasági munkásság jórészt munkanélküli volt. (Szöllősi Jenő: Ötven esztendő!) Hivatalos kimutatások alapján állapítottam meg annakidején, hogy legfeljebb 100—110 napot dolgozott a mezőgazdasági munkás egy évben, keresete pedig nem volt több, mint évi 140—150 pengő. Búzánkat abban az időben potom pénzért pocsékoltuk el külföldön. Egyszer azt a javaslatot tettem, ne adjuk el a